A Hamász megölte a román állampolgárságú túszt

Izrael bukaresti nagykövetsége szerda este a Facebook-oldalán megerősítette a Hamász által túszul ejtett román-izraeli állampolgár, Tal Haimi halálhírét. A férfit október 7-én rabolta el a palesztin terrorszervezet. Bejegyzésében a nagykövetség felidézte, hogy Tal Haimi felesége, Ella Haimi októberben Bukarestben járt segítséget kérni a román hatóságoktól férje kiszabadításához. „Ella, melletted vagyunk és mindazok hozzátartozói mellett, akiket…

Több mint száz izraeli esett el eddig Gázában

Száz fölé emelkedett a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni szárazföldi hadműveletek megindítása, október 27. óta elesett izraeli katonák száma – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn. A katonai szóvivők reggel újabb négy tartalékos katona haláláról adtak hírt. Hárman harcokban, egyikük pedig katonai közlekedési balesetben vesztette életét az övezet déli részén. hirdetés…

[VIDEÓ] A debilizmus tetőfoka: queer Palesztináért

Őszintén meg kell mondanom, mindeddig nem hittem, hogy ez a woke-fiatalságba oltott teljes debilizmus valóban létezik. Úgy gondoltam, hogy múló ifjonti hóbort, amit a nemi identitás körül játszanak el mostanság, mert a zenét már kimaxolták az előző generációk. Aztán szembejött velem ez a videó: hirdetés hirdetés Queer for Palestine – igen, egy queer, transz, nonbináris…

Karácsonyi ajándék a Hamásznak: 125 millió euró Brüsszeltől

A közel–keleti humanitárius helyzet romlása miatt az Európai Bizottság még ez évben 125 millió eurós segélyt bocsát a palesztin nép rendelkezésére, amely a Gázai övezetben és Ciszjordániában működő humanitárius szervezetek munkáját fogja segíteni – jelentette be pénteken a brüsszeli testület. hirdetés hirdetés A támogatást az életmentő sürgősségi segítségnyújtásra, valamint az alapvető szükségletekhez való hozzáférés helyreállítására…

Az izraeli hadsereg folytatja a harcot a Gázában és a libanoni határnál

Az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy négyszázötven célpontját támadta a Gázai övezetben, és légicsapásokat mért Libanon izraeli határánál a Hezbollah síita milíciára. A Gázai övezetben tevékenykedő katonák mintegy 450 célpontot támadtak az elmúlt napon, támadó és rejtőzködő alagutak lejáratait, fegyvereket és más terrorista infrastruktúrákat keresnek és semmisítenek meg levegőből, a tenger felől…

Elesett a volt izraeli vezérkari főnök fia

A palesztin többségű Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban elesett csütörtökön Gal Meir Ejzenkot, Gadi Ejzenkot volt izraeli vezérkari főnöknek, jelenleg a szűk hadikabinet tagjának a fia – jelentette be az izraeli hadsereg. Gadi Ejzenkot 25 éves, tartalékos szolgálatra behívott fia az övezet északi részében vesztette életét, miután Dzsabália külterületén felrobbant mellette egy alagút nyílásához telepített…

Franciaország is szankcionálná a zsidó telepeseket

Franciaország szankciókat fontolgat a ciszjordániai palesztinok elleni erőszakért felelős zsidó telepesek ellen, és a francia diplomácia vezetője fel fogja vetni a kérdést európai szinten a hétfői brüsszeli EU–külügyminiszteri találkozón – közölte a tárca csütörtökön. hirdetés hirdetés „Véget kell vetni ennek az erőszaknak, és az izraeli hatóságok felelőssége, hogy ezt megtegyék, valamint az is, hogy felelősségre…

Numerus nullus: Belgium megtiltja a zsidó telepesek belépését

Belgium megtiltja a palesztinokkal szemben erőszakot alkalmazó, Ciszjordániában élő szélsőséges izraeli telepesek belépését – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök az X közösségi oldalon csütörtökön közzétett üzenetében. A belga kormányfő bejegyzésében kijelentette: a civilek elleni erőszaknak következményei lesznek. „Együtt fogunk dolgozni az Egyesült Államokkal a békét, a biztonságot és a stabilitást aláásó cselekményekben részt…

Az október 7-i mészárlást túlélt Noa vallomása

Noa, az október hetedikei palesztinok által elkövetett terrortámadás egyik túlélője. Hallod ezt, Antonio Guterres? Exactly two months ago today at 6:30AM, Noa and her friends were at a music festival in Southern Israel, when Hamas terrorists committed the most horrific massacre of Jews since the Holocaust. This is her testimony. Don’t look away. May the…

Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamásszal

Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamász palesztin terrorszervezettel az ellenük folytatott háború hatvanegyedik napján – jelentette a helyi média csütörtökön. Az izraeli csapatok negyedik napja ostromolják a Gázaváros melletti Sadzsija negyedet, amely a tűzszünet után újraindított szárazföldi harcok egyik legnehezebb terepévé vált. Szerdán több mint ötven terrorista osztaggal csatáztak, és mintegy kétszáz…