Magyarországot is cseszteti az Európai Bizottság a határzár miatt
2021. 02. 24. 17:56:31
Azért az Európai Bizottságnál sem mennek a szomszédba, ha a munka frontján alibizni kell – most épp arra szólítottak fel hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot is, hogy oldják fel a határzárat. Az indok: a határzár sérti az uniós állampolgárok szabad mozgásának az elvét.
Most komolyan? A határzár sérti? Ki hitte volna? Hisz nemcsak én, de meg vagyok róla győződve, hogy olvasóink is azt hitték eddig, hogy a határzár kifejezetten a szabad mozgást segíti, orvos ismerőseim most csodálkozva tudják meg, hogy a járvány megállításához a minél több, és minél szabadabb, ezért a lehető legnehezebben felderíthető kontaktok számának növelése szükséges…, ja nem.
Belgium, Dánia, Finnország, Németország, Svédország és Magyarország most gondolkozhat, hogy tíz napon belül mit válaszoljon az EB-nek, ugyanis ennyi idő alatt kell nekik valamiféle válasszal előrukkolniuk, és nem lennék a helyükben, ugyanis a kurva anyátok, nektek teljesen elment az eszetek-en kívül aligha tudnék mást írni, de na, gondolom a nevezett kormányok majd ennél diplomatikusabbak lesznek.
Németország esetében az a gond, hogy különböző szempontok szerint engedi be országába az embereket, pl. Ausztria tiroli régiója felől csak német állampolgárok, míg a francia szakaszon mehet az ingázás. Talán érdemes lett volna egy pillantást vetni a járványadatokra is, de ugye, ahol nincs, onnan az Isten sem kér, tartja a román mondás, és az EB-nél úgy látszik nagyon nincs, mert épp megismétlik tavalyi teszetoszaságukat, amíg aztán Olaszország, később a németek, majd minden európai ország karantént rendelet el – Ursula von der Leyen be is ismerte, hogy elcseszték, de úgy látszik annyival maradunk, mert elcseszni jó, elcseszni szép, elcseszni érdemes…
Itt állunk a járvány második esztendejében, és közben egy harmadik hullám érkezésével küzdenek az európai országok, a helyzet a cseheknél és a szlovákoknál drámai, mifelénk is romlanak az adatok, ahogy Magyarországon is, de különböző jogelvek sérülése aggasztja az EB fejeseit – holott, ha egy kicsit is tökösek lennének, akkor túl lehetnénk már ezen is, gondolok itt pédlul arra, hogy a vakcinákat igazán lehetne gyorsabb ütemben ebszerzeni és szétosztani, de na, ismét egy román mondás jut eszembe: tara arde, babele se piaptana.
Azaz: az ország lángokban, a nyanyák fésülködnek.
Gratulálunk, kedves Európai Bizottság, várjuk a következő iditotizmust, van egy gyanúnk, hogy érkezni fog.
(Nethuszár)
Kapcsolódó anyagok:
Jogidiotizmus: a hollandok most a járványellenes intézkedéseket kezdték ki
Mi folyik itt? Aktuális ügyek
Lokál'20
Kevesen mennének, többen inkább maradnának, és van, aki csak most kezdené el – kik kérik voksunkat, és miért? Helyhatósági választások, 2020 – háttér az okos döntéshez – KLIKK IDE!
Koronahíradó
Túlzás nélkül, emberemlékezet óta nem élt meg ilyen nehéz pillanatokat az emberiség. ITT ELOLVASHATOD, hogy mi volt, van, és mi várható!
Írd alá!
A székely nemzeti régió aláírásgyűjtésével kapcsolatos hírek. Leszünk-e autonómok, vagy sem? KLIKK IDE, s megtudod!