Még legalább egy hónapig zárva marad a parajdi sóbánya

Egy szakértői vélemény késése miatt még legalább egy hónapig zárva marad a parajdi sóbánya – közölte hétfőn a Székelyhon.ro portál a bányaigazgatóra hivatkozva. A bányát, amely Székelyföld egyik legkeresettebb turistaattrakciója, július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat mennyezetén elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és paladarabok hullottak az útra.…

Balkáni békegalamb: Szerbia és Albánia megosztja egymással energia- és élelmiszertöbbletét

Emlékszünk még a Koszovó és Szerbia közötti műbalhéra? Amikor úgy látszott, hogy ismét kitör egy balkáni háború, nem kevés orosz machinációnak eredményeképp, aztán nemrég azzal zárult az egész ügy, hogy a vitás helyzetet eredményező rendszámtábla szabályozást Szerbia felfüggesztette, így Koszovónak nem kellett válaszul bevezetnie azt, és szent a béke. Béke? Igen, mert a hír, amit…

Bemutatjuk az új brit miniszterelnököt: Liz Truss

Liz Truss – szokjuk az új nevet, immár ő Nagy-Britannia miniszterelnöke, és nem is biztos, hogy ez rossz a nagyvilágnak, ahogy az ellenkezőjére is gondolhatunk. Mindenesetre óvva intek attól mindenkit, hogy a britek új miniszterelnök-asszonyát az alapján ítélje meg, hogy mekkorát bakizott földrajzból Moszkvában, és attól is óvva intek mindenkit, hogy az új vasladyt lássa…

Szövetség Keleten? Bukarestbe jön Novák Katalin magyar államfő

Klaus Iohannis román államfő meghívásának eleget téve, szerdán Bukarestbe látogat Novák Katalin magyar államfő. hirdetés hirdetés Novák Katalin, mielőtt találkozna a román államfővel, megbeszéléseket folytat majd Nicolae Ciuca román miniszterelnökkel, a Szenátus ideiglenes elnökével, Alina Gorghiuval, a Képviselőház elnökével, aki egyben a PSD elnöke is, Marcel Ciolacuval. A magyar államfő találkozik majd Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes…

HIVATALOS: Rapport Richárd román színekben folytatja!

A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását – ezt a román szövetség jelentette be vasárnap. “Hivatalos! Rapport Richárd a mai naptól Romániáért fog játszani! Üdvözlünk a csapatunkban!” – írta angol nyelvű Twitter-bejegyzésében a Román Sakkszövetség. hirdetés hirdetés Szabó László, a magyar szövetség (MSSZ) elnöke a szövetség Facebook-oldalán közölte, hogy szombat éjszaka, a román szövetséggel…

Orbán Viktor részt vesz Mihail Gorbacsov búcsúztatásán

Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel Moszkvába utazott, hogy lerója kegyeletét Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő ravatalánál – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. hirdetés hirdetés A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában lesz. A magyar delegáció tagja Deutsch Tamás…

Ciucă bizakodó: az európai energetikai átállás megtörténik, és leszakadunk az orosz gázról

Nicolae Ciucă is felszólalt a Fekete-tengeri és Balkáni Biztonsági Fórum pénteki rendezvényén. A román miniszterelnök beszédéi, az ilyen jellegű rendezvényeken azért is kiemelkedően érdekesek – és értékesek -, mert általuk könnyebben pillanthatunk be azokba a kulisszákba, ahol az energiaválságtól, járványtól, háborútól és új biztonsági kihívásoktól elgyötört Európa jövőjét alakítják. hirdetés hirdetés Románia több szempontból is…

Szijjártó a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása mellett érvelt

A nyugat-balkáni országok európai integrációja hozzájárulna ahhoz, hogy fokozzuk az európai biztonságot – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban, ahol a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés csúcstalálkozóján vett részt. Mint mondta: az Ukrajnában dúló háború, illetve az energiaellátásra tett pusztító hatása olyan körülményeket teremt Európában, amelyek a kontinens és az Európai Unió katasztrofális meggyengüléséhez…

Bárkivel megeshet: kizuhant a kórház ablakán a Lukoil igazgatója

Folytatódik a különös halálesetek Russzijában című nagy sikernek örvendő sorozat. Az FSZB rendezésében folyamatosan pörgő komédiáról a legjobb szakértők is ámulattal beszélnek, ennyi furcsa idétlenséget a világ egy államában sem tapasztaltak még. Tegnap a Lukoil igazgatója esett ki egy kórház ablakán, vélhetően a WC-re indult, csak eltévesztette az irányt, esetleg az ápoló nyitva felejtette a…

Ukrán csel: fából ácsoltak HIMARS-t, azokat lőtték a ruszkik

Azon mi is élcelődtünk itt a szerkesztőségben, hogy Soigu orosz támadási miniszter bejelentései alapján a putlerista tüzérség annyi amerikai HIMARS-ot semmisített meg Ukrajnában, amennyi nincs is a világon, de legalábbis többet, mint amennyit Ukrajna eddig kapott összesen. Nos, a viccen túl azon mi is gondolkoztunk pár napot, hogy miként lehetnek ennyire hülyék az oroszok, mi…