Ciucă teljesen betépett: HÍR+KOMMENTÁR
2024. 10. 28. 16:53:00
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a második legnagyobb politikai párt Romániában – jelentette ki Nicolae Ciucă PNL–elnök vasárnap Szörényváron egy kampányrendezvényen, hozzátéve, hogy be fog jutni elnökválasztás második fordulójába, amelyet meg is fog nyerni.
A politikus szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) „kész mindent feláldozni” azért, hogy az államfőjelöltje, Marcel Ciolacu a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltjével, George Simionnal mérkőzzön meg a második fordulóban.
„A PNL feladata mindent megtenni azért, hogy ez ne történhessen meg. Románia nem érdemli meg, hogy (…) a Román Kommunista Párt leszármazottai visszafordítsák a múltba az országot egy olyan párttal együttműködésben, amelyik Oroszország szócsöve, ellenzi a demokráciát, támogatja az autokráciát és a diktatórikus rendszert”
– fogalmazott Ciucă. Kijelentette: a PNL nem hagyhatja, hogy a PSD magához ragadja a hatalmat Romániában.
„Emlékezzünk vissza, mi történt az országban, amikor a PSD kezében volt az összes hatalom. Románia, a románok nem érdemlik meg, hogy ezt újra megtapasztalják”
– mondta a liberális pártelnök.
Ciucă szerint a választók megtévesztésére szolgálnak azok a felmérések, amelyek a PNL jelöltjének alacsony támogatottságát mutatják. Úgy vélekedett, hogy az „igazi” közvélemény–kutatást a romániaiak tartják majd november 24–én az urnáknál.
FORRÁS: AGERPRES
KOMMENTÁR: Valaki igazán elküldhetné szerkesztőségünknek a PNL első emberét cuccal ellátó dílernek a telefonszámát – nagy tételben rendelnénk tőle. Hiába mutatja minden felmérés, hogy a második legerősebb párt, az bizony az AUR, és a PNL az USR–vel küzd a becsületesnek sem nevezhető harmadik helyért, Ciucă pedig úgy áll az államelnök–jelöltek népszerűségi listáján, mint kezdő kocsmázó tíz sör után a budi előtti sorban: topogva, szűkölve, de akárcsak Ciucă esetében, a végeredmény itt is ugyanaz: az pisil hamarabb, aki előbbre van sorban. Márpedig Ciucă számára nemhogy a győzelem, de a gyatrán csillogó bronzérem is nehezen elképzelhető – a sorban olyan nagyágyúk állnak előtte, mint Geoană, Simion, és hibahatáron belül Lasconi.
Sőt, az INSCOP felmérése szerint a pártjának támogatottsága magasabb, mint az ő államfői ambíciói iránti liberális megértés. Másképp szólva: saját párttársai sem akarják megszavazni. Azt értem én is, hogy egy kampányban magabiztosnak kell mutatkozni, de azért éppenséggel a valószínűtlent és a lehetetlent úgy összekombinálni, hogy abból PR–csomag legyen a választók számára igazán merész húzás, ilyent csak az tesz, akinek gombával ütötték fel a reggeli kávéját.
Ciucă egyébként egy óvatlan pillanat hevében azt is mondta, hogy soha többet nem fog kormányozni a PSD–vel, mert jobboldali kormányt szeretne, közösen az USR–vel, az RMDSZ–el. Túl azon, hogy volt már ilyen, és azt a koalíciót pont pártja robbantotta fel, nem kis válságba taszítva ezzel az országot, mi több, ennek a válságnak lett aztán az a megoldása, hogy a Iohannis által megtalált Ciucă hívta meg közöskormányozni a PSD–t, nos, mindezeken túl, valaki szólhatna már az osztásúnak, hogy Romániában fokozottan érvényes a soha ne mondd, hogy soha politikai jó tanács.
És igaz ugyan, hogy Ciucă soha nem fog kormányozni a PSD–vel, mert Ciucă soha többet nem lesz mérvadó politikus ebben az országban. Miután elbukja az államfőválasztást, saját pártja meneszti majd a pártelnöki székből. Kell az szék Iohannisnak, akiből nem tudtak sem NATO–főtitkárt, sem valami kemény EU–biztost, vagy épp EB–elnököt, esetleg romániai szenátort faragni, de azt mégse képzelheti el senki, hogy Klaus visszavonul a provinciába golfozni. Jön tehát Klaus Werner a PNL élére, vagy valami általa kinevezett báb, és majd ők aztán koaláznak egyet a PSD–vel, mert a kettejük közös ereje pont kiteszi azt a centrális erőteret, amiről annyit írtam már – és ez bizony sok–sok állami apanázst jelent, ami egy 15 százalék körüli PNL–nek nem elvetendő szempont. Úgyhogy, osztású Ciucă már igazán semmi másban sem bízhat, mint a dílerében – mi pedig legalább jól szórakozunk…
(Nethuszár)