Október 7.: a Hamász mészárlása – képek, videók [+18!]

Az izraeli kormány közzétette a Hamász október hetedikei támadásokról készült képeket és videókat, annak érdekében, hogy a világ megértse végre, miért is kell a zsidó államnak eltörölnie a Hamászt. Ezekből mutatunk most párat, felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a képek, videók kifejezetten alkalmasak a nyugalom megzavarására, érzelmi sokk kiváltására! A Nova fesztivál résztvevői óvóhelyre menekülnek, közülük…

Ezek ugyanazok! A nyugati baloldal Izrael-ellenessége

Napok óta olvasom úgy a magyar, mint a mainstream sajtóban azokat a cikkeket, írásokat, amelyekben – teszem hozzá: jogosan! – írójuk felháborodásának ad hangot, amiért a nyugat-európai baloldal, illetve szélsőbaloldal Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetéseken vesz részt, amiért az amerikai egyetemek diákjai zsidókat inzultálnak, vagy épp életveszélyesen fenyegetnek – egyszóval a nyugat-európai baloldali, és helyenként (a helyenként…

Zengett a párizsi metró: „b*szd meg a zsidót”

A párizsi ügyészség szerdán bejelentette, hogy eljárást indít egy, a közösségi oldalakon megjelent felvétel miatt, amelyen csoportba verődött utasok antiszemita rigmusokat skandálnak a francia fővárosban a metróban. A TikTok közösségi oldalra szerdára virradóra feltöltött felvétel szerint a párizsi metró hármas vonalán előző este utazók közül többen zsidók ellen uszítottak, majd azt kiabálták, hogy „Nácik vagyunk,…

A dagesztáni pogrom orosz hazugságai

Aligha kell külön magyarázni, hogy az orosz média és az orosz politikai elit MINDIG hazudik, ennek ellenére nem árt ismertetni az eseteket, mielőtt azok nagyobb figyelmet kapnak a közösségi médiában, hogy aztán a dagesztáni pogromkísérletből az süljön ki, hogy valójában szegény oroszországi muzulmánok, meg maga az új világrendépítő putyini rezsim a legnagyobb áldozat. A Kreml…

Felavatták az Erdélyi-szigethegység útját

A Bihar megyei tanács hétfőn felavatta a megye legfontosabb és leglátványosabb turisztikai és közúti beruházását, az Erdélyi-szigethegység útját (Drumul Apusenilor). Mircea Mălan, a Bihar megyei tanács alelnöke az AGERPRES-nek elmondta, az európai alapokból megépített 56 kilométeres út a megye egyik fontos turisztikai térségét, a Sebes-Körös szurdokát köti össze Belényessel (Beiuş) Biharfüreden (Stâna de vale) áthaladva.…

Újabb „részletek” Putyin „haláláról” [FRISSÜLŐ ANYAG!]

Újabb részletekkel jelentkezett a Putyin halálhírét közlő General SVR csatorna. Ezek szerint az orosz elnök helyét átvette egy hasonmás, Patrusev vezeti most az országot, Putyin lányai pedig belementek, hogy fenntartsák a még mindig életben levő Putyin mítoszát – ez egésznek kezd egy népmesei formája kerekedni, bár még mindig nem zárható ki, hogy az alaphír igaz.…

Tűzbe jöttek az autonómisták Székelyföldön

Ha október utolsó vasárnapja, akkor József Attilát játszik a székelység, mert nagy, nagy tüzet kéne rakni, raknak is, de nem melegedni, hanem azért, hogy megmutassák, hogy kinek, azt már csak a jó ég tudja, de legkevésbé a szervezők, akik harminc éve küzdenek az autonómiáért, ezalatt pedig egy lépéssel sem kerültünk közelebb e célhoz, de cserébe…

A Hamász Moszkvában: pozitivizmus és figyelmesség orosz barátaik irányába

A Hamász moszkvai delegációjának vezetője, Musa Abu Marzouk szerint „pozitívabban és figyelmesebben” viszonyulnak Oroszország azon kéréséhez, hogy engedjék szabadon az orosz állampolgárságú túszokat a Gázai övezetből, mint teszik azt más országok esetében – fogalmazott a terroristavezér a RIA Novosztnyinak adott interjújában. „A legtöbb izraeli [túsz – szerk. megjegyz.] más állampolgársággal is rendelkezik, és sok ország…

Szempontok egy Guterres ENSZ-főtitkár elleni vádirathoz

Itt van nekünk, kérem szépen, Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, aki, mint cseppben a tenger, tárja elénk a komplett nyugati világ morális hanyatlását, teszetoszaságát. Itt van nekünk ez az Antonio Guterres, akit a nem is olyan régi jobb időkben rendőrségi kihallgatás alá vetnének, hallám, miben segítetted a terroristákat, de ma, a nyugati világ hanyatlásának tetőfokán ez az…

R.I.P.: Erdélyi magyar srác esett el az ukrán fronton

Elesett az ukrajnai fronton egy 27 éves aradi fiatalember, aki a múlt év óta önkéntesként harcolt az ukrán hadsereg oldalán az Oroszország elleni háborúban – jelentették be a hozzátartozói. Rudolf Wittmann közeli ismerősei szerdán az AGERPRES–nek elmondták, hogy a fiatalember már 19 évesen jelentkezett a francia idegenlégióba, de nem a fegyverek vonzották. „Nagyon tisztelte azt…