Olvasóink kérésére: Magyarországi helyzetkép és néhány lehetséges magyarázat

Mivel a Nethuszár az utóbbi napokban rengeteg kérdést kapott magyarországi olvasóinktól a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetről, így megpróbáltuk összeszedni azokat az információkat, amelyek valamelyest segíthetnek a tisztánlátásban, ezáltal a probléma megértésében, és az előírt cselekvések elfogadásában, azok mögött meghúzódó lényegi szempontok megismerésében. hirdetés hirdetés Azt azért kiegészítésként tegyük hozzá: erdélyi portál vagyunk, így elsősorban a romániai…

Nézzük a jó oldalát: rettegnek a koronavírustól az ISIS terroristái, így nem jönnek Európába

A világ legveszélyesebb terroristacsoportja, az Iszlám Állam arra kéri híveit, tagjait, katonáit, hogy kerüljék el Európát. Nem röhögsz, tényleg! hirdetés hirdetés Az Iszlám Állam terrorszervezet arra kéri katonáit, hogy ne utazzanak Európába, hogy nehogy megfertőződjenek koronavírussal, számol be a Homeland Security Today-rte hivatkozva a Politico magazin. Az ISIS a hírlevelében arra kéri azon terroristáit, akiket…

Barabási Albert-László szerint le kéne zárni két hónapra a világot

Barabási Albert-László az Amerikában élő nemzetközileg elismert székely hálózatkutató a Facebook-oldalán tette közzé a koronavírussal kapcsolatos gondolatait – olvassuk el, osszuk meg minél többen, hogy a döntéshozókhoz is elérjen a tudomány embereinek szava! Az írást teljes egészében közöljük, a kiemelések pedig a  Nethuszár műve! hirdetés hirdetés A következő hónapokban nagy valószínűséggel fertőzötté válok. Több milliárd koronavírus…

Csíkszereda, maradj otthon, énekelj az erkélyen!

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármesterében eisze legalább két rádulyrobi lakik, különben megmagyarázhatatlan, hogy a világjárvány kellős közepén miért viselkedik hol felelős városatyakánt, hogy felelőtlen Vaslui-i mánélistaként. hirdetés hirdetés Miután nem épp erős humorérzékük – értsd: nem viccből! – Romániáéban kihirdették a vészhelyzetet, s miután meredeken nő a koronavírusos fertőzöttek száma, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Facebook-videóban hívja…

Romániában kihirdették a vészhelyzetet! Hogy jutottunk ide, és mit jelent ez?

Nagy nehezen sikerült ma teljes jogkörrel felruházott kormányt és kormányfőt választania Romániának. A PNL jelöltje, Ludovic Orban lett a régi-új kormányfő, miután Cituval pár nappal ezelőtt, egy világjárvány kellős közepén eljátszották a hattyú halálát –, hogy másnap kiderüljön, a kormányzásra készülő párt parlamenti képviselői otthoni izolációba vonultak, miután egyik képviselőjükről, akivel majdnem mindenki lepacsizott korábban,…

Koronavírus-járvány – a Nethuszár 11 pontja arról, mit tegyünk s miért

Hogyan viselkedjünk, mikre figyeljünk, mi várható, mikor lesz vége…. A Nethuszár koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összefoglalója, valamint pár ingyenes és kéretlen, de mindenképp hasznos, akár életet is menthető jótanács. Az üzenet fontossága miatt a cikk szövegét megtörő reklámokat kivettük!  Szögezzünk le valamit: nem célunk pánikot kelteni! Ugyanakkor a jelenlegi helyzet semmiféle optimizmusra nem ad okot, a MEGELŐZÉS…

Korlátozzák, egyes tevékenységeiket el is halaszthatják az erdélyi magyar protestáns egyházak

A protestáns erdélyi házak, az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület, valamint a Magyar Unitárius Egyház közleményben fordultak híveikhez, amelyben tájékoztatják lelkészeiket és híveiket a koronavírus-járvány idején szükséges tennivalókról, és az egyéni keresztényi hozzáállás mikéntjéről. A két protestáns magyar egyház azt javasolja a különböző parókiáknak, hogy korlátozzák egyházi tevékenységüket, a különböző műsorokat, egyházi rendezvényeket halasszák el, a…

Körkép a koronavírusról: ez a helyzet most a világban

Merkel időt nyerne, a NATO katonai gyakorlatokat mond el, emelkedik a fertőzöttek száma Amerikában, Kína Olaszország segítségére siet, Spanyolországban erősen romlik a helyzet, lassan ugyanolyan lesz, mint az olaszoknál, Ukrajna, Lengyelország felfüggeszti a tanítást az egyetemeken, Szerbiában betiltják a tömegrendezvényeket.  Merkel: időt kell nyerni, mert az emberek 60-70 százaléka megfertőződhet Az emberek 60-70 százaléka megfertőződhet,…

RENDKÍVÜLI! A WHO bejelentette: pandémiának tekinti a koronavírus-járványt!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ma délután hivatalosan is bejelenette: pandémiának tekinti a koronavírus terjedését – tudjuk meg a CNBC híradójából. hirdetés hirdetés Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a koronavírus által okozott fertőzés elérte azt a szintet, amikor a WHO szerint már pandémiáról beszélünk! Pandémia : valamely fertőző betegség okozta olyan járvány, amely nagyon…

Kihirdette a vészhelyzetet a magyar kormány

Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. hirdetés hirdetés Intézménylátogatási tilalmat vezetnek be az egyetemeken Intézménylátogatási tilalmat vezet be a kormány az egyetemeken, csak távoktatás keretében vehető igénybe az egyetemi oktatás a koronavírus elleni védekezés érdekében – jelentette be Gulyás…