Üzent a magyaroknak az úzvölgyi temetőrablók vezére
2021. 11. 03. 21:40:47
A Calea Neamului elnöke, Mihail Târnoveanu levélben fordult az erdélyi magyarokhoz. A levél, amennyiben igaz, új mérföldkőnek számít a román-magyar barátság rögös útján.
Nem kissé meghökkentő kéréssel állt elő Mihail Târnoveanu, a Calea Neamului szélsőségesen magyarellenes, többek között az úzvölgyi temetőrablást, vagy a szebeni Brukenthal szobor meggyalázását levezénylő szervezet elnöke, aki azzal a felhívással fordul az erdélyi magyarság felé, legyünk olyan kedvesek és hassunk oda az RMDSZ-es honatyáinkra, hogy ne szavazzák meg a kovidigazolvány kötelező bevezetését – bombázzuk őket ilyen tárgyú levelekkel – ajánlja nekünk a mi jóakarónk.
A levélben nem sepri a szőnyeg alá a kényes témákat sem, Târnoveanu tudja, hogy nem ő a kedvencünk, de azzal érvel, hogy inkább emelt fővel álljunk ismét szembe egymással az Úzvölgyében (azt már buktátok, faszikáim, a bíróság nekünk adott igazat), minthogy vonalkódok legyünk, a háttérhatalom, a nemzetközi tőke rabszolgái stb. stb. Mondjuk ezt a logikát követve, legyünk az ők rabszolgái, és még annyi jogunk se maradna, hogy megtiszteljük halottaink – fene se tudja, de nekem kezd egyre szimpatikusabbá válni ez a háttérhatalom, ha lehet, akkor maradnék.
Ha igaz!
Ugyanis az eredetit mi nem találtuk meg sem Târnoveanu Facebook-oldalán, sem máshol. A hírt egyébként a romániai szélsőséges mozgalmak belső ügyeiben általában jól értesült, egyébiránt erősen fake-news gyárként számontartott ActiveNews közölte, azóta pedig több antivakcinárius aktivista is posztolta…
Mit tehetünk hozzá?
A párhuzamosok tényleg találkoznak, de nem a végtelenben, hanem a nagy román-magyar antivakcinárius összeborulásban, bizonyítva, hogy az emberiség eddigi történelmében végül is csak egy dolog maradt igazán demokratikus: az emberi hülyeség, amely eltöröl mindenféle nyelvi, vallási, etnikai, szexuális stb. különbséget, és csak megy előre, nyugodtan, lomhán vagy épp gyorsan, de biztosan – az idiokrácia kora eljött, örüljetek, mert hamarosan kitör a román-magyar örök béke, ha előbb meg nem halunk egy járványban.
Kövessétek Facebook-oldalunkat, hogy időben értesüljetek a Calea Neamului legújabb hülyeségeiről, különben megcsippelünk tüteket egy vonalkóddal.
(Nethuszár)
Kapcsolódó:
Ismét miénk Úzvölgye – bíróság: semmis a dormánfalvi határozat!
Egy SS-rajongó dák nackó leletei az Úzvölgyében – még a sajátjai sem hisznek neki
Úzvölgye: kitüntették a temetőt megtámadó huligánokat
Úzvölgye, Békás-szoros, Marosvásárhely – csak térdelünk, és nyeljük a majonézt!?
Magyarok rongálták meg Mihály vajda szentgyörgyi szobrát – néhány tanulság
“Magyarország szopjon f…t” – újabb szoborrongálás Erdélyben
Nesze jogállam: nem történt bűncselekmény az úzvölgyi temetőnél az ügyészség szerint!
A Cambridge Analytica jelöli ki a román szenátus következő elnökét? Visszatérhet Teodor Melescanu
Valea Uzului: trei dintre romanii inhumati nu faceau parte din Armata Romana
Úzvölgyi halottak: hétből három román nemzetiségű katona nem a román seregben szolgált
A helyzet fokozódik: beletenyereltek az oroszok a román-magyar viszonyba, Erdély felvonulási tereppé válik?
Neverending-story: Hargita és Bákó megye nem tudott megegyezni az úzvölgyi katonai temetőt is érintő határvitában, indulhat a per
Az úzvölgyi provokátorok II. rész: alig észrevehetően, de megjelenik a titkosszolgálati szál
Az úzvölgyi provokátorok I.rész: sötét figura a múltból
Ceausescu parancsát teljesítik az úzvölgyi temető elrománosításával?
Az úzvölgyi botrány legfontosabb tudnivalói húsz pontban
Mi folyik itt? Aktuális ügyek
Lokál'20
Kevesen mennének, többen inkább maradnának, és van, aki csak most kezdené el – kik kérik voksunkat, és miért? Helyhatósági választások, 2020 – háttér az okos döntéshez – KLIKK IDE!
Koronahíradó
Túlzás nélkül, emberemlékezet óta nem élt meg ilyen nehéz pillanatokat az emberiség. ITT ELOLVASHATOD, hogy mi volt, van, és mi várható!
Írd alá!
A székely nemzeti régió aláírásgyűjtésével kapcsolatos hírek. Leszünk-e autonómok, vagy sem? KLIKK IDE, s megtudod!