Izraelben háromlépcsős tervet dolgoztak ki a nyitásra

Háromlépcsős tervet dolgoztak ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítésére Izraelben – jelentette a helyi média szerdán. hirdetés hirdetés Több mint egy hónapig voltak otthon a harmadik országos zárlat idején a gyerekek, és többségük – a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint 90 százalékuk, a katonai rádióban megszólaló egészségügyi minisztériumi illetékes szerint pedig…

Gyorsulás? BioNTech beindította németországi oltóanyaggyárát

Elkezdte beindítani első németországi oltóanyaggyárát a német BioNTech, a marburgi üzemben az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett vakcinát gyártják majd – közölte a német biotechnológiai vállalkozás szerdán. hirdetés hirdetés A közlemény szerint első lépésként beindították a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel közösen kifejlesztett szérum hatóanyaga, az úgynevezett hírvivő ribonukleinsav (mRNA) előállításának folyamatát. Egyelőre egy gyártási…

Majdnem kétszer annyian haltak meg Romániában, mint a korona előtti évben

Megduplázódott tavaly a természetes népességfogyás Romániában az előző évhez képest: míg 2019-ben az elhalálozások száma 57 ezerrel haladta meg a születésekét, 2020-ban a koronavírus-járvány közepette 118 587-tel kevesebb gyermek született, mint ahány ember meghalt az országban – jelentette szerdán a statisztikai hivatal. hirdetés hirdetés A legrosszabb időszak az év utolsó három hónapja volt, amikor az…

Víruskutató: hasonló hatásfokúak a vakcinák

A koronavírus elleni vakcinák hasonló hatásfokúak – mondta Rusvai Miklós víruskutató vasárnap az M1 aktuális csatornán. hirdetés hirdetés A szakember kifejtette:  az oxfordi AstraZeneca termékénél ártalmatlan vírusba építették be a koronavírus tüskefehérje-kódoló génjét, amelynek hatására az emberi szervezet olyan ellenanyagot tud termelni, amely jó eséllyel megvéd a súlyos megbetegedéstől. Százszázalékos védelmet ez az oltás sem ad,…

Horvátországban és Szlovéniában is enyhült a járvány

Az elmúlt egy hétben csökkenő tendenciát mutatott az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában – derült ki a válságstábok vasárnapi jelentéséből. hirdetés hirdetés Horvátországban az utóbbi 24 órában 276 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 235 402-öt. Egy nap alatt 25 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe,…

Izraelben mostantól a 16 évesnél idősebbek közül bárki beoltathatja magát

Minden 16 évesnél idősebb izraeli beoltathatja magát csütörtöktől a koronavírus ellen – jelentette be az izraeli egészségügyi minisztérium. Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig azt közölte, hogy határozatlan időre elhalasztotta az Egyesült Arab Emírségekbe és Bahreinbe tervezett utazását a járvány miatt bevezetett izraeli légi utazási korlátozásokra hivatkozva. hirdetés hirdetés A kormányfőnek a jövő hétre tervezett, és egyszer…

Az új brit variánssal szemben is magas hatékonyságú a Novavax oltóanyaga

A koronavírus nemrégiben Angliában azonosított új variánsával szemben is magas hatékonyságúnak bizonyult a nagy-britanniai klinikai próbákon a Novavax nevű amerikai gyártó kísérleti oltóanyaga – közölte csütörtök este a vakcinát kifejlesztő cég. Boris Johnson brit miniszterelnök jó hírnek nevezte az eredményt. hirdetés hirdetés A Novavax Londonban ismertetett közleménye szerint a 15 ezer résztvevővel elvégzett nagy-britanniai vizsgálat…

Lesz válasz? Wuhanban vizsgálódnak a WHO munkatársai

Megkezdték a munkát pénteken Vuhanban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi szakértői, akik az új típusú koronavírus eredetének felkutatására érkeztek két héttel ezelőtt a közép-kínai városba. A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány legelső ismert gócaként elhíresült Vuhanba, érkezésüket követően pedig kéthetes karantént kellett eltölteniük. hirdetés hirdetés Peter Ben Embarek, a küldöttség vezetője…

La Repubblica: az olasz titkosszolgálat szerint a kormány elvesztette a járvány feletti ellenőrzését

Az olasz kormány elvesztette a koronavírus-járvány feletti ellenőrzését – írta pénteken a titkosszolgálat jelentésére hivatkozva a La Repubblica című baloldali napilap. A kormány számára összeállított titkos dossziéban a titkosszolgálat megállapítja, hogy az egészségügyi tárca által naponta közölt járványadatok 40-50 százalékkal „alatta vannak a valós számoknak”. A jelentés szerint a hivatalos számokkal ellentétben a járványgörbe nem…

Európai Bizottság közzétette az AstraZenecával kötött szerződést

Az Európai Bizottság az AstraZenecával megállapodásban nyilvánosságra hozta pénteken a brit-svéd gyógyszeripari vállalattal a koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről szóló szerződést. hirdetés hirdetés Az Európai Bizottság közleménye szerint a dokumentumot szerkesztett formában tárták a nyilvánosság elé. A költségekre és a vakcinaszállítás menetrendjére vonatkozó részleteket nem ismertették. A testület üdvözölte a vállalat átláthatóság és elszámoltathatóság iránti elkötelezettségét,…