Ecuadorba szökött volna Buzatu

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint Vaslui megyei tanács volt elnökének, Dumitru Buzatunak szándékában állt elmenekülni az országból, ha szabadlábra helyezik. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikust pénteken állították bíróság elé vesztegetés elfogadásának vádjával. A vádiratban a DNA azt kérte a Vaslui megyei törvényszéktől, hogy Buzatu maradjon vizsgálati fogságban, mert ha szabadlábra helyezik, akkor el akar…

Kémkedtek az ukrán főparancsnok után

Lehallgató készüléket találtak az ukrán fegyveres erők főparancsnokának, Valerij Zsaluzsnij egyik irodájában – közölte több, névtelenséget kérő forrás a BBC ukrán nyelvű adásával. Az idézett források nem szolgáltak további részletekkel arról, hogy találtak-e hasonló eszközöket az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának más alkalmazottainál is. Több ukrán sajtóorgánum azonban azt írja, hogy különböző magas rangú tisztnél is…

Ciolacu még az idén átszervez hat minisztériumot, jövőre folytatja

Marcel Ciolacu kormányfő pénteken Karánsebesen bejelentette, hogy még ebben az évben átszerveznek legkevesebb hat minisztériumot. Ezek között a szállításügyi, a munkaügyi és a mezőgazdasági tárcát, illetve a kormány főtitkárságát említette. hirdetés hirdetés Ciolacu a sajtónak kifejtette, hogy a karcsúsításokkal járó átszervezéseket átlátható módon fogják lebonyolítani. Példaként említette, hogy még idén 43-at szüntetnek meg a mezőgazdasági…

Simion bárkivel koalázna a PSD-n kívül

A Szociáldemokrata Párton (PSD) kívül bármelyik más párttal koalíciót kötne a jövő évi parlamenti választások után a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – jelentette ki péntek este a Digi24-nek nyilatkozva George Simion. Az AUR elnöke kifejtette, hogy „csak a románokra” támaszkodva szeretnék megnyerni a választásokat. Ha pedig nem szereznek abszolút többséget a parlamentben, akkor „bárkivel” tárgyalnak…

EP-korrupció: marokkói diplomatát hallgattak ki

A belga rendőrség egy marokkói diplomatát hallgatott ki hazájában az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós botrány miatt elrendelt nyomozás részeként – tájékoztatott a Le Desk című, francia nyelvű marokkói hírportál vasárnap. A beszámoló szerint a kihallgatás azon vizsgálati nyomozás része, amelyet a belga rendőrség az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrányba keveredett, azóta leváltott szocialista alelnöke,…

Lezárult a Nemzeti kastély– és várprogram

A keszthelyi Fenékpuszta majorság mintegy 3 milliárd forintos felújításával lezárult a Nemzeti kastély– és várprogram. A kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását – mondta az építési és közlekedési miniszter vasárnap. hirdetés hirdetés Lázár János a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.–re…

Fenntartható tűzszünetet szorgalmaz a brit és a német külügyminiszter

Izrael nem nyerheti meg a Hamász iszlamista terrorszervezet ellen vívott háborúját, ha hadműveletei lerombolják a békés együttélés esélyét is a palesztinokkal – írta vasárnap megjelent, fenntartható tűzszünetet szorgalmazó közös cikkében a brit és a német külügyminiszter. Megállapítják ugyanakkor, hogy a Hamászt nem lehet békepartnernek tekinteni. hirdetés hirdetés David Cameron és Annalena Baerbock a The Sunday…

Szerbia: a szavazópolgárok 10 százaléka szavazott 10 óráig

A választásra jogosultak 9,94 százaléka adta le voksát 10 óráig a vasárnapi szerbiai választásokon. Tavaly ugyanebben az időben ez az arány 9,59 százalék volt – közölte a szerbiai választási bizottság (RIK). A szavazóhelyiségek 7 órai megnyitása óta sehol sem történt jelentősebb rendkívüli esemény – mondta Vladimir Dimitrijevic, a bizottság elnöke a testület sajtótájékoztatóján. Mint mondta:…

Putyin beismerte, hogy a NATO megtámadására készül

Képtelenségnek nevezte egy vasárnapi tévéműsorban Vlagyimir Putyin orosz államfő Joe Biden amerikai elnöknek azt az állítását, hogy Moszkva megtámadhatja a NATO–t. Mivel a külpolitika alapvető tézise, hogy az oroszokkal kapcsolatban semmit sem szabad elhinni, amíg a Kreml nem tagadja, így kezdhetünk vakarózni. hirdetés hirdetés „Ez teljes képtelenség. Úgy gondolom, hogy ezt Biden elnök is érti,…

Négy terroristát ölt meg az IDF Ciszjordániában

Az izraeli hadsereg megölt négy palesztin fegyverest Ciszjordániában vasárnap hajnalban – jelentette a katonai szóvivő vasárnap. Az izraeli hadsereg erői szombat este óta tevékenykednek Ciszjordániában, a Túl–Karm város keleti szélén fekvő Núr al–Samsz nevű menekülttáborban. Drónokkal lőtték az izraeli katonákat támadó palesztin fegyveres osztagokat, és megöltek legalább négy terroristát, valamint letartóztattak egy megsérült palesztint. hirdetés…