Nem sikerült megbuktatni a cseh kormányt

Nem sikerült megbuktatni a cseh ellenzéknek a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobbközép ötpárti koalíciós kormányt. Az ellenzéki ANO mozgalom kedden benyújtott kormány elleni bizalmatlansági indítványát a parlamenti alsóházban a csütörtökre virradóra megtartott szavazáson a teremben jelenlévő 183 képviselőből csak 81 támogatta, míg 102-en ellene szavaztak. Az ANO indítványát a mozgalom képviselőin kívül csak a szintén…

Továbbra is az Olasz Tesók a legnépszerűbbek

Az Olasz Testvérek (FdI) párt támogatottsága megközelíti vagy már túl is lépi a harminc százalékot az október 22-én esküt tett kormány harmadik hónapjának végéhez közeledve, ahogyan az a legutolsó, szerda este közölt felmérésekből kiderült. Az Il Giornale jobboldali napilapban közölt adatok szerint továbbra is a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek számít a legnagyobb pártnak: 28,8…

84 millióra emelkedett Németország lakossága

Történelmi csúcsra, 84 millió fölé emelkedett Németország lakossága 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt adatai szerint. A hivatal első becslése alapján tavaly év végén legkevesebb 84,3 millióan laktak Németországban, 1,1 millióval többen, mint egy évvel korábban. Soha nem volt ennél nagyobb az ország lakossága év végén. hirdetés hirdetés A népességnövekedés annak tulajdonítható, hogy…

Soha nem volt ilyen meleg januárunk

Megdőlt a januári melegrekord szerdán Romániában, ahol az ország déli részén, a fővárostól 130 kilométernyire található, Duna-parti Turnu Magurele városban 22,4 Celsius-fokot mértek – közölte csütörtökön a román közszolgálati rádió az országos meteorológiai és vízügyi szolgálat ügyeletesét idézve. hirdetés hirdetés Mihai Hustiu elmondta: a mérések kezdete óta eddig Oravicabányán mérték a legmagasabb januári hőmérsékletet Romániában:…

Már több mint százezren látták a Szépművészeti El Greco-kiállítását

Október végi megnyitása óta már több mint százezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum El Greco-kiállítására. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a múzeum szombatonként és vasárnaponként egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt. Első alkalommal láthat a magyar nagyközönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást Budapesten. A Szépművészeti Múzeum tárlatának célja, hogy széles…

Szerbia polgárainak tilos külföldi harcokban részt venniük

Szerbia befogadott mindenkit, aki Oroszországból érkezett, de nem tisztességes, hogy a Wagner orosz magánmilícia embereket toboroz az országban, és a szerb állampolgárok egyébként sem vehetnek részt külföldi harcokban, azt tiltja a törvény – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a belgrádi Happy Televízióban hétfő este. hirdetés hirdetés Az államfő így reagált arra a hírre, amely…

A szász tartomány belügyére veszi át a védelmi tárcát Németországban

Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi miniszter Németországban – közölte Olaf Scholz kancellár kedden. Boris Pistorius „rendkívül tapasztalt politikus”, rendelkezik közigazgatási gyakorlattal, évek óta foglalkozik biztonságpolitikával, „és hozzáértésével, magabiztosságával és nagy odaadásával pontosan megfelelő személy arra, hogy átvezesse a haderőt (Bundeswehr) a korszakváltáson” – írta Olaf Scholz. hirdetés hirdetés A szociáldemokrata…

Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat

Átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat kedden Budapesten, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) székházának Goldmark termében. Az elismerést hat magánszemélynek és egy szervezetnek ítélték oda. hirdetés hirdetés Az ünnepségen a Raoul Wallenberg Egyesület 15. alkalommal díjazta azoknak a civileknek a munkáját, akik a hátrányos helyzetben élők érdekében tevékenykednek. Sebes József, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta,…

Ukrajna orosz megtámadása az évszázad legfontosabb eseménye

A világ és benne az Európai Unió tavaly február 24. óta a történelem új szakaszát éli, Ukrajna orosz megtámadása az évszázad legfontosabb eseménye – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden. Josep Borrell, az unió kül-, biztonság- és védelempolitikájának végrehajtásáról szóló 2022-es jelentésről folyatott vitán…

Lavrov békét épít: szóba sem jöhetnek a tárgyalások Zelenszkijjel

Az Ukrajnában bevezetett tilalom miatt szó sem lehet tárgyalásokról Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnökkel – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. „Zelenszkijjel szóba sem jöhetnek tárgyalások, már azért sem, mert törvényben tiltott meg minden tárgyalást az orosz kormánnyal” – mondta. hirdetés hirdetés Lavrov szerint Oroszország kész „bármilyen komoly javaslatra válaszolni”, de még nem…