Jelentősen lassult, de még 10 százalék felett a brit infláció

Jelentősen lassult, de továbbra is 10 százalék felett járt januárban az éves brit infláció. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak az idei első hónapban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Decemberben 10,5, novemberben 10,7, októberben 11,1 százalék volt a tizenkét havi brit infláció.…

A pápa Moszkvában vitatná meg Putyinnal a béketervét

Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét – jelentette ki Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek. hirdetés hirdetés „A pápának van egy javaslatterve az Oroszország és a Nyugat közötti konfrontáció békés rendezésére, és…

Mostantól így hallgatható ki a gyerek a bíróságon

Módosította szerdán a képviselőház a gyerekek sértettként vagy tanúként való kihallgatásának szabályozását a büntetőeljárási törvénykönyvben. Az erről szóló tervezetet 268 szavazattal döntő házként fogadta el az alsóház. hirdetés hirdetés A büntetőeljárási törvénykönyvbe bevezetett új cikkek szerint a 14 éven aluli gyerekek sértettként vagy tanúként való kihallgatása kötelező módon valamelyik szülő, a gyám vagy állami gondozásban…

24,5 százalékkal nőtt a román ipar forgalma

A román ipar üzleti forgalma 24,5 százalékkal nőtt 2022-ben az előző évhez képest, főként a kitermelő- és feldolgozóipar teljesítményjavulásának köszönhetően – derül ki az Országos Statisztikai Intézet szerdán közzétett adataiból. Ezek szerint a múlt évben a kitermelőipar forgalma 77,6 százalékkal, a feldolgozóiparé pedig 22,8 százalékkal nőtt. hirdetés hirdetés A legnagyobb mértékben az energiaipar (+85,4 százalék),…

Úzvölgye a miénk: törölni kell a telekkönyvből Dormánfalva tulajdonjogát

Újabb győzelem született az úzvölgyi katonatemető ügyében az erdélyi magyarság számára: a Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte a moldvai Bákó (Bacau) megyei Dormánfalva (Darmanesti) városnak a sírkert fölötti tulajdonjogát. A másodfokon eljáró Bákó Megyei Törvényszék kedden hozott ítéletének kivonatát szerdán reggel tették közzé a romániai bíróságok portálján. Ez megerősíti az alapfokon eljáró Moinesti Bíróság 2022.…

Megszavazták: január 6. és 7. munkaszüneti nap

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítja Romániában január 6-át és 7-ét, azaz vízkereszt napját és a keleti kereszténység karácsonyát. A Szociáldemokrata Párt (PSD) tervezetéről döntő házként szavazott a képviselőház, a szenátus korábban elfogadta azt. hirdetés hirdetés A szavazást megelőző vitán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Cristian Seidler…

Utóhatások: öt megye 22 településén jelentettek földrengés-károkat

A keddi földrengés után öt megye – Gorj, Dolj, Hunyad, Mehedinţi és Vâlcea – 22 településén jelentettek károkat; voltak, akik orvosi segítséget kértek a 112-es segélyhívószámon, mások az épületelen keletkezett repedésekről, levált épületelemekről számoltak be. hirdetés hirdetés A katasztrófavédelmi főosztály (DSU) szerdai tájékoztatása szerint az orvosi segítséget kérők közül a legtöbben, kilencen, pánikrohamot kaptak, négy…

Kiskorúak elleni szexuális zaklatás miatt tartóztatták le a Temesvári Nyugati Egyetem egyik oktatóját

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a Temesvári Nyugati Egyetem (UVT) egyik oktatóját kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés folytatólagosan elkövetett bűncselekményének gyanúja miatt. hirdetés hirdetés A temesvári bíróság az ügyészség kérésének eleget téve hétfőn elrendelte Doru-Marcel Băltăţeanu előzetes letartóztatását, elutasítva a gyanúsítottnak az a kérését, hogy a vizsgálati fogságot házi őrizetre vagy hatósági felügyeletre módosítsák. A…

Napelemparkkal biztosítja energiaellátását az erdélyi Brassó

Harmincöt hektáron épít napelemparkot a közintézmények és közterek energiaellátásának biztosításához az erdélyi Brassó önkormányzata – jelentette kedden Allen Coliban polgármester. A romániai nagyváros elöljárója a közösségi oldalán számolt be, hogy az önkormányzat megnyerte az erre a célra igényelt 40 millió lejes (3,12 milliárd forint) európai uniós támogatást. „Brassó maga állítja elő, ingyen, a saját zöld…

Eddig csaknem harminc ukrán köztisztviselőt fordítottak vissza a határról+KONTEXTUS

A kiutazási tilalom életbe lépése óta csaknem harminc ukrán köztisztviselőt tartóztattak fel a határon – mondta el Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője kedden az Ukrajinszka Pravdának. A hírportál emlékeztetett arra, hogy a kormány január 27-én fogadta el azt a határozatot, amely megtiltja a köztisztviselőknek, hogy a háború idején alapos indok nélkül külföldre utazzanak. hirdetés…