Băsescu visszavonta perújítási kérelmét a Securitate-ügyben

Traian Băsescu volt államfő lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről a legfelsőbb bíróság azon döntése kapcsán, amellyel jogerősen megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. A bírák pénteken tudomásul vették az exállamfő ügyvédei által benyújtott kérelmet. A volt elnök októberben hasonló kérelmet nyújtott be a bukaresti ítélőtáblához is. hirdetés hirdetés Mindkét perújítási kérelemmel annak a…

Jóváhagyta a kongresszus a melegek házasságát védő törvényt

Az amerikai képviselőház csütörtökön végszavazáson is megerősítette az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényt, amelyet azért kezdeményezett a Demokrata Párt, mert attól tartottak, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő amerikai legfelsőbb bíróság eltörölheti az ilyen házasságokat országszerte legalizáló 2015-ös döntést. A „Tisztelet a házasságnak” elnevezésű törvény (Respect For Marriage Act) alapján az Egyesült Államok tagállamainak azokat…

Nőnek a nyugdíjak, emelkednek a budzsétárok bérei

Romániában tíz százalékkal emelik januártól a közalkalmazottak, köztisztviselők, illetve a fegyveres testületek hivatásos állományának alapbérét, míg a nyugdíjpont értéke 12,5 százalékkal 1785 lejre (150 475 forint) emelkedik. A jövő évre vonatkozó legfontosabb bér- és nyugdíjemelésekről, adóügyi változásokról és szociális intézkedésekről csütörtöki ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány. A jogszabályt ismertető közlemény leszögezi: az…

Fitch: negatív a közép- és kelet-európai térség kilátása

Várhatóan romlanak jövőre a közép- és kelet-európai államadósok hitelkondíciói, elsősorban az ukrajnai háború átgyűrűző gazdasági, főleg energiapiaci hatásai és a valószínűleg meredeken lassuló növekedés miatt, ezért a régió egészének általános besorolási kilátása negatív – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott térségi szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben. A…

Kődobálással keresett szüzet magának, az izraeli hadsereg segített neki

Egy kődobálással gyanúsított palesztint halálos lövés ért, hárman pedig megsebesültek Ciszjordániában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök délután. Az izraeli hadsereg katonái rálőttek a palesztin gyanúsítottakra, akik az utazókat veszélyeztetve kövekkel és festékes palackokkal dobálták az elhaladó autókat Ciszjordániában, a 465-ös számú úton. A Rámalláhtól északnyugatra, Beit Arie telepesfalu közelében…

Franciaország vonzza a legtöbb külföldi befektetést Európában

Franciaország vonzza a legtöbb külföldi befektetést Európában, tavaly 1222 új befektetés valósult meg, és a 17 ezer külföldi vállalkozás több mint kétmillió franciát foglalkoztatott 2021-ben – derül ki a francia statisztikai hivatal, az INSEE csütörtökön közzétett adataiból. A legjelentősebb külföldi befektetők Franciaországban az amerikai vállalatok, amelyek 461 ezer munkahelyet hoztak létre, a második helyen álló…

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén Budapesten. Világszerte körülbelül negyvenmillió, Magyarországon pedig negyvenezer áldozata van az emberkereskedőknek – hangzott el a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM – International Organization for Migration) Ne hagyd, ne tedd! elnevezésű kampányának megnyitóján. Az emberkereskedelem a fegyver- és a kábítószerüzlet mellett a legjövedelmezőbb bűnözési fajta. Magyarországon…

A románok 70%-a szerint lehetnénk schengeniek

A romániai lakosság több mint 70 százaléka úgy véli, hogy az ország teljesítette a schengeni csatlakozás valamennyi feltételét, és végül befogadják a schengeni övezetbe – derül ki az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet által a LARICS kutatóközpont megrendelésére készített felmérésből. hirdetés hirdetés A közvélemény-kutatásban megkérdezettek 72,4 százaléka egyetértett azzal a kijelentéssel, miszerint Románia teljesítette az összes…

Magyar felé a román! Csíkban győzött Dan Tanasă

A polgármesteri hivatalt a Dan Tanasă parlamenti képviselő vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) perelte be azért, mert az utcanévtáblákon egy sorban, előbb magyarul, majd románul szerepelt az utca neve. A pert a városvezetés 2020-ben jogerősen elveszítette, és a bíróság arra kötelezte, hogy cserélje ki az utcanévtáblákat olyanokra, amelyeken felül szerepel az utca neve az…

Kelemen Hunor: „gyalázatos döntés”

Az RMDSZ elnöke Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy csütörtökön az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa elutasította Románia és Bulgária felvételét a schengeni övezetbe. A 27 tagállam közül Ausztria és Hollandia szavazott ellene. Hollandia képviselője megjegyezte, országa csak Bulgária felvételét ellenzi, de a két ország felvételéről csomagban voksolt a Tanács. hirdetés hirdetés „Ausztria vétója helytelen, erkölcstelen,…