Lőni Russziját? A döntés hasznosságát vizsgálják a britek

David Lammy brit külügyminiszter szerint az Ukrajnának szállított nagy hatótávolságú nyugati rakéták oroszországi célpontok elleni bevetésének engedélyezéséről szóló döntés előtt meg kell vizsgálni, hogy ez hozzájárul-e vagy sem az orosz hadsereg visszaveréséhez. hirdetés hirdetés Lammy a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: fontos, hogy az Ukrajnának segítséget nyújtó szövetségeseknek közös stratégiájuk legyen ebben…

Orosz rakétakezelőket képzett ki Irán

Az Egyesült Államok információi szerint Iránban képeztek ki több tucat orosz katonát az iráni ballisztikus rakétarendszerek használatára – erről az amerikai védelmi minisztérium szóvivője beszélt kedden. Pat Ryder a Pentagon napi sajtótájékoztatóján egyben megerősítette Antony Blinken amerikai külügyminiszter Londonban tett bejelentését, miszerint Irán rövid hatótávolságú rakétákkal látta el Oroszországot. A védelmi minisztérium szóvivője aggodalomra okot…

Kijev megszakítaná a diplomáciai kapcsolatokat Iránnal

Az ukrán külügyminisztérium minden lehetőséget fontolóra vesz válaszul arra, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállít Oroszországnak, beleértve a diplomáciai kapcsolatok megszakítását is – jelentette ki Heorhij Tihij külügyi szóvivő keddi kijevi sajtótájékoztatóján. hirdetés hirdetés A tisztségviselő ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, amelyben egy újságíró az ukrán külügyminisztérium előző napi kijelentésének tisztázását kérte. Hétfőn a kijevi…

Hunor szerint, ha le kell lőni az orosz drónt, akkor ki kell adni a parancsot

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint törvényi alapra van szükség a Románia légterébe belépő orosz drónok ügyében, és Ukrajnával is egyeztetni kell a kérdésben – mondta kedden a News.ro beszámolója szerint a politikus. hirdetés hirdetés Az RMDSZ államfőjelöltje a Digi24 hírtelevízió meghívottjaként úgy nyilatkozott, a jogi szabályozást a kormánynak és a…

Iohannis kihirdette, mehet Ukrajnába a Patriot

Klaus Iohannis államfő csütörtökön kihirdette a Patriot légvédelmi rakétarendszerek harmadik félnek történő adományozását lehetővé tevő törvényt. A Románia földi telepítésű légvédelmi képességeiről szóló törvényt kiegészítő jogszabályt szeptember 3-án fogadta el döntő házként a képviselőház. hirdetés hirdetés A törvény az amerikai partnerrel egyeztetett konfigurációjú Patriot rakétarendszerek adományozási okiratának jóváhagyását szabályozza. Ugyanakkor felhatalmazza a kormányt egy Patriot…

Putyin szerint az ukránok elveszítik harcképességüket

Mind élőerőben, mind haditechnikában nagy veszteségeket szenvednek el az ukrán fegyveres erők, ami a harcképességük elvesztéséhez és fontos frontszakaszok összeomlásához vezethet – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban a Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén. hirdetés hirdetés Putyin szerint Kijev nem érte el a Kurszk megyei betöréssel azt a célját, hogy az orosz hadsereg…

Kormánycsere Kijevben: Kuleba is távozott posztjáról

Az ukrán parlament szerdai plenáris ülésén több kormánytag lemondását elfogadta, de volt olyan tisztségviselő is, akinek nem támogatta távozását a posztjáról. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a törvényhozás 241 szavazattal támogatta Olha Sztefanyisina lemondását az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesi posztról. Zseleznyak hozzátette: Sztefanyisina továbbra is az európai integrációval foglakozik…

Zelenszkij: Kurszk megtartása a győzelmi terv része

Ukrajna arra készül, hogy „győzelmi terve” részeként meghatározatlan ideig ellenőrzése alatt tartja azokat a területeket, amelyeket Oroszországban foglaltak el az ukrán erők augusztusban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjúban. hirdetés hirdetés „Mi nem akarjuk az ő területüket, a mi célunk az, hogy helyreállítsuk a saját területi integritásunkat.…

CIA: az ukránok az elfoglalt orosz területek megtartására rendezkedtek be

Az Egyesült Államok szerint Ukrajna hosszabb időn keresztül igyekszik megtartani az elfoglalt orosz területeket Kurszk megyében – erről a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóhelyettese beszélt szerdán egy biztonsági konferencián Washington közelében. David Cohen kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök minden valószínűség szerint ellenoffenzívát rendel el a területek visszaszerzésére, ami nehéz harcnak ígérkezik majd. Hozzátette, hogy…

NATO: továbbra is támogatjuk Ukrajnát

A NATO–tagországok elítélték Oroszország „válogatás nélküli csapásait” Ukrajnában, és megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna védelmének további erősítése mellett – tájékoztatott az Észak–atlanti Szerződés Szervezete szerdán, a NATO–Ukrajna Tanács brüsszeli ülését követően. Kiemelték, a Kijev kérésére összehívott, nagyköveti szinten tartott NATO–Ukrajna Tanács azt követően ülésezett, hogy a közelmúltban Oroszország „súlyos légicsapásokat mért” ukrán civilek és infrastruktúra ellen. A…