Felmérés: Nyugat-ellenesebbek vagyunk, mint a románok

Az erdélyi magyarok bevándorlás– és nyugatellenesebbek a romániai átlagnál, ugyanakkor az intézményekbe vetett bizalmuk is csökkent – közölte a Maszol.ro kolozsvári hírportál kedden, a Bálványos Intézet egy friss felmérésnek eredményeit ismertetve. Az erdélyi magyarok és a románság orosz–ukrán háborúval kapcsolatos nézeteit, a menekültekhez és bevándorlókhoz való viszonyukat, illetve a választásokon való részvételi szándékukat, pártopciókat, intézmények…

[KOMMENTÁR] Leyen asszony szerint öt év múlva már virágzó védelmi iparunk lesz

Virágzó védelmi iparra van szükség Európában, a kontinensnek többet kell költenie a biztonságra – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke kedden Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján. Az EB elnöke és Donald Tusk lengyel kormányfő nyitóbeszédet mondtak a kedden megkezdődött háromnapos rendezvényen. Von der Leyen elmondta: a következő öt…

[KOMMENTÁR]Az EU 125 millió eurót ad Jemennek

Az Európai Bizottság 125 millió eurós (mintegy 50 milliárd forint) humanitárius finanszírozást biztosít a térségben fokozódó feszültségek okozta válság miatt szenvedő jemeni lakosság legsürgetőbb szükségleteinek kielégítésére – tájékoztatott a brüsszeli testület kedden. Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos a közleményben arról is tájékoztatott, hogy a segélyekkel egyebek között az élelmezésbiztonság szavatolását és az alultápláltság elleni…

Már Európában az amerikai egyetem-vírus: Belgiumban is kampuszt foglaltak a Hamász-támogatók

A flandriai Genti Egyetem diákjainak egy csoportja, mintegy száz hallgató hétfő reggel elfoglalta az oktatási intézmény kampuszát, és felszólította az igazgatótanácsot, hogy szakítsa meg a kapcsolatokat Izraellel, valamint vállaljon erőteljesebb kötelezettségeket a zöld átállás mellett – írta a The Brussels Times című belga hírportál a szervezőket idézve. hirdetés hirdetés A fosszilis energia használatának felszámolásáért, valamint…

Iohannis Washingtonban: díjat vesz át és Bidennel is találkozik

Kétnapos munkalátogatásra utazik a román államfő Washingtonba. Klaus Iohannist kedden fogadja a Fehér Házban Joseph R. Biden amerikai elnök. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a két államfő a nemzetközi és a kétoldalú kapcsolatokat érintő elsődleges fontosságú kérdéseket vitatja meg, kiemelt hangsúllyal az ukrajnai és a fekete-tengeri helyzetre, valamint az euroatlanti térség biztonságának megerősítésére. hirdetés hirdetés…

Az utolsó csata? Megindult az izraeli hadsereg Rafah ellen

Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint. Mintegy két órával a Hamász terrorszervezet tűzszüneti, illetve túszegyezményre adott pozitív válasza után a palesztin média heves lövésekről számolt be, majd az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője is megerősítette, hogy Rafah keleti részén harcok folynak. hirdetés hirdetés A palesztinok arról számoltak be, hogy…

Nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el Putyin

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. „A nem hadászati nukleáris erők harci feladatteljesítésére való felkészültségének növelése érdekében a vezérkar megkezdte az előkészületeket a Déli Katonai Körzet rakétaalakulatai (…) hadgyakorlatának megtartására”…

Holokauszt emléknap – élő közvetítés a Yad Vashemből

Minden évben hat Holokauszt-túlélő gyújtja meg a hat fáklyát, amelyek a hatmillió megölt zsidót jelképezik. A hat személy egyike idén pedig Pnina Hefer, aki az erdélyi Szilágynagyfaluból származik, innen deportálták teljes családjával együtt – édesanyja nem élte túl. Holokauszt emléknap – élő közvetítés a Yad Vashemből: (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on…

Orbán Viktor szerint Európa a tűzzel játszik

Európa háborúba sodródásától tart a miniszterelnök, aki erről pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt. Orbán Viktor közölte, az európai parlamenti (EP–) választások tétje: hány voksot kapnak a háború– és hány voksot a békepárti erők; Magyarországon a békére csak az szavaz, aki a Fideszre szavaz, aki a baloldalra szavaz, a háborúra adja…

Nyugdíjba vonul Klaus Iohannis

Az elnöki hivatal kedden bejelentette, hogy Klaus Iohannis megtette a nyugdíjba vonuláshoz szükséges első törvényes lépéseket. A közlemény szerint az államfő öregségi nyugdíjat igényel. A Szeben megyei főtanfelügyelő kedden az AGERPRES-nek megerősítette, hogy többé nem oktat már fizikát a nagyszebeni Samuel von Brukenthal Főgimnáziumban Klaus Iohannis államfő, mert nyugdíjba vonul. „Igen, benyújtotta a nyugdíjigénylést. Öregségi…