Kivonták az izraeli csapatokat a Gázai övezetből

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap Az övezet déli részében mindössze egy dandárt hagytak, hogy megakadályozza a gázaiak visszatérését az övezet északi és középső részére. Néhány órával a csapatkivonás után öt rakétát lőttek ki a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz térségéből a határ…

Elesett négy izraeli katona a gázai harcokban

Elesett négy izraeli katona a Gázai övezetben szombat este – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. Három, kommandós kiképzésen részt vevő izraeli katona, valamint tisztjük esett el a Gázai övezet déli részén, amikor az iszlamista Hamász gerillái egy alagútból előbújtak és rajtuk ütöttek. Két katona vasárnap reggel súlyosan megsebesült, amikor páncéltörő rakéta találta el tankjukat.…

Az izraeli csapást tanulmányozza az amerikai kormányzat

Az amerikai kormányzat tanulmányozza az izraeli vizsgálati összefoglalót a Gázában dolgozó segélymunkásokat érő keddi katonai csapásról – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken. John Kirby egy sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta, csak az alapos áttekintés után lehet megfogalmazni véleményt, minden korábbi nyilatkozat elhamarkodott volna. Az illetékes kijelentette, hogy nincs olyan amerikai kezdeményezés, amely másik vizsgálatra irányulna. Az…

Humanitárius segítségnyújtási pontok létrehozására szólít fel az EB

Az Európai Bizottság tudomásul veszi a gázai humanitárius segítségnyújtási pontok megnyitásáról szóló izraeli bejelentést, és az intézkedés gyors és maradéktalan végrehajtására szólít fel – közölte a brüsszeli testület egy pénteki közleményében. A bizottság hangsúlyozta: az azonnali humanitárius segítség érdekében mihamarabb lehetővé kell tenni a Gázai övezet északi részén található erezi átkelőhely megnyitását az asdódi kikötőbe…

Több segélyhez juthat a Hamász

Izrael lehetővé teszi, hogy az eddiginél több humanitárius segély jusson be a Gázai övezetbe a háború által sújtott lakosságnak; a segélyek ezentúl bevihetők az övezeti északi átkelőpontján is – döntött csütörtök éjszakai ülésén a kibővített izraeli biztonságpolitikai kabinet. A kabinet által kiadott közlemény értelmében mostantól Izrael asdódi kikötőjéből az erezi átkelőn át is bejuthat segély…

Módosítaná az Izraellel kapcsolatos hozzáállását Washington

Az Egyesült Államok órákon és napokon belül változtatást vár el Izraeltől a gázai humanitárius helyzet javítása és a segélymunkások védelme érdekében – közölte a Fehér Ház csütörtökön, miután Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy valós változtatásokat…

Izraelben fokozták a készültséget az iráni fenyegetések nyomán

Izraelben fokozták a katonai készültséget, miután több fenyegetés érkezett iráni vezetőktől az ország ellen A múlt héten növelték az Izrael által a háború októberi kitörése óta működtetett GPS–zavarást, és napok óta nemcsak az északi határvidéken, hanem Izrael középső részén, Tel–Aviv és Jeruzsálem térségében sem mindig működnek a műholdas helymeghatározással működő telefonos alkalmazások. Az izraeli hadsereg…

Duda: Izrael fizessen kártérítést a lengyel önkéntes családjának

Izraelnek kártérítést kellene fizetnie azon lengyel segélyszervezeti alkalmazott családjának, akinek a halálát okozta a Gázai övezetben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban. A lengyel államfő a NATO megalapításának 75. évfordulója alkalmából megtartott sajtókonferenciáján tért ki a World Central Kitchen (WCK) nonprofit segélyszervezet hét önkéntesének – köztük egy lengyelnek – a Gázai övezetben…

Tusk: Izrael kemény próbának teszi ki a lengyelek szolidaritását

Kemény próbának teszik ki a lengyelek szolidaritását azok a kijelentések, amelyeket Izrael képviselői tettek a World Central Kitchen (WCK) nonprofit segélyszervezet hét önkéntesének – köztük egy lengyelnek – a gázai övezetben történt halálával kapcsolatban – írta szerdán Donald Tusk lengyel kormányfő az X közösségi felületen. Tusk a bejegyzésben név szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és…

Amikor az EU keménykedik: most önmérsékletre szólítottak fel…

Az Európai Unió elítéli a damaszkuszi iráni diplomáciai képviselet ellen hétfőn elkövetett támadást és önmérsékletre szólít fel – közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) szerdán. Az uniós külügyi szolgálat szóvivője útján közzétett közleményében úgy fogalmazott, hogy „a jelenlegi rendkívül feszült regionális helyzetben elengedhetetlen, hogy a lehető legnagyobb önmérsékletet tanúsítsuk”. A helyzet regionális elmérgesedése senkinek…