Rapport megszerezte első győzelmét

Rapport Richárd hat döntetlen és egy vereség után vasárnap a nyolcadik fordulóban megszerezte első győzelmét a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján. A világos figurákat vezető magyar nemzetközi nagymester ezúttal Jan-Krzysztof Dudával ült asztalhoz, kiegyenlített küzdelmüket pedig az döntötte el, hogy lengyel riválisa a 24. lépésben hibázott. Rapport onnantól fokozatosan növelte a fölényét, Duda pedig a 29.…

Júliustól újraindítja budapesti járatát az Air China

Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost – jelentette be a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán. hirdetés hirdetés A tárcavezető bejegyzésében emlékeztetett arra: több mint két éve, hogy a…

Potápi: a Sapientia egyetem a szülőföldön boldogulásra sarkallja a magyarságot

Potápi Árpád János szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) legnagyobb sikere az, hogy eredményei révén az erdélyi magyarság megmaradását szolgálja, arra sarkallja az itteni magyarokat, hogy boldogulásukat szülőföldjükön keressék. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton beszélt erről Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE tanévzáró ünnepségén, a tanintézmény 21. tanéve végzős évfolyamának ballagásán. hirdetés hirdetés A politikus gratulált…

Franciaországban alkotmányba foglalnák az abortuszhoz való jogot

A francia kormány támogatja azt a törvényjavaslatot, amely alkotmányba foglalná a terhességmegszakítás jogát – jelezte Elisabeth Borne francia miniszterelnök szombaton. hirdetés hirdetés Miután az amerikai alkotmánybíróság pénteki döntésével megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, Franciaországban először az ellenzéki baloldali szövetség, majd szombaton Aurore Bergé, a Reneszánsz névre átkeresztelt kormánypárt nemzetgyűlési frakcióvezetője is bejelentette, hogy…

London más G7-országokkal együtt megtiltja az orosz arany importját

Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom (G7) több más tagjával együtt megtiltja az orosz arany importját – közölte vasárnap a Downing Street. hirdetés hirdetés A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének tájékoztatása szerint az intézkedéshez az Egyesült Államok, Japán és Kanada is csatlakozik. A németországi G7-csúcstalálkozó vasárnapi kezdete előtt bejelentett újabb szankció indoklása szerint az arany Oroszország…

Oroszország évek óta akadályozza a szovjet típusú lőszerek eladását Ukrajnának

Oroszország az elmúlt nyolc évben folyamatosan akadályozta a Szovjetunió fennállása idején gyártott lőszerek eladását Ukrajnának, és valószínűleg köze van a Kelet-Európa kulcsfontosságú lőszer-raktárjaiban történt robbantásokhoz is – állította Hanna Maljar ukrán helyettes védelmi miniszter a The Washington Post című amerikai napilapnak adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett pénteken. hirdetés hirdetés A tisztségviselő szavai…

Potápi Nyárádszeredában: teljes magyar oktatási struktúra alakult Erdélyben

A magyar kormány támogatásával sikerült a bölcsődétől az egyetemi szintig terjedő teljes magyar oktatási struktúrát kialakítani Erdélyben – mutatott rá Potápi Árpád János szombaton, miután Nyárádszeredában felavatták a római katolikus óvodai napközi otthont. hirdetés hirdetés Az MTI-nek telefonon nyilatkozó nemzetpolitikai államtitkár felidézte: nyárádszeredai köszöntő beszédében arra utalt, hogy az óvodaavatással egyidőben tartották Marosváráshelyen a 22…

Széllel szemben? Macron megpróbál kormányt alakítani

Emmanuel Macron francia államfő megbízta eddigi miniszterelnökét, Élisabeth Borne-t, hogy július elejére „alakítson egy új cselekvő kormányt” az elnöki koalíción kívüli pártok bevonásával. Az elnök ezt az AFP hírügynökségnek szombat este adott interjúban jelentette be. hirdetés hirdetés A nemzetgyűlési választások múlt vasárnapi második fordulóját követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását Emmanuel…

Újraindul a diaszpóra magyar közösségeit segítő Kőrösi Csoma Sándor Program

Két év szünet után újraindul a diaszpóra magyar közösségeit segítő Kőrösi Csoma Sándor Program – közölte a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap az MTI-vel. hirdetés hirdetés Szilágyi Péter kifejtette, a kormány 2022-2023-ban száz ösztöndíjast – cserkészeket, néptáncosokat, nyelvtanárokat, rendezvényszervezőket – küld ki a világ minden tájára, a nagy magyar közösségekbe, hogy segítsék a közösségépítő munkát.…

Biden: nem sikerült megosztani a NATO-t és a G7 csoportot

Nem vált be Vlagyimir Putyin orosz elnök számítása, a NATO és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport nem vált megosztottá Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának hatására – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök vasárnap a G7 csoport németországi csúcstalálkozójának helyszínén, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélésén. hirdetés hirdetés Az amerikai elnök és a…