Elküldte Ukrajnának az utolsó csekket az USA

Az Egyesült Államok 250 millió dollárnyi (mintegy 90 milliárd forint) katonai segélyt küld Ukrajnának, a 2023–as év utolsó, Kijevnek szánt szállítmányaként – közölte a washingtoni külügyminisztérium szerdán. Ahogy az előzőket, úgy az újabb csomagot is az amerikai készletekből juttatják el az ukrán hadszíntérre. A szállítmányban a többi között szerepelnek alkatrészek légvédelmi rendszerekhez, rakéták egyéb mobil…

Terroristabázist számolt fel az IDF a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezetben lerombolt egy épületet, amelyből páncéltörő rakétákat indítottak a katonák felé. A hadsereg csütörtöki közlése szerint megölték a terroristákat és számos fegyvert zsákmányoltak. Az IDF csütörtökön nyilvánosságra hozta három szerdán elesett fiatal katona nevét. A Gázai övezet déli, illetve középső részének csatáiban vesztették életüket. Egyiptomi források szerint szerdán 92,…

Út a semmibe: autonómiatörvény fércmunkából

Hát, igen – kicsire nem adunk, mert mindennapi gondok megoldása itt senkit nem érdekel, főleg nem politikusainkat, így aztán az RMDSZ-lista két potyautasa nemrég be is mutatta, hogy miként kell bemutatni Székelyföldnek – a teljesen és totálisan fölösleges autonómiatervezetüket ismét benyújtották a román parlamenthez, nem is egyet, hanem rögtön hármat, mert annyi a magyar igazság,…

Tomac szerint nagy hiba lenne elfogadni a többlépcsős schengeni csatlakozást

Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártjának európai parlamenti képviselője azt mondta szerdán az RFI-nek adott interjújában, nagy hiba lenne, ha Románia több szakaszban csatlakozna a schengeni övezethez, előbb a légi közlekedési, majd később a szárazföldi határellenőrzés feloldásának elfogadásával. hirdetés hirdetés Tomac bírálta a miniszterelnököt és azokat a vezető politikusokat, akik üdvözölték Bécs ajánlatát a repülőtéri…

Hatósági felügyelet alatt marad sáncásó

A Maros megyei törvényszék szerdán hozott jogerős döntése szerint 60 napos hatósági felügyelet alatt marad a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott bentlakásánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetője. hirdetés hirdetés A marosvásárhelyi ítélőtáblai ügyészek december 20-án László Szilveszter Sándor előzetes letartóztatását indítványozták, ám ezt a marosvásárhelyi bíróság elutasította, és elrendelte a vállalkozó hatósági felügyeletét. Az ügyészek…

Közel kétezer új koronás fertőzött egy hét alatt

A december 18. és 24. közötti héten 1872 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium. hirdetés hirdetés Az új megbetegedések közül 624 esetben újrafertőződést mutattak ki, az érintettek az első megfertőződéstől számított több mint 90 nap elteltével kapták el ismét a vírust. Eddig összesen 3.510.254 koronavírusos esetet jegyeztek Romániában, a 14…

Csütörtökön tárgyalják az autonómiatervezeteket

Csütörtökön összeül a képviselőház, hogy megvitassa a Székelyföld, a nemzeti közösségek, illetve a magyar közösség kulturális autonómiájával kapcsolatos három törvénytervezetet. Az ülés 14 órakor kezdődik a képviselőház házbizottságának döntése értelmében. hirdetés hirdetés A Székelyföld autonómiastatútumának, a nemzeti közösségek kulturális autonómiája kerettörvényének és a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútumának tervezetét az RMDSZ listáin parlamentbe jutott Kulcsár-Terza…

Japánsztrájkolnak a pénzügyminisztériumban

Japánsztrájkba lépett szerdán a pénzügyminisztérium és alárendelt intézményeinek több ezer alkalmazottja tiltakozásul amiatt, hogy januártól nem nő 5 százalékkal az alapbérük – nyilatkozta az AGERPRES-nek a Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke. Voinea Negoiţă elmondta, a tiltakozás más, esetleg radikálisabb formáiról a szakszervezeti tagság dönt a későbbiekben, a kormány döntésének függvényében. „Ma arra a problémára hívjuk…

Évi 6,24 százalékra csökkent a kamatláb

A pénteken jegyzett évi 6,25 százalékról 6,24 százalékra csökkent szerdán a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). hirdetés hirdetés A múlt év elején 3,02 százalékos volt a ROBOR, 2023 elején pedig 7,56 százalékon állt. A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb 6,29 százalékon,…

Szabó Ödön a házbizottságnál panaszolta be Dan Tanasăt

Fegyelmi panaszt nyújtott be szerdán a házbizottsághoz Szabó Ödön a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Dan Tanasă ellen az utóbbi politikusnak a költségvetés parlamenti vitáján tanúsított magatartása miatt. Az RMDSZ-es képviselő panasza szerint a két ház plénumának december 19-i együttes ülésén Dan Tanasă provokatívan viselkedett, és botrányt okozott azzal, hogy a romániai magyar kisebbséget sértő,…