PSD-s képviselő a székelyföldi autonómiáról: „mérgező”

„Mérgező” és „megosztó” a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet, amelyet csütörtökön tárgyal a képviselőház – jelentette ki szerdán Ciprian Şerban, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alsóházi frakcióvezetője. „Munkatársaimmal együtt arra a határozott következtetésre jutottunk, hogy az ilyen kezdeményezéseket, amelyeket mérgezőnek és megosztónak tartunk, sürgősen el kell utasítani a törvényhozásban. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Székelyföld autonómiájára vagy etnikai…

„Lajos élete karácsonykor sem könnyű” – karácsonyi (nép)szokásainkról

A karácsonyi népszokások nem tűntek el, csak átalakultak. Alább felvázoltunk ezek közül néhányat egy urbanizálódott erdélyi család képzeletbeli mintáján keresztül. Dobja sutba a konvenciókat, és kapja elő a humorérzékét, hiszen senkinél sem sikerülnek mindig idillire az ünnepek – figyelmezteti gyanútlan olvasóit a Főtér publicistája, Varga László Edgár, aki remek írásában az erdélyi karácsony kevésbé, ám…

Jubilál a protestáns teológiai intézet

Bár 75 éve állami parancsra hozták létre a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetet, a református, unitárius és evangélikus lelkészek képzését végző intézmény „kényszerházassága” sikertörténetnek bizonyult. A lelkészképzés múltjáról, jelenéről, perspektíváiról, a hallgatók számának alakulásáról, a hivatás „elnőiesedéséről” Kovács Sándor egyetemi tanárt, az intézet rektorát faggatta a Krónika. hirdetés hirdetés Részlet: – A mesterséges intelligencia térhódítása korszakában…

Újra színpadon a Semaphore örökifjú rockzenészei

Modernkori köntösben hozza vissza a kilencvenes évek füstös rockzenéjét a harminc éve megalakult sepsiszentgyörgyi Semaphore, amelynek tagjai többször búcsúztak már a közönségtől ugyan, de sosem örökre. A tavalyi SepsiBook óta az együttes újjáéledt, a harmincadik születésnapjukat látványos koncerttel ünneplik meg december 23-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A zenekar történetéről, élményeiről és sikereiről Dancs Árpád…

Tragédia és felelősséghárítás

Tragédia és felelősséghárítás – ezzel, a címmel foglalja össze gondolatait Szász Csaba, a Maszol publicistája a székelyudvarhelyi tragédiát vizsgáló írásában. hirdetés hirdetés Részlet: Ellentétek vannak a tragédia előjeleivel kapcsolatban is. A baleset után a diákok azt nyilatkozták a sajtónak, hogy már a munkálatok kezdetén egyre nagyobb repedések jelentek meg a bentlakás falain. Amit néhány szülő…

Kétszáz célpontot támadott az IDF

Kétszáz, az iszlamista Hamász terrorszervezet objektuma elleni légi, tengeri és szárazföldi támadással folytatódott a háború a Gázai övezetben az elmúlt napon – közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője szerda reggel. Az övezet északi részén, Sedzsaijában, a Hamász harci övezetében, ahonnan az izraeli katonákat lőtték, az épületek között terroristákat vettek észre, majd a légierő segítségével…

Az idei volt a második legmelegebb karácsony Hollandiában

Az idei karácsonyi időszak volt a második legmelegebb Hollandiában a feljegyzések 1901–es kezdete óta – jelentette a Weeronline, meteorológiai adatokat közlő holland szolgálat adataira hivatkozva az NL Times című angol nyelvű holland hírportál szerdán. hirdetés hirdetés A beszámoló szerint a mérések kezdete óta a legmelegeb december 25–ét és 26–át is az Utrechthez tartozó De Bilt…

Orosz hadihajót iktattak ki az ukránok

Az orosz védelmi minisztérium is elismerte, hogy „megsérült” a Krímben állomásozó Novocserkaszk hadihajójuk, miután egy ukrán rakéta telibe találta azt. hirdetés hirdetés A szakértői média úgy tudja, 87 orosz katona halt meg, a csapatok, hadifelszerelések szállítására használt hadihajó pedig elsüllyedt, ez utóbbinak lenne az eufemisztikus orosz változata a „megsérült” kifejezés. Az ukrán hadsereg az elmúlt…

Árvízveszély nyolc erdélyi régióban

Nyolc vízgyűjtő medencében van elsőfokú árvízveszély – közölte kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA). hirdetés hirdetés December 27-e, szerda délig elsőfokú árvízvédelmi készültség van a Tisza Máramaros megyei mellékfolyóin (Visó, Iza, Lápos), a Túr vízgyűjtő medencéjében Szatmár megyében, A Nagy-Szamoson (Beszterce-Naszód megyében), a Krasznán (Szatmár megyében), a Fekete-Körösön (Bihar és Arad megyében), a…

Kidőlt fák akadályozzák a forgalmat a Bucsinon

A rendőrség közlekedési tájékoztató központjának (Infotrafic) keddi közleménye szerint a hajnali viharos erejű szél által kidőlt fák akadályozzák mindkét irányban a forgalmat a 13B jelzésű országút Parajd és Gyergyószentmiklós közötti szakaszán. Az Infotrafic szerint személyi sérülés nem történt és gépkocsik sem rongálódtak meg. hirdetés hirdetés A Brassó megyei útigazgatóság közölte, hogy a 13B jelzésű országút…