Nyitva a határ: magyar állampolgárok akár turistaként is beléphetnek Románia területére, éjféltől nincs karantén

Romániában június 15-től lépnek érvénybe az újabb lazítások, ezek a határforgalomra is vonatkoznak. A Nethuszár a Román Hastárőrség ügyfélszolgálatán érdeklődött, ezt követően pedig, látva a magyar nyelvű sajtóban kialakult káoszt, felhívtuk Alexandra Găvan sajtószóvivő hölgyet a Román határőrségtől, hogy tisztázzuk azokat a híreket, amelyek a magyar nyelvű sajtóban rá hivatkozva jelentek meg. Az eredmény: jó…

Iohannis a Parlamentnek: hosszabítsátok meg a vészhelyzetet!

Klaus Iohannis ma tanácskozott minisztereivel, majd kiállt a sajtó elé – erről számolunk be most. hirdetés hirdetés Iohannis szerint a kormány jól végezte a dolgát, ha ők nem lettek volna, akkor milliók haltak volna meg. A járványnak nincs vége, a vészhelyzet meghosszabbítására van szükség, de a korlátozó intézkedések enyhülhetnek – az ebben levő logikát mi…

Arafat szerint súlyos árat fizethetünk a túl korai lazításért

Raed Arafat szerint egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy a fertőzésszám folyamatosan és az elvárt módon csökkenne, így a járvány megfékezésére bevezetett korlátozások feloldásáról sem lehet szó. „Ha hagyunk mindent, és azt mondjuk, hogy visszatérünk a vírus előtti normalitáshoz, akkor azt hiszem egy óriási hibát követünk el, amelyért súlyos árat fogunk majd fizetni” – jelentette ki…

Csíksomlyó: lélekben ma 15 millióan voltunk a nyeregben (VIDEÓ)

Emberemlékezet óta nem volt ennyire üres a somlyói nyereg – a magyarság legnagyobb vallási ünnepének tartott csíksomlyói búcsú idén, a járványellenes intézkedések miatt nélkülözte a látványos tömeget. hirdetés hirdetés Annak ellenére történt így, hogy a román hatóságok egyéb esetekben szívesen szemet hunytak az ortodox egyház fegyelemlazítási kísérletei fölött, ahogy az úzvölgyi katonatemetőben ismét „megemlékező” széljobbereket…

Iohannis belazítja Romániát: elsejétől nyitnak a teraszok és a strandok

Klaus Iohannis államfő kihirdette az újabb, június elsejétől érvénybe lépő lazításokat. Nyitnak a teraszok, lehet menni strandra, és lehet nyilatkozat kitöltése nélkül utazgatni a települések között, miközben azt maga Lyonapotchivanok Werner is elismerte, hogy a járványveszély nem csökkent jelentősen. hirdetés hirdetés FIGYELEM! A Nethuszár továbbra is azt ajánlja olvasóinak, hogy fokozottan figyeljenek a fertőzésveszély megelőzésére…

Koronahíradó: a lazítások utáni első hét tanulásága, hogy maradjunk fegyelmezettek!

Egy hét telt el a vészhelyzet kihirdetése óta, ami tulajdonképp a lazításokat jelentette: azóta volt már tüntetés is, dacára annak, hogy a három főnél nagyobb csoportosulások tilosak, szóval Románia nem hazudtolja meg magát, sajnos a járvány szempontjából nem szolgálhatunk sem jó, sem vicces hírekkel – nagyon úgy néz ki, hogy a lecsengéstől, a veszély elmúltától…

Járványtanulságok: ugyanazok maradtunk!

Azt hiszem Kolozsváron véget ért a járvány – ma délelőtt a főtéren volt dolgom, és, amikor leszállok a Memón a buszról, mit látok? Nyanyák állnak sorban a picike kozmetikai bolt előtt: fegyelmezetten, maszkban, hajfestékért. hirdetés hirdetés Olyan ez, mint a sérülés és az időjárás-előrejelzés: amikor szaggatott Nagyim reumája, akkor már tudtuk, hogy jön az eső,…

Járványok kora: itt a kanyaró, 20.000 felett a megbetegedések száma Romániában

Miközben úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány nem gyengül Romániában, legjobb esetben is csak lassulásnak nevezhető az állapot, amelyben a május 15-i lazítások elkezdődtek, addig egy régi-új ismerős is beköszönt a román járványpiacra. hirdetés hirdetés A koronavírussal fertőzöttek száma ma, 2020. május 17-én: 16.871 – azaz: újonnan igazolt fertőzöttek száma ma alacsonyabb volt mint tegnap, amikor…

Bukaresti járványvédelem: balhéztak az úzvölgyi huligánok, ismét megússzák

Romániában a sürgősségi helyzetet felváltotta a vészhelyzet, ami lazítást jelent, de ennek a részleteibe nem megyünk most bele, mert az elöljáróink sem tudják, hogy ez mi is kéne legyen. Legyen annyi elég: a törvényi szabályozás szerint TILOS három főnél nagyobb társaságokban bandázni. Elvileg. Ugyanis, ha a magyarellenes úzvölgyi uszítókhoz tartozol, akkor simán tüntethetsz Bukarestben, leszarva…