Gálfi Árpád már nem a POL tagja – akkor most ismét „jó magyar”?

Az erdélyi sajtó széles palettája számol be róla, hogy Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, immár nem a POL tagja, a párt kizárta őt soraiból. Hogy miért és mi történt, azt alább a Nethuszár bontja ki, nem mellőzve a múltbeli kényes kérdéseket sem, szokásunkhoz híven pedig megpróbálunk a jövőre is vetni egy pillantást. Ghonzó elemzése következik.

Mielőtt belemennénk, frissítsük fel emlékezetünket:

Gálfi Árpád 2016 és 2020 között Udvarhely polgármestereként tett néhány olyan lépést, amely arra mutatott, hogy hajlandó szembeszállni a várost évtizedek óta uraló maffiával, és a székely anyaváros előtt felcsillant a remény: talán mégiscsak lesz valami Erdély eme gyöngyszeméből.

Gálfi egymaga azonban nem tudott egyről a kettőre jutni, a helyi tanácsban törékeny többséggel bírt, és még ezt a törékeny többséget is elvesztette, amikor az MPP, amelynek színeiben mandátumot nyert, kizárta őt a pártból.

Gálfi csapata ekkor döntött úgy, hogy SAJÁT pártot jegyez be, Székelyudvarhelyért Párt néven, s be is nyújtották a statútumot a bukaresti bíróságon.

Gálfi helyi ellenzéke

azonban ellentámadásba lendült: túl azon, hogy egy időben szinte óránként indult el ellene valami ócska rágalom, vagy csak sima mocskolódás, megtorpedózták a párt bejegyezését, olyan fellebbezést nyújtott be ellene egy udvarhelyi derék székely, hogy

Șoșoacă és az AUR még mindig abból tanulnak magyarellenességet.

Emlékszünk még? Azzal támadták Gálfit és leendő pártját Bukarestben, hogy elszakítja Erdélyt, autonómiát akar, ami ellentmond a román alkotmánynak, stb.

Balhé Udvarhelyen:magyar szereplő mószerolja Gálfit, hogy szeparatista a bukaresti bíróságon – FRISSÍTVE!

 

Soha ilyen mélyre nem süllyedt az udvarhelyi közélet, gondoltuk akkor, de a java csak ezután jött. A két magyar ellenzéki párt (EMNP és MPP) fúziója után Udvarhely mindenki szemében szálka maradt – mármint a pártpolitikát mindenek felé helyező kis és nagyobb döntnökök szemében. És a Néppárt elszalasztotta az esélyt, hogy legyen Udvarhelyen egy polgármestere, mert az MPP keresztbefeküdt Gálfinak, és a másik párt érzékenysége fontosabb volt akkor – legalábbis ők úgy gondolták.

A pandémia miatt aztán a tavaszra tervezett helyi választásokat őszre halasztották, és nyáron volt egy rövid pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy csak sikerül a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzése. De ez nagyon rövid pillanat volt: túl azon, hogy a pandémia miatt a bíróságok amúgy is alig dolgoztak, és volt fontosabb dolguk is ennél, a helyi maffia még ekkor is úgy gondolta, jobb, ha biztosra megy, és még egy laza fellebbezést benyújtottak Gálfi és az udvarhelyiek pártja ellen, hogy az biztosan ne tudjon megalakulni a választások időpontjáig.

Sikerült is nekik:

a Székelyudvarhelyért Párt nem kapta meg a bíróságzól az engedélyt, így sem megalakulni, sem elindulni nem tudott a helyi választásokon. Szinte láthatjuk lelki szemeink előtt, ahogy az udvarhelyi MPP dörzsölte tenyerét, most aztán jól megszívatták Gálfit, szerintem volt olyan pillanat, amikor szinte a zsebükben érezték a győzelmet. És közben nem jöttek rá arra, hogy súlyosan elszámoltak néhány dolgot:

 

1. azzal, hogy Gálfi elől minden levegőt elszívtak, olyan pályára kényszerítették, ahol ő még nem járt azelőtt, de az MPP-sek se sokan, és amikor igen, az is rég volt. Magyarán, az MPP nem számolt azzal, hogy struktúrái megmerevedtek, embereik zöme képzetlen, vagy egyszerűen csak nem ért a modern városfejlesztéshez, és nem képes játszani azon a pályán, ami kicsit is eltér az udvarhelyi megszokásoktól, a helyi rutintól. Gálfi viszont az MPP hibájából, bűnéből arra kényszerült, hogy kilépjen a rutinos megoldások által nyújtott hamis politikai biztonságból, míg az MPP pont ebbe lovalta vissza önmagát.
2. Gálfi sarokba szorítása látszólag sikerült, és ez megnyugtatta az MPP-t – ha kicsit többet olvasnak a különböző társadalmi mozgásokról és szabályokról, akkor rájöhettek volna, hogy ez számukra nem örömhír, sokkal inkább aggódniuk kellene. A sarokba szorított ember ugyanis két dolgot tehet: végleg levonul a pályáról (az MPP pedig elveszíti ellenségképét, más mondanivalója pedig már nem volt az udvarhelyi társadalom számára), vagy élet-halál küzdelmet indít, mivel neki már nem marad veszítenivalója. Az utóbbi történt, és az MPP innen kezdve végig hátrányban volt, ugyanis erre nem számítottak, és ez ellen nem volt már fegyverük. Hiába gyalázták úton-útfélen Gálfit és csapatát, utóbbiak már rég túl voltak azon, hogy ez őket bármiben is megállítsa. Mi több, az élet-halál harcot vívó Gálfiból úgy csináltak mártírt, hogy azt pont Gálfi nem akarta, másrészt kampánycsapata semmit sem kellett tegyen ennek érdekében. Ha végignézzük az udvarhelyi kampányt, így, fél évvel később, akkor azt láthatjuk, hogy Gálfiék tulajdonképp két dolgot tettek: mindenhol elmondták, hogy mit szeretnének a város élén csinálni (és ehhez komoly programot csatoltak), másrészt ott röhögték ki az MPP-t, ahol csak érték, és az MPP nem kevés alkalmat adott nekik erre.

De mi is az a POL?

 „Román párt!” – zúgta az erdélyi magyar sajtó nagy része, köztük olyan lapok is, amelyek azelőtt szimpátiával figyelték a marosvásárhelyi politikai startup működését.

És a szimpátia nem volt véletlen: a helyi maffiaviszonyok miatt fejlődésében akut módon megrekedt Vásárhelyen, a román és magyar politikai elit, ha nem is mindig egyformán és egyenlő mértékben, de nyakig sáros abban, hogy a város megrekedt valahol Vaslui és egy szibériai falu fejlődési szintje között, albán kisvárost már le sem írunk ide, ők ugyanis már rég elzúgtak Vásárhely mellett.

Ebben a csontig mérgezett közegben,

ahol a helyi polgárok csalódása, kiábrándultsága már szinte kézzel tapintható, ahol a magyar elit árulásánál csak a Kombinát füstje mérgezőbb, bár egyesek szerint eme szürreális versenynek nem nincs egyértelmű dobogós helyezettje, szóval, ebben a mérgezett közegben 2016-ban színre lép egy fiatal csapat a Szabad Emberek Pártja, román rövidítéssel: a POL.

Nincs köztük kompromittált személy, nincsenek köztük lejárt szavatosságú politikusok, akik újra felfedezik magukat, és ami ennél is fontosabb: nem kötnek elvtelen kompromisszumot! A megjelenésüket először gúnyos mosollyal, majd egyre dühösebben fogadják azok a helyi pártok, akik jobbára csak Dorin Florea  akkori polgármester táskahordózójaként szerepeltek, és a helyi RMDSZ szintén idetartozik.

Elképesztő szintű és színvonalú

lejárató kampány indul a POL ellen – ha visszakeressük a Facebookon, és a különböző oldalakon a 2016-os vásárhelyi kampány híreit, akkor a kép, ennyi idő múlva, már nagyon is egyértelmű: egyedül mindenki ellen –ez jut a POL-nak, az iszonyú ellenszél, és a tudorok, a megmondóemberek – románok és magyarok egyaránt – rövid időn belüli halálukat jósolják, „be sem jutnak”, szól a fáma, aztán az eredményhirdetés után kiderül, hogy – ahogy az udvarhelyi MPP négy évvel később -, úgy a különböző bizniszek kapcsán egybeforrott vásárhelyi román és magyar elitek súlyosan elszámolják magukat.

A POL tíz százalékkal gyalogol be a helyi tanácsba, három képviselővel, közülük kettő magyar, de a harmadik, a román nemzetiségű Radu Bălaș sem az a figura, akiről magyarellenességet lehetne feltételezni, olyan vehemenciával és szakértelemmel küzd majd a katolikus iskoláért és a kétnyelvű feliratokért, hogy azt simán tanítani lehetne az udvarhelyi MPP bázisain – ha lenne rá érdeklődő.

A POL ugyanakkor nemcsak a helyi (v)iszonyokra kínál válaszokat, hanem az országról is van véleménye:

markáns Bukarest-ellenesség,

igazi Erdély-központúság jellemzi őket, és ezt nem is hallgatják el. Már 2016-ban ellenállnak az USR minden helyi pártot bekebelezni óhajtó országos gépezetének, rajtuk kívül csak a Pentru Iași teszi ezt, miközben korrupcióellenességüket épp a három marosvásárhelyi tanácsos bizonyítja a legjobban. Az évtizedek óta posványban fuldokló marosvásárhelyi közigazgatás hirtelen azzal szembesül, hogy a POL három képviselője nagytakarításba kezd, és csak úgy dobálja ki a csontvázakat az ablakon. Mindeközben kiállnak a székelység autonómia küzdelmei mellett, ahogy mindenfelé autonómia mellett, keményen követelik a választási rendszer reformját, hogy az országos pártoknak ne legyen akkora előnye a helyi választásokon stb.

A román vállalkozó, aki támogatja a székely nemzeti régiókért folyó aláírásgyűjtést

Csoda, hogy Sepsiszentgyörgytől Nagyváradig, Brassótól Máramarosszigetig

mindenhol szimpátiával figyelik őket a magyarok?

Aligha…

Csoda, hogy a sarokba szorított Gálfi a POL-t keresi meg, hogy indulni tudjon a választáson, miután a „sajátjai” ellehetetlenítették? Aligha, ráadásul a POL ekkoriban már nem egyszer és nem kétszer hirdeti meg, hogy azon személyek, akik tenni kívánnak közösségükért, de nem tudnak elindulni az országos pártok színeiben, mert ott a helyek már leosztásra kerülnek, azok jelentkezzenek a POL-nál, ők adják a papírost és pecsétet, aztán – kis túlzással – azt csinálnak, amit akarnak. Magyarán, a POL vásárhelyi központja nem szól bele a helyi ügyekbe, csak a keretet biztosítja az induláshoz.

A nagy találkozás: Gálfi és a POL elnöke, Dan Mașca

Ez az a történet annyira egyszerű, hogy ki kéne találni hozzá valamit, különben a fakenews-ok korában már nem fogják elhinni az olvasók. A Nethuszárnak mind a Gálfi körüli források, mind pedig a POL elnöke, Dan Mașca megerősítette az alábbiakat:

egyetlnegyszer találkozott Gálfival, Marosvásárhelyen, nem sokkal a választási listák leadásai határidejének vége előtt. Ezen a találkozón Dan Mașca elmondta, hogy melyek a POL elvei, mi alapján politizálnak ők, Gálfi pedig elmondta, hogy jogi keret szükséges ahhoz, hogy elindulhasson.

Mindkét fél úgy emlékszik vissza, hogy elsőre talált a szó, megvolt a szimpátia, kevés szóból is értették egymást. Az egyezség az volt, hogy a POL adja a keretet, Gálfiék pedig azt tesznek majd, amit akarnak, abba a POL Marosvásárhelyről nem szól bele.

Az események innen begyorsulnak, hisz nyakukon a határidő:

megalakul az udvarhelyi POL, feláll a lista, leadják az illetékes bizottságoknál. Érdekesség: a POL megyei listát is állít, élén Rákossy Botond mérnökkel – a Hargita megyei eredmény pedig intő jel is lehetne, ha lennének ehhez értő fülek és szemek: több mint 7 százalékkal jutnak be a megyei tanácsba!

A négy évvel korábbi marosvásárhelyi forgatókönyv szinte hajszálpontosan megismétlődik: elindul a lejárató kampány, a „román pártozás”, az „elveszíti Gálfi” stb.

Ahogy azt írtuk fentebb az MPP stratégiai hibáiról, amelyek Gálfi POL-színekben történő indulásához vezettek, az MPP és az RMDSZ a kampányban ugyanúgy elkövetik azt az óriási hibát, hogy lenézik a POL-t. Lenézik és nem értik azt a jelenséget, hogy akad néhány „szent őrült”, akinek annyira elege van a városát megbénító fojtó légkörből, hogy már nem áll meg a hagyományos pártok kampányplakátja előtt, és a hagyományos ideológiák sem érdeklik már őket, ezért nem tapad meg a román pártozás.

Gyurcsányi mélységekben a székelyudvarhelyi ellenzék

Az udvarhelyi POL-nak, ha meg is lepődött a lejárató kampány vehemenciáján (és nem annak a tényén!), sok ideje nem marad arra, hogy siránkozzon. Különben is, a vásárhelyi tapasztalatok is segítik őket, így tudják, hogy az ostobaságra reagálni nem szabad, így aztán arról beszélnek, ami az ő dolguk: hogyan fogják irányítani a várost.

Az eredményhirdetéskor aztán több kampányközpontban is lehűltek a kedélyek: Gálfi fényes győzelmet arat, a POL-lista pedig csak nagyon kevéssel csúszik le a kétharmados többségről.

Ennél is beszédesebb az, hogy az MPP, a párt, amelynek Udvarhelyen van a fészke, bázisa, szülőhelye stb., alig tudja megugrani az öt százalékos küszöböt.

De akkor miért „rúgta ki” Gálfit a POL?

Egyszerűen ez volt az egyezség, ha szabad így fogalmazni, de azért fejtsük ki bővebben is egy kicsit: a román törvények értelmében, ha egy polgármester lemond párttagságáról, akkor veszélybe kerülhet tisztsége is, új választást kell kiírni.

Viszont, ha a pártja rúgja ki, akkor hivatalban maradhat független polgármesterként. Az udvarhelyi POL pedig meg is találta az indokot, amiért kirúgják Gálfit, és az indokkal ismét odaszúrtak egyet a basáskodásba beleszokott udvarhelyi párteliteknek: Gálfi arra szólította fel a polgárokat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re, vagy valami ehhez hasonló, és emiatt pedig kizárják a pártból.

Tegyük hozzá:

a POL nem indult a 2020-as parlamenti választásokon, így aztán nem volt versenytársa senkinek. Magyarán: Gálfi kizárásával beteljesedett az ígéret, és nem lesz „román” polgármestere Udvarhelynek.

Exkluzív! Gálfi Árpád a Nethuszárnak: “soha nem leszek román polgármester!”

A POL köszöni, de megvan, a magyar pártoknak viszont ideje levonni a tanulságokat

Mi lesz akkor a POL-lal? – kérdezik sokan Udvarhelyen. A válasz azért nem egyszerű, mert a kérdés sem lett helyesen feltéve. Helyesen ugyanis így hangzik: mi lesz Udvarhelyen – és tágabb értelemben Székelyföldön, még tágabb értelemben Erdélyben – a magyar pártokkal? Mi lesz a Néppárttal és az MPP-vel, és mi lesz az RMDSZ-szel. Ugyanis az, hogy a POL mit ér majd el, hogyan szerepelt eddig, és hogyan fog a jövőben, az nagyrészt ezeken a pártokon múlik, lévén a magyarságon belül mégiscsak ők rendelkeznek bázissal, gyökerekkel stb.

Amennyiben folytatódik a 2020-ig megfigyelt tendencia,

miszerint alkalmatlan pártkatonák kerülnek a közösségek élére, elmaradnak a fejlesztések, sok esetben pedig épp a magyar politikusok szabotálnak magyar ügyeket, valamint tovább folyik Székelyföld és a magyar régiók leszakadása (egy olyan időszakban, amikor a jelenlegi lemaradásért is iszonyatos tempóval kéne dolgozni), akkor aligha jósolunk túl merészet, amikor azt mondjuk: 2024-ben a magyar pártoknak már a POL lesz a legkisebb problémája, sőt, oda is eljuthatnak, hogy visszasírják azokat az időket, amikor egy kis marosvásárhelyi helyi párt volt a versenytársuk, ugyanis az olyan országos pártok, mint az USR, a PLUS és kisebb mértékben, de a PNL is, a központi büdzsé támogatását élvezve egyszer csak elkezdenek kampányolni Székelyföldön. Amíg a POL versenyre kényszeríti a magyar politikai szereplőket, addig a magyar közélet tisztul, erősödik, legalábbis az esély benne van a sztoriban – ilyenkor csak az a kérdés, hogy melyik, bukását amúgy is megérdemlő helyi kiskirályt nyírja majd ki a Szabad Emberek Pártja 2024-ben.

Amennyiben az országos pártok harapnak majd rá székelyföldi szavazókra (nem feltétlenül szavazatszerzés céljából, például azért is, hogy az RMDSZ-nek keresztbe tegyenek), akkor az egy olyan helyzetet teremt, amiből sokkal, de sokkal nehezebb lesz visszajönni.

Ha nem épp lehetetlen.

(Nethuszár)

Hogy miért fontos a helyi választottak emberi-szakmai minősége, arról szintén Ghonzó írt korábban, annak tükrében, hogy mi várható az új PNL-korszaktól:

Területi átszervezés: de facto már a “regionalizálás” útjára lépett volna Románia – mi lesz a magyar megyék sorsa?

Kapcsolódó anyagok:

Mester a színfalak mögött? Interjú Ember Attilával

A székelyudvarhelyi MPP következetessége

A politikai apokalipszis lovagjai lecsapnak Udvarhelyen?

Az MPP egyre gusztustalanabb: most a “székely terrorista” fiúkat tolta maga elé

A nap, amikor az MPP elnöke szinte zseni lett

Nethuszár-exkluzív: kis híján megbuktatták Mezei János MPP-elnököt? Frissítve Gálfi Árpád és az MPP közleményeivel

Nethuszár