Hajnalban heves tűzharc zajlott a gázai Sifa kórházban

Öt órán át tartó heves tűzharc zajlott a Gázai övezet északi részén fekvő Sifa kórházban az izraeli hadsereg (IDF) és az iszlamista Hamász terrorszervezet fegyveresei között hajnalban– jelentette az IDF szóvivője hétfőn. Daniel Hagari katonai szóvivő szerint azonnali beavatkozást igénylő hírszerzési információt követően a Sifa kórház területének meghatározott részén „precízen meghatározott” katonai műveletet hajtottak végre.…

Izraelben bedühödtek a demokrata szenátor beszéde miatt

Az amerikai politikában komoly vitát váltott ki a szenátus többségi vezetőjének kongresszusi beszéde helyi idő szerint csütörtökön, amelyben kormányváltást sürgetett Izraelben. Chuck Schumer demokrata politikus a közel-keleti rendezés akadályának nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki szerinte irányt tévesztett. Azzal vádolta az izraeli kormányfőt, hogy kabinetjében jobboldali szélsőségeseknek is helyet adott. Kifejtette, hogy szerinte a választások…

Megosztotta Izraelt az amerikai szenátor Netanjahu lemondását követelő nyilatkozata

Izraelben a kormánypárt elutasította, az ellenzék üdvözölte pénteken az amerikai szenátus demokrata vezetőjének izraeli választásokat sürgető, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt bíráló beszédét. „Izrael elvárja, hogy Chuck Schumer, az Egyesült Államok szenátusának többségi vezetője tartózkodjon az izraeli kormány aláásásától” – áll a Netanjahu vezette Likud párt frakciója csütörtöki közleményében, válaszul az amerikai politikus szavaira. hirdetés…

Románia egészségügyi felszereléssel segíti a Gázai övezetben működő tábori kórházat

Románia egészségügyi felszereléssel segíti a Jordánia által a Gázai övezetben működtetett tábori kórházat – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium. A közlemény szerint a román kormány, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a Gázai övezetben humanitárius válságba torkolló közel-keleti biztonsági helyzetet, az érintett civil lakosságnak küldendő segélyről döntött. Ennek érdekében Marcel Ciolacu miniszterelnök összehívta az országos vészhelyzeti bizottságot…

IDF: Izrael „elárasztja” humanitárius segélyekkel Gázát

Izrael humanitárius segélyekkel „árasztja el” a Gázai övezetet – állította Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője szerda este külföldi újságíróknak. Az IDF azt tervezi, hogy „elárasztja” humanitárius segélyekkel a Gázai övezetet, közölte a katonai szóvivő, miután egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik Jeruzsálemre a gázai civilek humanitárius válsága miatt. hirdetés hirdetés Hagari bejelentette, hogy az…

Nagy-Britannia 150 tonna segélyt juttatott be a Gázai övezetbe

Nagy-Britannia 150 tonna segélyt juttatott be szerdán a Gázai övezetbe. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a csomag egyebek mellett 13 440 takarót, 840 családi méretű sátrat, hatezer matracot és több mint háromezer női higiénés készletet tartalmaz. A szállítmányt az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) juttatja el a rászorulóknak. A brit kormány mindemellett egy teljesen felszerelt tábori kórházat…

Késsel támadt az izraeli erőkre, elküldték a szüzeihez

Jeruzsálem déli bejáratánál egy palesztin merénylő megkéselt két, útellenőrzést végző izraeli biztonságit szerda reggel, a támadót agyonlőtték. A rendőrség beszámolója szerint a merénylő Jeruzsálem déli bejáratánál, a 60–as úton felállított útellenőrző pontnál késelt meg két biztonságit, egy 25 éves férfit, és egy 20 éves nőt. Egyikük közepesen súlyos, másikuk enyhe sérülést szenvedett – közölte az…

Izraeli katonákat vizsgálna London

A BBC brit közszolgálati médiatársaság keddi beszámolója szerint izraeli katonák bántalmazták az egyik gázai palesztin kórház személyzetét. Az izraeli hadsereg tagadta az értesülést, David Cameron brit külügyminiszter ugyanakkor az ügy sürgős kivizsgálását követelte. A BBC–riport szerint izraeli katonák a múlt hónapban átkutatták a többségében palesztin lakosságú Gázai övezet déli térségében lévő Hán–Júnisz település Nasszer nevű…

Mintegy száz rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre

Kedd reggel mintegy száz rakétát lőttek Libanonból Izraelre, a Golán–fennsíkra és az északi határ melletti Galileára – tudatta az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. Több hullámban, összesen mintegy száz rakétát indítottak Libanonból kedd reggel a Golán–fennsík, valamint Galilea északi része felé. A rakétákat az izraeli légvédelem elfogta, vagy lakatlan területeken csapódtak be. Anyagi károkról vagy sebesülésről…

A ramadán első napján tovább folynak a harcok a Gázai övezetben

A ramadán, a muzulmán böjti hónap első napján, hétfőn tovább folynak a harcok Izraelben a Gázai övezetben és a libanoni határnál az izraeli hadsereg (IDF) szóvivőjének jelentése szerint. Az elmúlt napon újabb Hamász–fegyvereseket öltek meg az izraeli csapatok a Gázai övezetben. Az IDF szóvivőjének jelentése szerint az izraeli hadsereg katonái felszámoltak több ellenséges osztagot, letartóztattak…