Ferenc pápa szerint a búzát nem szabad fegyverként használni

A világ szegényebb országainak ellátását veszélyeztető gabonaválság miatt fejezte ki aggodalmát Ferenc pápa, aki a szerdai általános audiencián hangoztatta, hogy a búza nem válhat háborús fegyverré. hirdetés hirdetés A katolikus egyházfő kijelentette, „nagy aggodalmat” kelt az ukrajnai búzaexportot sújtó blokád, amelytől több millió ember függ, mindenekelőtt a szegényebb országokban. Ferenc pápa felhívást intézett annak érdekében,…

Több mint száz program a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon júliusban

Mintegy százhúsz program, sok ezer négyzetméternyi vetített felület és nemzetközi fényfestőverseny is várja az érdeklődőket a július 7. és 10. között a baranyai megyeszékhelyen zajló Zsolnay Fényfesztiválon – közölték a szervezők szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón. hirdetés hirdetés Bleszity Péter, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője elmondta: a tavaly őszi rendezvénnyel lezárult egy korszak a rendezvény…

Belassul a magyar gazdasági növekedés

Ahogy az várható volt, a magyar gazdaság bővülése az első negyedévben kiugró, 8,2 százalékos volt, ugyanakkor az eddigi dinamikus növekedési pálya az év további részében lassulni fog – így kommentálták elemzők a Központi Statisztikai Hivatal szerdai részletes adatközlését. hirdetés hirdetés Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője megjegyezte, hogy a növekedés az első negyedévben…

Minden harmadik romániai gyermek szorongással küzd

A román Salvati Copiii gyermekmentő alapítvány lesújtó statisztikai adatok közzétételével figyelmeztette szerdán a döntéshozókat, hogy a gyermeknap megünneplésén túlmenően számos súlyos problémára kell megoldást találniuk a felnövekvő nemzedék egészsége, jóléte, nevelése és biztonsága érdekében. hirdetés hirdetés Az Agerpres hírügynökség által közölt terjedelmes összegzés egyebek között arra hívja fel a figyelmet, hogy minden második romániai gyermeket…

Scholz: Putyin felelős a válságért és a drágulásért

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ukrajna elleni háborúja felelős a Németországban és a világ Ukrajnától távol fekvő térségeiben is érezhető válságért és áremelkedésért – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag). A kancellár hangsúlyozta, hogy „Putyin háborúja okozta ezt a válságot, és semmi más”. hirdetés hirdetés A háború sok ország…

Din nou: tren de pelerinaj către Şumuleu Ciuc de la Budapesta

După doi ani de pandemie, în zorii zilei de vineri, de la Budapesta va porni la drum trenul de pelerinaj către Şumuleu Ciuc, ceea ce va face posibil ca maghiarii să se întâlnească din nou de Rusalii, a spus Péter Szilágyi, şeful de cabinet al Secretariatului de Stat pentru Politici Naţionale din cadrul Cancelariei Prim-Ministrului…

Elindult a pünkösdi lovas zarándoklat Székelyudvarhelyről

Elindult a pünkösdi lovas zarándoklat Székelyudvarhelyről – képgaléria: hirdetés hirdetés A pünkösdi lovas zarándoklat résztvevői megérkeznek Székelyudvarhely Központjába 2022. június 2-án. MTI/Kiss Gábor Résztvevők imakéréseket helyeznek a pünkösdi lovas zarándoklat zászlójára, amelyeket a lovas zarándokok a csíksomlyói búcsúra visznek el Székelyudvarhely Központjában 2022. június 2-án. MTI/Kiss Gábor Résztvevők imakéréseket helyeznek a pünkösdi lovas zarándoklat zászlójára,…

Moszkvában befostak az amerikai rakétáktól

Moszkva negatívan értékeli az Ukrajnának szánt új amerikai katonai segélycsomagot, amely nagymozgékonyságú rakétatüzérségi rendszerek (HIMARS) szállítását is magában foglalja – jelentette ki szerdán Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva. hirdetés hirdetés „Ezt egyértelműen negatívan értékeljük. Elfogadhatatlan az arra irányuló kísérlet, amely a döntést úgy próbálja beállítani, mintha az önkorlátozás elemét tartalmazná” -…

Johnny Depp kontra Amber Heard per: itt a vége, megszületett a döntés

Heteken át tartó meghallgatások, pikáns részletek és hajmeresztő dolgok. Ezek jellemezték Johnny Depp és Amber Heard pert, amelyet az egész világ végig kísérhetett és olyan részletek is terítékre kerültek a magánéletükből, amelyet nem biztos, hogy szerettünk volna tudni. A hajcihő azonban most véget ért, hiszen kihirdették az ítéletet, amely a menet közben feltáruló részletek tükrében…

Stagnál a munkanélküliség az EU-ban

Stagnált áprilisban a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt. hirdetés hirdetés Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán azt közölte, hogy az euróövezet 19 országában átlagosan 6,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta áprilisban, ami megegyezett a márciusival, és az EU-ban is maradt a 6,2 százalékos szint. Áprilisban 13,264 millió munkanélküli volt az EU…