Az MPP egyre gusztustalanabb: most a „székely terrorista” fiúkat tolta maga elé

Igazán nem értem a Magyar Polgári Pártot (MPP) – a srácok úgy tesznek, mintha nem lenne holnap, és olyan követeléseket fogalmaznak meg a román és a magyar politika, politikusok felé, mintha épp egy túszejtő akciófilm főhősei lennének. Elég nagy bátorság, vagyis botorság ez az egykor szebb napokat megélt alakulat részéről. hirdetés hirdetés Ma éppenséggel azzal…

#COLECTIV: a Reset Iasi lépett, és büntetőfeljelentést tett Raed Arafat ellen

Amint arról a Nethuszár is beszámolt, a Libertatea című napilap közzétett egy, a Sürgősségi Helyzetek Igazgatósága (ISU) által készített videót, amelyből egyértelműen kiderül: a helyszínre érkező mentőegységeknek fogalmuk sem volt mit kezdjenek a sérültekkel, a haldoklókkal, több agonizáló fiatal magára hagyva fetrengett az aszfalton, a mentés egyik irányítója, Schiopu parancsnok egy adott pillanatban a holttestekre…

Ismét jönnek, hitványkodnak – ma délutáni program: Úzvölgye 2.0

A román belpolitika ismét előveszi a tavasszal már egyszer felmelegített receptet – akkor EP-választások, most az államfőjelöltek versenyeznek egy olyan országban, ahol még kormányt sem tudnak alakítani – nem csoda, hogy kell a kommunizmus alatt megismert „belső ellenség”, és ennek az országnak akkora szerencséje van velünk, magyarokkal, hogy nem kell ezt az ellenséget importálniuk. Új…