Magyar iskolások sorsa Vásárhelyen: két ingatlan között (Frissített anyag!)

Frissítés: Cikkünk megjelenése után több helyről is megkeresték portálunkat, hogy részletekbe menően ismertessék a szóban forgó javaslat lényegét. Tehát: a Bolyai iskola elemi osztályai jelenleg a November 7. lakótelepre annak kihelyezve, a református kollégium elemi osztálya pedig most is jól van (viszonylag) köszönik szépen. A javaslat, és az ingatlancsere lényege tehát az lenne, hogy a…

Miért mondott le Kozma Mónika? A Nethuszár megkérdezte (frissített anyag)

Ahogy arról a Nethuszár az erdélyi magyar sajtóban elsőként beszámolt, lemondott a marosvásárhelyi RMDSZ választmányának élőről, valamint a választási listán betöltött helyéről Kozma Mónika, a Pro Economica alapítvány vezetője. A hírt később több forrásunk is megerősítette, ezt követően felhívtuk Kozma Mónikát, hogy mégis, mi folyik a Maroson, utána pedig a szerkesztőségünk levelesládájában landolt az a…

Maros-parti Kelet-Berlin: ismét gond volt a Kombináttal

Marosvásárhelyen semmi sem akar a normális kerékvágásban működni, de ezzel azt hiszem a város polgárai is egyre inkább úgy vannak, hogy ez így a normális – vagyis az abszurd, az abnormális, a teátrális, a sehova sem vezető könyöklések, az árulások, a politikai machinációk, a hamis magyar érdekvédelem, az aprópénzre váltott közösségi képviselet lett az új…

Kis híján felrobbant a vásárhelyi Kombinát – a hatóságok hallgatnak

Orrfacsaró bűz, ammóniaszag, fülsiketítő zaj és hamiskás környezetvédelmi hatóság – hol is lennénk, ha nem Marosvásárhelyen, ahol az Azomaros vegyipari kombinát, közkeletű nevén csak Kombinát okozott ismét kisebb-nagyobb riadalmat a városlakók körében. hirdetés hirdetés A szociális médiában többen is panaszkodtak, hogy fülsiketítő zaj van a városban, legalábbis annak egyik felében, ami a Kombinátból jön, miközben…

Úzvölgye, Békás-szoros, Marosvásárhely – csak térdelünk, és nyeljük a majonézt!?

Csak haladunk lefele, lefele, ebben a mindenkit megbénító spirálban, és mi, magyarok is úgy teszünk, mintha ez lenne a természetes – vagy legalábbis, mintha nem tehetnénk ellene semmit. Ezért aztán meg sem próbálunk kitörni belőle, erre viszont rendkívül okos, szépnek tűnő, cinikus magyarázatokat tudunk felállítani, attól függően, hogy a spin-doktorok mit tanácsolnak a kommunikációs stábnak.…

Tombol a táttájizmus Vássárhelyen

Kedves olvasóink – a marosvásárhelyi lokális Izaura-szappanopera 1638538. részéhez érkeztünk most erről közlünk egy közepesen hosszú beszámolót – akiket nem érdekel, azok nyugodtan lapozzanak tovább, egy minden izgalmaktól mentes, minden újszerűségtől messze álló sztori következik. Úgy is mondhatnánk, csak a szokásos vássárhelyi táttjizmus kicsapódása történt tegnap a Poklos-menti felhőnemkarcolók tövében. hirdetés hirdetés Azoknak, akik lemaradtak…

Ékezetháború Marosvásárhelyen: téved a CEMO, nincs semmilyen visszautasítás, a kérdés megoldódott

A Nethuszár megunta az összevissza hírek terjengését, és azt mondtuk: ha blog is vagyunk, menjünk el az eredeti forráshoz: felhívtuk hát a Liviu Rebreanu iskola igazgatónőjét, Mimi Ionică Cuciurean-t, és megkérdeztük, mi is történt tulajdonképp, és hol tart most a helyzet. Elöljáróban annyit: az ügy megoldódott, nem igaz, amit a CEMO állít, hogy az iskola…

Csernovits Sámuel, a marosvásárhelyi Samu tanár úr

Marosvásárhelyen, a Bolyai utcában gyakran látni egy jól öltözött, alacsony termetű urat, amint lassan végigsétál az utcán. Ő Csernovits Sámuel nyugalmazott újságíró, tanár. A sokak által csak Samu bácsiként vagy Csernovits tanár úrként ismert Csernovits Sámuel két gyerek apja, feleségével él Marosvásárhelyen. Samu bácsi csendes ember, 80 évesen is rendszeresen követi a napi híreket, és…

Új politikai zsebszótár kell Vásárhelyre: a POL lett az új RMDSZ?

Még tavaly történt, hogy a marosvásárhelyi magyarellenes, román–magyar, vegyes, sorosista, kapitalista, liberális, náci, kommunista, románbérenc, magyarbérenc (nem vicc, a két jelző együtt és egyszerre is elhangzott már a sajtóban) Szabad Emberek Pártja (POL) szavazásra indított saját weboldalán és a Marosvásárhelyiek Facebook-csoportban, arra kérve legnagyobb lélekszámú erdélyi magyar közösséget, hogy szavazzon: melyik magyar neves személyiségről nevezzék…

Így látta a marosvásárhelyi Szekuritáté a csernobili katasztrófát – felőlük akár meg is halhattunk volna (eredeti dokuk!)

Talán a a deresedő halántékom hozza magával, talán más, de mindenesetre egyre többet foglalkozom a kommunizmussal, a kommunista múlttal, s azon belül is a román kommunizmussal. Olyan belső kérdés ez: mi is történt velünk? Milyen volt körülöttünk a világ a kommunista Romániában, amelyben volt szerencsénk és szerencsétlenségünk felcseperedni. hirdetés hirdetés Egyik emlékem a csernobili katasztrófa…