Ciucă szerint a kommunizmus ellenszere a demokrácia

A demokrácia megszilárdításával kell fellépni „a nemzet erkölcsi és politikai pusztulását” okozó kommunista rendszer ellen – jelentette ki hétfőn Nicolae Ciucă a miniszterelnök az 1987. november 15-ei brassói kommunistaellenes felkelés 35. évfordulójának szentelt ünnepi parlamenti ülésen. hirdetés hirdetés Beszédében a kormányfő emlékeztetett arra, hogy három és fél évtizeddel ezelőtt a Vörös Csillag vállalat munkásai rendkívüli…

Szabó Péter metamorfózisa és újbóli Erdély-járása

A mitikus térben néhanapján el jönnek bizonyos entitások az emberek lelkéért. Ezeket a teremtményeket hívjuk angyaloknak és ördögöknek, akik a megboldogultak lelkéért átjönnek a fizikai síkra, hogy azok érdemei szerint besorolásra kerüljenek és helyet foglaljanak valamilyen örökkévalóságban. Ám ezeken a mitikus lényeken kívül akad egy sokkal pofátlanabb és tenyérbemászóbb figura is, aki még azt sem…

Levél aZolvasóhoz: hülyék vagytok, és azok is maradtok!

Kedves olvasó, ez a cikk nem Rólad, hanem aZolvasóról szól (félreértések elkerülése végett: nem azonos az Olvasóval!), vagy úgy is mondatnánk: akinek nem inge, ne vegye magára, akinek meg igen, az sürgősen öltözzön fel! hirdetés hirdetés Kedves aZolvasó! Sajnos nem te vagy a tilosazá így aztán kénytelen-kelletlen nagyon jól ismerünk, te vagy az a hülye,…

Marad a demokrata többség a Szenátusban

Nemcsak elmaradni látszik a republikánus áttörés az amerikai félidős választásokon, hanem a demokraták megőrzik, esetleg még növelni is tudják többségüket a Szenátusban, miután megnyerték a nevadai választást. hirdetés hirdetés Az amerikai félidős választások utáni negyedik napon immár biztos, hogy a demokraták megőrzik szenátusi többségüket, miután Catherine Cortez Masto Nevadában legyőzte a Trump által támogatott Adam…

[VIDEÓ] Fieszta Herszon utcáin

A felvételek alapján két külön világról beszélünk: arról a Herszonról, amelyet a háború elején megszálltak a ruszkik, és ahol a megszállás ellen tiltakozó FEGYVERTELEN civilek közé lövetett a ruszki katonaság – az erről szóló videót ITT nézhetitek újra. hirdetés hirdetés Most pedig a herszoni civilek végre fesztelenül kimehetnek saját utcáikra, és örülnek a saját katonáiknak…

Orbán Viktor: példaértékű a magyar és a lengyel nép közötti testvériség

Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Mateusz Morawiecki kormányfőt és Lengyelország polgárait – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken. hirdetés hirdetés „November 11-e különleges ünnep, hiszen e nap jelképezi egy szabad és szuverén ország létrehozásáról alkotott álom megvalósulását. Mi, magyarok ezen a napon tisztelgünk a függetlenségért küzdő…

Az ukrán konzul az orosz darabok kitiltását kéri a milánói Scalából

Az idénynyitó előadásnak tervezett Borisz Godunov című opera lecserélését, valamint az összes orosz darab és előadó kitiltását kérte a milánói Scala operaházból Andrij Kartis ukrán konzul – hozta nyilvánosságra a színház csütörtökön. hirdetés hirdetés A milánói képviseletet vezető diplomata levélben fordult Dominique Meyerhez, az operaház intendánsához, Giuseppe Salához, a város polgármesteréhez és Attilio Fontanához, Lombardia…

Lázár János szerint van még kraft a román–magyar együttműködésben

Mind a román, mind a magyar nemzet közös hasznára komoly tartalékok vannak Magyarország és Románia között a gazdasági és infrastrukturális típusú együttműködésben, és az a tervünk, hogy ezeket a tartalékokat kiaknázzuk – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter Bukarestben, aki kétoldalú tárgyalásokat folytatott a román kormány több tagjával. hirdetés hirdetés A miniszter Kelemen…

Új román–ukrán határátkelőt nyitottak meg a két ország kormányfői

Új román–ukrán határátkelőt nyitott meg csütörtökön Nicolae Ciuca román és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, akik a két ország közötti szolidaritás jelenként értékelték az eseményt. hirdetés hirdetés Nicolae Ciuca beszédében hangsúlyozta, hogy szolidaritásra és egységre van szükség ezekben a tragikus pillanatokban, amelyek Ukrajnát sújtják, utalva az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúra. Hozzátette: az új határátkelőhely…

Elkaszálta az uniós bíróság a Minority SafePacket

Az európai bíróságon ítélet született a Minority SafePack ügyében, számol be a számunkra nem túl kellemes hírről a Szabad Európa Rádió honlapja. Korábban az Európai Bizottság kaszálta el a kisebbségvédelmi célból indított kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi jogszabályok eleget tesznek a kezdeményezésben megfogalmazott céloknak, így újabbakra nincs szükség. Ezt az EB-döntést támadta meg az…