Itt az újabb kormánybuktatás? A PSD benyújtotta a bizalmatlanságit

Újabb kormányváltás érik Romániában: Marcel Ciolacu, a PSD elnöke még a múlt héten jelentette be, hogy augusztus 17-én pártja leteszi a bizalmatlansági indítványt a Ludovic Orban vezette kormány ellen, ez ma meg is történt. Az ALDE és a Pro Romania jelezte, hogy támogatják, Victor Ponta pedig tegnap úgy fogalmazott az egyik román hírtelevízió adásában, hogy…

A DNA célkeresztjébe került a román filmgyártás

Meglehetősen fura hírről számol be a G4Media – a portálnak alkalma nyílt betekinteni a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egyik dossziéjába, amely a román filmgyártást, mi több, az elmúlt évtizedek legsikeresebb romániai filmjeinek rendezőit, és a Nemzeti Filmközpont (Centrului Național al Cinematografiei, továbbiakban: CNC) vezetőit nevezi meg, mint olyan személyeket, akik felelősek egy tízmillió eurós károkozásért, miközben…

Arafat szerint súlyos árat fizethetünk a túl korai lazításért

Raed Arafat szerint egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy a fertőzésszám folyamatosan és az elvárt módon csökkenne, így a járvány megfékezésére bevezetett korlátozások feloldásáról sem lehet szó. „Ha hagyunk mindent, és azt mondjuk, hogy visszatérünk a vírus előtti normalitáshoz, akkor azt hiszem egy óriási hibát követünk el, amelyért súlyos árat fogunk majd fizetni” – jelentette ki…