Riasztó mértékben nő a Covid–19 betegek száma

A iaşi-i járványkórház igazgatója szerint riasztó mértékben nőtt az elmúlt napokban a Covid 19-betegek száma. Florin Roşu szombaton a sajtónak elmondta, ez a jelenség részben azzal magyarázható, hogy az emberek már nem kerülik az egymással való érintkezést, pedig a fizikai távolságtartás védelmet jelent a vírussal szemben. További magyarázat, hogy a szabadságolások idején könnyebben terjed a…

’56 emlékének gyalázása nem hiba, hanem a TERV része!

Ahogy látom, a magyarországi médiában és polcelebek körében nem akar csitulni az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharc emlékét sáros-véres gumicsizmával lábbal tipró neoszovjet és újkolonista szemléletben megírt töritankönyv ügye, és ez az egész álvita, mesterséges vagy épp őszinte felháborodás közepette valahogy elvesztődik a lényeg, ahogy azt mondják felénk: sok bába közt elvész a gyermek. Akkor…

Ciolacu üzeni Brüsszelből: nem lesz TVA-emelés

Amint arról több ízben is beszámoltunk, Románia kormánya a napokban tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal, hogy a magas költségvetési hiány miatt ne érje hátrány az országot, azaz ne tartsák vissza az uniós pénzeket. Két, egymással is szorosan összefüggő irány látszik kibontakozni: az egyik a hiány visszaszorítása, azaz a költségvetés bevételeinek növelése (adóemelések, bizonyos kedvezmények megszüntetése,…

Romániában is megjelent a nyugat-nílusi vírus

Június 6-tól augusztus 30-ig 28 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tájékoztatás szerint idén eddig három halálesetet jegyeztek, egyet-egyet Szatmár, Ilfov és Prahova megyében, egy Dolj megyei haláleset kapcsán pedig „valószínűsíthető”, hogy a nyugat-nílusi vírus okozta. hirdetés hirdetés A megbetegedéseket Bukarestből, valamint Dolj, Galac, Ilfov, Iaşi,…

Eszkaláció Munkácson: betiltott magyar szimbólumok a tanévnyitón

Ahogy arról blogunk beszámolt, Munkácson ismét magyarellenes intézkedések borzolják a háborús által sújtott ország amúgy sem túl jó hangulatát. A II. Rákóczi Ferenc Középiskola magyar igazgatóját leváltották, helyére egy ukrán igazgató érkezett, aki az iskola elukránosítását ígérte meg a tanároknak. A Nethuszár elküldött pár kérdést a II. Rákóczi Ferenc Középiskola hivatalos e-mail címére, (valamint hivatalos…

Ismét lecsap a munkácsi Baloga-klán: magyar iskolát ukránosítanának

Újabb magyarellenes intézkedésekkel veteti észre magát Munkács és az ukrán közigazgatás – a városban található II. Rákóczi Ferenc Középiskola élére ugyanis új igazgatót neveztek ki, egy ukrán nemzetiségű igazgatót neveztek ki, aki saját bevallása szerint a neves iskola elukránosításán kíván ügyködni – számol be a szomorú eseményről a Kárpátalja.ma portál. hirdetés hirdetés A II. Rákóczi…

Orbán Viktor: „a harmadik világháború kopogtat az ajtónkon”

A harmadik világháború veszélyére figyelmeztetett és mielőbbi békét sürgetett az orosz–ukrán háborúban Orbán Viktor miniszterelnök a Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiségnek adott interjúban, amely közép-európai idő szerint szerda hajnalban jelent meg Carlsonnak az X közösségi oldalán. hirdetés hirdetés A miniszterelnök beszélt arról is: meg kellene állapodni az oroszokkal egy új biztonsági architektúráról, hogy „biztonságot és szuverenitást…

Rossz hírek Brüsszelből: adó- és ÁFA-emelés várható

Rossz hírek érkeztek Brüsszelből: amint arról blogunk is beszámolt, a román kormány több minisztere, illetve maga a kormányfő, Marcel Ciolacu vérre menő tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal a romániai költségvetési hiánnyal kapcsolatos kérdésekről, egész pontosan arról, hogy az Unió legyen olyan kedves és nézze el a román politikai osztály elmúlt tíz évének sorozatos mulasztásait, amelynek…

Íme ’56 putyini tálalásban: fasiszták leverése, felszabadítás stb.

Tucatnyi kérdést kapok blogunk olvasóitól (szándékosan nem írok „követőket”, minket olvassanak, és ne kövessenek, nem vagyunk Messiások!), hogy ugyan biza’ a Nethuszár miért nem ír a legújabb botrányról, miszerint az orosz törikönyvekben az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot nem kicsit eltorzítva, a szovjet hagyományoknak megfelelően mutatják be, ezek szerint itt fasisztákat kellett leverni, és a…

Kivezetné Ciolacu az árplafont, duplázódnak számláink

Romániában jelenleg sürgősségi kormányrendelet szabályozza a lakossági energiaárakat, úgy a földgáz, mint az áram esetében, ezért mi, egyszerű halandók sokkal kevesebbet fizettünk eddig annál, mint amennyit kellett volna, ha piaci áron számolják el nekünk a szolgáltatók az elfogyasztott gáz, illetve áram árát. A Ciolacu-kormány viszont úgy néz ki változtatna ezen, és kivezetné az árplafont, így…