Ciolacu víziója: egy Románia, ahol dübörög a gazdaság

Nem lehet és nem is szabad szó nélkül elmenni a PSD elnökének kortesbeszéde mellett. Itt jelentette be ugyanis, hogy elindul az államelnöki székért zajló választási versenyen, de ezen túl egész részletesen beszélt politikai víziójáról. Dacára annak, hogy az államfő nem kompetens gazdasági ügyekben, a PSD frissen újraválasztott elnöke komoly gazdasági programot vázolt fel, egyúttal saját…

Brüsszelben tárgyalt Ciolacu és von der Leyen

Az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel tárgyalt csütörtöki brüsszeli munkalátogatásán Marcel Ciolacu. A miniszterelnök a találkozó után közzétett Facebook-bejegyzésében „rendkívül konstruktívnak” nevezte találkozóját az EB elnökével. Beszámolója szerint olyan témák voltak terítéken, mint az új összetételű Európai Bizottság prioritásai, Romániának az EU-val szembeni elvárásai, az országos helyreállítási terv (PNRR) megvalósításának jelenlegi stádiuma, valamint…

Új utakat ajánlott közönségének Kamala Harris

Kamala Harris „új és előrevivő utat” ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban csütörtökön, amikor a demokraták elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét csütörtökön. A Chicagóban tartott négynapos politikai gyűlésen a hivatalban lévő alelnök a szakmai pályáját helyezte a középpontba, ügyészi, főügyészi, szenátori pályáját, amellyel kapcsolatban azt mondta, hogy az mindig az emberekről szólt.…

Ciolacu bejelentette: indul az államelnök-választáson

Marcel Ciolacu jelenlegi kormányfő és a PSD elnöke a közösségi médiában jelentette be azt, amiről már majd’ mindenki tudott, így csak a bejelentenivaló volt hátra. A szocdemek első embere elindul az államelnök-választáson. És akkor minden feltétel adott ahhoz, hogy a stabil pályára lépő Románia ismét visszasüllyedjen az évenkénti kormánycserékkel tarkított politikai válságok korszakába – úgy…

Leleplezték a kolozsvári Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának bronzplakettjét

Leleplezték szombaton az Europa Nostra-díjhoz (Európai Örökség Díj) járó bronzplakettet a kolozsvári Szent Mihály-templom falán. Az Erdély egyik jelképének számító kolozsvári római katolikus templom szakszerű helyreállításáért ítélték oda az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerését. hirdetés hirdetés A templomi ünnepségen Graham Bell, az Europa Nostra bizottság igazgatótanácsának tagja beszédében kijelentette: a Kolozsvár Főterén álló templom egyedülálló,…

Újabb háború közeleg?

Az Egyesült Államok értékelése szerint ezen a héten számítani lehet Irán és hozzá kapcsolódó fegyveres szervezetek részéről Izrael elleni támadásra – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn, hozzátéve, hogy értékelésük egybeesik az izraeli várakozásokkal. hirdetés hirdetés John Kirby újságírók előtt egy sajtóbeszélgetésen kifejtette aggodalmát az eszkaláció lehetősége miatt, ugyanakkor megerősítette az Egyesült Államok…

A nagyváradi Pride: volt is, nem is

Akarták, nem lett, szívás – egy rövid SMS-ben is összefoglalható lenne a Nagyváradra tervezett idei Pride, az LMBTQ-ünnep története, de túl azon, hogy kicsit bővebben ismertetem alább az eseményeket, egy elgondolkodtató jelenségre is felhívnám az olvasók figyelmét. hirdetés hirdetés Történt ugyanis, hogy Nagyváradon is megpróbáltak melegfelvonulást szervezni, az elnevezés elég furán hangzik, mert a Körös-parti…

A fagyi visszanyal: orosz földeken portyázik az ukrán hadsereg

Az ukrán hadsereg megtámadhatja az Orosz Föderációt? Miért ne? De mi is az igazán értékes információ ebben a történetben? hirdetés hirdetés Nem tudjuk ugyan, hogy pontosan mi is zajlik az oroszországi Kurszk régióban, ahogy azt sem, hogy mi történik Afrika azon részeiben, ahol az orosz Wagner paramilitáris alakulat kavarja a feketét, így aztán messzemenő következtetéseket…

Régi-új háború a láthatáron

Irán „megbüntetné” Izraelt. Miért is? Amiért a zsidó állam kivégzett két magasrangú terroristát: egyiket Bejrútban, ezt el is ismerte Izrael, a másikat Teheránban, a Forradalmi Gárda orra alatt, bár szerte a világban a Moszadot sejtik az akció mögött, ezt a cselekményt Izrael nem vállalta magára. Mindenesetre a szélsőségesen fundamentalista perzsa állam úgy döntött, hogy válaszcsapást…

Ciucă ismét instabillá tenné Romániát

Alig léptünk be az augusztusi szabadsághónapba, Nicoale Ciucă tábornok és PNL-vezér gondoskodott róla, hogy ne csak bőrünk, hanem agyunk is kiégjen, már azon keveseknek, akik ilyenkor is hajlamosak követni a román belpolitikát. Koalíciós társát és politikai megmentőjét már korábban eláruló Tábornok Ciucă ugyanis ma olyant nyilatkozott bele a forró légtérbe, miszerint pártja, a jelenleg szociáldemokratákkal…