A védelmi miniszter szerint tisztelni kell a román lobogót

Vasile Dancu román védelmi miniszter vasárnap kijelentette, hogy a román nemzeti zászló nem áll versenyben a helyi közösségek jelképeivel, és nem kell mindenkinek szeretnie, de meg kell adni neki a tiszteletet. hirdetés hirdetés A szociáldemokrata miniszter a román nemzeti lobogó napja alkalmából a székelyföldi Hargita megyei Galócáson vett részt egy ünnepségen. Kifejtette, hogy 174 éve…

Trollok, figyelem! Putyin „közelkülfödre” készül

Vlagyimir Putyin orosz elnök a jövő héten Tádzsikisztánba és Türkmenisztánba látogatva az ukrajnai háború kezdete óta első alkalommal fogja elhagyni Oroszországot – derült ki a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorából. hirdetés hirdetés Putyin a tervek szerint Dusanbéban tárgyalásokat folytat majd Emomali Rahmon tádzsik elnökkel, akivel munkaebéden is részt vesz, a türkmenisztáni…

„Fara penali”-törvényt készül megszavazni az izraeli parlament

Az izraeli parlament, a kneszet jogalkotási miniszteri bizottsága vasárnap elfogadta, és a plénum előtti szavazásra bocsájthatónak ítélte a „vádlott-törvényt”, amely megtiltja köztörvényes vádlott kormányfői jelölését – jelentette a Kan közszolgálati rádió hirdetés hirdetés A törvényről várhatóan előzetes olvasatban szavaz majd a kneszet 120 törvényhozója. A kormánykoalíció pártjainak szabad kezet adott Naftali Bennett kormányfő, és bejelentette,…

Ukrajna fekete-tengeri gázfúrótornyokra mért csapást

Csapást mértek az ukrán fegyveres erők Csornomornaftohaz gázfúrótornyaira – közölte Szergej Akszjonov krími vezető hétfőn a Telegramon. Akszjovov szerint a fúrótornyokon a reggeli támadás idején 109 ember tartózkodott, közülük 21-et kimentettek. A tisztségviselő szerint a létesítményeket három csapás érte. További részleteket nem közölt. hirdetés hirdetés Olga Kovitidi, az orosz parlamenti felsőház krími szenátora azt mondta,…

A német iparszövetség támogatja a kormány gázfogyasztás-csökkentési terveit

A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja földgázfogyasztás csökkentésére kidolgozott kormányzati terveket, amelyeket a Németországba irányuló orosz gázexport visszafogása miatt dolgoztak ki. hirdetés hirdetés A BDI – az egyik legnagyobb német gazdasági érdekképviselet – vezetője, Siegfried Russwurm hétfőn ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy „a lehető legnagyobb mértékben csökkentenünk kell a gázfogyasztást, minden kilowattóra számít”. A legfontosabb a…

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos betegek száma

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos koronavírusos betegek száma, vasárnap több mint tízezer új fertőzöttet is találtak – jelentette a helyi média hétfőn az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva. hirdetés hirdetés A tárca honlapja szerint már 168 súlyos állapotút tartanak nyilván a jelenleg a kórházakban fekvő 634 beteg közül, miközben június 10-én még csak 84-en minősültek súlyos…

KÉK Bolygó podcast: Áder János az okoseszközök veszélyeiről beszélgetett Pál Ferenc katolikus pappal

Áder János volt köztársasági elnök a szellemi környezetszennyezés, az információs túlterheltség és az okoseszközök veszélyeiről beszélgetett Pál Ferenc római katolikus pappal Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában. hirdetés hirdetés Nem csak az a fontos, hogy óvjuk a vizet, a földet, az élőlényeket, legalább olyan fontos, hogy óvjuk saját magunk és gyermekeink jó szellemi kondícióját…

Óvodát bombáztak Kijevben Putlerék!

Putler serege továbbra is hozza barbár formáját. Ma reggel nem kevesebb, mint 14 rakétatámadás érte Kijevet, ebből egy rakéta pont egy óvodát talált telibe – gratulálunk a Kremlnek, most aztán tényleg sikerült jelentős csapást mérni a „nácikra”, igaz, még hátravannak a bölcsődék, árvaházak és hasonló fontos katonai létesítmények lebombázása, de persze, ha valaki most átdobna…

Orosz szépíró: ez a háború elveszett!

Az alábbi írás az orosz Telegramon jelent meg, nem másnak, mint Borisz Akunyin tollából, aki egyébként az Orosz Állam Történelme című többkötetes mű szerzője. hirdetés hirdetés Akunyin elképzelte, hogy miként fogja majd megírni a jelenleg zajló háborút mondjuk úgy 2032 tájékán. Boris Akunyin: ez a háború elveszett A háború immár 100 napja folyik, nem látni…

Kirill pátriárka hátast dobott a templomszentelésen

Úgy látszik nemcsak Biden elnök szokott leesni a bicikliről, hanem Kirill orosz háborús bűnös pátriárka sincs a helyzet magaslatán. A véreskezű, nukleáris bombákat megáldó ortodox egyházfő ugyanis hatalmasat taknyolt egy templomszentelésen – Isten ujja, mondhatnánk, de van még egyéb tanulság is. hirdetés hirdetés Kezdésnek itt a videó, röhögjetek egy nagyot. Kirill pátriárka lelép a lépcsőkről…