Nackó üzeneteket firkáltak a temesvári zsinagóga falára

Antiszemita feliratokat festettek ismeretlenek a temesvári gyárvárosi zsinagóga falára, a román rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben – írta pénteken a Tion.ro. A Temes megyei hírportál beszámolója szerint az ismeretlen elkövetők horogkeresztet rajzoltak, illetve a „Zsidók haza!” kifejezést írták románul a bánsági város zsinagógájának homlokzatára, utóbbiban a zsidókra a pejoratív „jidani” kifejezést használták. A Temes…

Aláírásgyűjtést indítanak Sepsiszentgyörgyön a város zászlajának védelmében

Aláírásgyűjtést indít az erdélyi Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város zászlajának védelmében, hogy a betiltott jelkép újra a közintézmények homlokzatán loboghasson – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. Az önkormányzat közleménye szerint a városvezetés az aláírásokkal támogatva újraindítja a városzászló elfogadási folyamatát, miután a román legfelsőbb bíróság februárban megsemmisítette az erre vonatkozó kormányhatározatot. Az aláírásgyűjtés hétfőn indul,…

Iohannis üzeni New Yorkból: Romániában rendszerszintű problémák vannak

Előrelépést jelentenek a kormány által kidolgozott deficitcsökkentő intézkedések, mivel Romániában rendszerszintű problémák vannak ezen a téren – jelentette ki szerdán New Yorkban Klaus Iohannis. Az államfő a sajtónak elmondta, hogy a kormány fiskális intézkedéscsomagja előrelépést jelent, még akkor is, ha nem fogja megoldani a „30 év alatt felgyűlt rendszerszintű problémákat”. hirdetés hirdetés Iohannis szerint tarthatatlan,…

Amikor Moszkva a szövetségesed: Ruszijá sírba lökte az örményeket

Azerbajdzsán bemutatja: egy nap alatt elért katonai, politikai és geopolitikai győzelem. Talán a fenti címmel lehetne a legjobban összefoglalni azt, ami ategnap óta történt a Nagorno-Karabah (csak azért sem Hegyi-Karabah!) régióban. Az azeriek ugyanis úgy döntöttek, hogy az egykor fennhatóságuk alá tartozó (bár ezt Örményország is elmondhatja magáról…) terület békéjét biztosító Ruszijá kellőképp meggyengült már…

Az EU bíróságán támadná meg az osztrák vétót Románia

Amennyiben Ausztria az igazságügyi és belügyminiszterek decemberi ülésén Románia schengeni csatlakozása ellen szavaz, Románia az Európai Unió Bíróságán támadja meg a döntést, és a kezdeményezésbe bevonja az európai partnerintézményeket is. Ezt Marcel Ciolacu kormányfő jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökségének hétfői ülését követően. Ciolacu közölte, a Bel- és Igazságügyi Tanács legközelebb októberben, majd decemberben…

Románia beperelné Ausztriát az elmaradt schengeni csatlakozás miatt + KONTEXTUS

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán közölte: az ország teljesítette a schengeni csatlakozás összes feltételét, és ha az osztrák kormány továbbra is visszaél a vétójogával, akkor Románia bepereli Ausztriát az Európai Unió Bíróságán. A kormányfő bejegyzése szerint az osztrák vétó „önkényes”, mert Ausztriának nincs jogi alapja ellenezni Románia felvételét a schengeni övezetbe, ugyanis az Európai…

Dróneső Romániában, spájzban az oroszok, tomboló csőcselék

Amint arról értesülhettek a mainstream médiából, immár a harmadik (negyedik, ötödik, hányadik VALÓJÁBAN?) orosz drón darabjait találják meg Románia területén, legutóbb Tulceahoz egész közel, ami már mélyen az ország területe, de semmi baj, Ciolacu is így kiáltott fel: emberek, senki nem támad minket! A román politikai vezetés töketlenkedése azután fegyverré vált a Kreml kezében, Zaharova…

Szankciók hatása: parasztlázadás jöhet Ruszijában?

Olyan parasztlázadás törhet ki Ruszijában, amit 1773-as Pugacsov-féle „ál-cár” óta nem láttunk, de az éhínség szintén egy olyan forgatókönyv, amely mára valóságossá vált – mindez pedig nagyban köszönhető a szankcióknak. Jelenleg a gabona felvásárlási ára a felér zuhant, ha ez nem lenne elég, akkor még üzemanyaghiány is borzolja a gazdák idegeit, a helyzet annyira feszült,…

Nemcsak háború: népirtás! A deportált ukrán gyerekek és a ruszki propaganda

Denácifikáció, nácitlanítás – az orosz agresszió fából vaskarika alibije, erre hivatkozva indította meg Oroszország a teljes körű invázióját Ukrajna ellen – legalábbis így olvassuk ma a mainstream médiában. A valóság azonban ennél is szomorúbb: a nacitlanítás, az ukrán néplétének tagadása már a 2014-es krími invázió, majd a donbászi „kicsi zöld emberkék” által elkövetett polgárháború-kirobbantás előtt…

Felmérés: az európaiak továbbra is Ukrajna mellett állnak!

Az európaiak többsége támogatja az elmúlt évben hozott uniós intézkedéseket, melyek célja a fogyasztók és a vállalkozások védelme az energiaárak ingadozásával szemben, az energiabiztonság és a zöld átállás előmozdítása, valamint Ukrajna támogatása az orosz agresszióval szemben – derül ki a témáról szóló Eurobarométer-felmérésből, amelyet az Európai Bizottság tett közzé hétfőn Brüsszelben. hirdetés hirdetés A felmérés…