És igen, a POL megoldja az RMDSZ helyett: hivatalosan kérvényezik Makkai Gergely leváltását!
Ahogy arról az erdélyi magyar sajtóban elsőként a Nethuszár is beszámolt, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja azt fontolgatta, hogy – ellentmondva…
Ahogy arról az erdélyi magyar sajtóban elsőként a Nethuszár is beszámolt, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja azt fontolgatta, hogy – ellentmondva…
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökválasztása után kialakult legitimitásproblémákat újabb elnökválság követi, ezúttal a másik kis magyar szervezet, a Magyar Polgári Párt…
Magyar informatika szakot indítana a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi Gyógyszerészeti Tudomány és Technológiai Egyetemen (MOGYTTE) Leonard Azamfirei rektor. hirdetés hirdetés…
Marosvásárhely nem az a terep, ahol könnyű magyar politikusnak lenni, az egy főre jutó korrupt és nemzetáruló (Istenem, hogy utálom ezt…
A korrupcióval az a legnagyobb baj, hogy én kimaradok belőle – azonban ezt nemcsak én, mi, földhözragadt szegénylegények gondoljuk így, hanem…
Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását – mutatták ki amerikai…
Ismeretlenek felgyújtották az egykori ukrán jegybankelnök házát, korábban autóval is elütötték – a teljes hírt megtaláljátok ITT, alább a lángoló házról…
Ismeretlenek keddre virradóra felgyújtották Valerija Hontarjeva, az ukrán jegybank volt elnöke családjának házát a Kijev mellett lévő Horenicsi településen. hirdetés hirdetés…
Először fizette ki két, háborús erőszakért elítélt férfi a bíróság által megítélt kártérítést áldozatának Bosznia-Hercegovinában – közölte értesülését a Balkan Insight…
Tisztelt hölgyeim és uraim ! Nekünk, erdélyi magyaroknak van egy lassan százéves vitánk a testtartásról. Az alapkérdésünk: hogyan álljunk bele a…
Jönnek! Újabb választási kampány, újabb soviniszta provokáció, ahogy azt az észak-balkáni recept előírja, az Úzvölgyébe ismét megemlékezni készülnek a román ajkú…
Digitálisan felújítva tér vissza szeptember 19-től országszerte a mozikba Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz – közölte a Magyar…
Október elsejéig várják a pályázatokat a Szegedi Kis István ösztöndíjra, amelynek célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-,…
A General Motors (GM) amerikai üzemeiben mintegy 46 ezer dolgozó szüntette be hétfőn a munkát, miután a bértárgyalások megfeneklése miatt a…
Nyolc alelnöke és 18 biztosa lehet a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságnak (EB). Ursula von der Leyen az EB elnöke kedden…
Pe baza distribuirii poziţiilor în Comisia Europeană, se vede că puterea grupului de la Visegrád (V4) a crescut, a declarat, joi,…
Viitorul vicepreşedinte ceh al Comisiei Europene (CE), Vera Jourová, care va fi responsabilă pentru portofoliul „valorilor şi transparenţei”, nu va fi…
Jó dolog magyarnak lenni Romániában, gondunk semmi, ezért ráérünk olyan marhaságokkal foglalkozni, hogy ki, kit és miért hív meg ebédre, ráadásul…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva