Továbbra sem tudni mi okozta a Havanna-szindrómát az amerikai diplomatáknál

Nem állapított meg agyi elváltozást, és károsodást egy átfogó tudományos vizsgálat az úgynevezett Havanna–szindrómában szenvedő, külszolgálatban dolgozó amerikai diplomáciai alkalmazottaknál – derül ki egy hétfőn megjelent tudományos közleményből. Az amerikai egészségügyi minisztériumhoz tartozó Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) 5 éves vizsgálatsorozatának főbb megállapításait az Amerikai Orvostudományi Társaság folyóirata közölte. Eszerint az egészségügyi problémákkal küzdő kormányzati alkalmazottak…

Még több pénzt költ drónvásárlásra Ukrajna

További ötmilliárd hrivnyát (47 milliárd forintot) különített el az ukrán kormány drónvásárlásra a fegyveres erők számára – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök hétfőn a Telegramon. A kormányfő kifejtette, hogy az összeget a frontvonalon harcoló egységek számára szükséges drónok vásárlására fordítják. Julija Szviridenko gazdasági miniszter megjegyezte, hogy eddig már mintegy 30 milliárd hrivnya (280 milliárd forint)…

Magyar Vöröskereszt: megváltozott az ukrajnai feladatok jellege

A Magyar Vöröskereszt orosz–ukrán konfliktussal összefüggő feladatai továbbra sem változtak, de más a jellegük – mondta a szervezet főigazgatója hétfőn Budapesten. A humanitárius szervezet tavalyi általános tevékenységéről tartott sajtótájékoztatón Kardos István ismertette: míg 2022–ben a segélyezés, a menekültek általános ellátása volt a fő feladat, tavaly már inkább a Magyarországon maradó családok beilleszkedésében segítettek. Hozzátette: jellemzően…

5 milliárd eurót különített el Ukrajna katonai támogatására az Unió

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót (mintegy 1900 milliárd forint) különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács hétfőn. A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás az Európai Békekereten belül külön Ukrajnai Segítségnyújtási Alapot hoz létre, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy halált okozó és halált nem…

Extinderea Instrumentului european de pace a fost adoptată, Ungaria s–a abţinut constructiv

Extinderea Instrumentului european de pace, în valoare de cinci miliarde de euro, a fost adoptată cu abţinerea constructivă a guvernului ungar, astfel încât Ungaria nu trebuie, nici în continuare, să îşi asume sarcini politice sau financiare în privinţa livrărilor de arme către Ucraina, a declarat ministrul ungar de externe şi al comerţului exterior, Péter Szijjártó,…

Visszalépett Andrej Danko szlovák elnökjelölt

Visszalépett a jelöltségtől a hét végén sorra kerülő államfőválasztáson Andrej Danko, a pozsonyi parlament alelnöke, a hárompárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, aki ezen döntését pozsonyi sajtótájékoztatóján jelentette be hétfőn. Andrej Danko azt is bejelentette: egy másik elnökjelöltnek, Stefan Harabínnak, a legfelsőbb bíróság korábbi elnökének javára lép vissza. hirdetés hirdetés…

Magyarország náci megszállását követő eseményekre emlékeznek a képviselők

Magyarország 1944–es náci megszállását követő tragikus eseményekről emlékezik meg kedden az Országgyűlés. A parlament napirendjén számos pénzügyi szektort érintő törvénymódosítás is szerepel. Az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor kezdődik a megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások következnek. hirdetés hirdetés Kivételes eljárásban tárgyalják azt az országgyűlési határozati javaslatot, miszerint sérti a szubszidiaritás elvét…