Koronahíradó: tovább emelkedik a járványgörbe!

Koronavírus-híradó: ma, augusztus 31-én, a buktatási kísérlet várható bukásának napján 755 új fertőzöttet jelentettek. hirdetés hirdetés Mielőtt örömtáncot kezdenétek járni, hogy csökkenek a számok, jeleznénk, hogy mindez 6943 tesztből jött össze, ami azt jelenti, hogy a teszt/fertőzött arány 10,87 százalék, ami brutálisan magas! Igaz, a tesztek számának emelkedésével ez az arány csökken, de egyelőre nem…

Kiröhögtette magát a PSD, marad a kormány – az RMDSZ partnert váltott?

Tulajdonképp óriási pofonba szaladt bele a PSD, de az is igaz, hogy magának kereste – a nagy hévvel, megannyi kormánybuktató fogadkozással tarkított időszak után arra sem volt képes, hogy saját képviselőit maga mellé állítsa, így nem jött össze a kormánybuktatáshoz szükséges minimális létszám sem, ezért berekesztették az ülést, szavazás sem volt, mehetünk, mehettek, mehetnek haza. A…

Így utazhatsz be Magyarországra elsejétől

Amint az ismert, Magyarország szeptember elsejétől lezárja határait a külföldi állampolgárok előtt. hirdetés hirdetés Nincsenek többé vörös, sárga és zöld jelölésű országok, a világ vörössé vált, benne Magyarország pedig egy zöld sziget. Tegnap már óriási sorok voltak Ártándon, olvasónk pedig jelezte: határátlépéskor szigorúan átvizsgálják az autót, a csomagtartót, mindent, szóval a kokót ne most próbáljátok…

Magyarország nem kockáztat: elsejétől lezárja határait a külföldiek előtt

Kedves olvasóink! Magyarország ma bejelentette, hogy szeptember elsejétől lezárja határait a külföldi állampolgárok előtt. hirdetés hirdetés A kormányinfón azzal indokolták a lépést, hogy Magyarországon megemelkedett az igazolt fertőzések száma, valamint egyértelmű, hogy a vírus a külföldről hazatérők hozták be ismét az országba. Hogy mi, erdélyiek, miként mehetünk, hogyan és meddig, illetve milyen feltétekkel lehet majd…

Zöld az ország, nyithatnak a színházak és a vendéglők

A Sürgősségi Helyzetek Nemzeti Bizottsága (Comitetul Național pentru Situații de Urgență, CNSU) által megfogalmazott szabályzat értelmében, szeptember elsejétől kinyitnak a színház és a vendéglők, ám csak azokban a megyékben, ahol az utóbbi 14 napban a fertőzöttek száma nem haladta meg az 1000 főre jutó 1,5-ös értéket. hirdetés hirdetés A Graphs.ro portál ma kiszámolta, hogy ez…

Románia: ha hétfő, akkor kormányváltás, vagy nem, de legalább ez biztos

A PSD által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt végül hétfőn olvassák fel a Parlamentben, s egyúttal szavaznak is róla – tájékoztat a G4Media. Amennyiben átmegy, akkor bukik az Ludovic-kabinet, de ez nem biztos, ha nem megy át, akkor marad a Ludovic-kabinet, de ez sem biztos. hirdetés hirdetés A Parlament vezetősége úgy határozott, hogy hétfőn,…

Marosvásárhely, a frontváros: az utolsó előtti csata után

A közelgő önkormányzati választások kétségkívül legnagyobb kérdése, hogy mi lesz Marosvásárhellyel. A találóan csak frontvárosnak nevezett településen közel fele-fele részben élnek románok és magyarok, ráadásul nem volt az túl rég, amikor még mi voltunk többségben. Egy hosszú, de alapos, és a bevezetőt leszámítva igazán érzelemmentes elemzés esélyekről, taktikákról és egyebekről – akinek nincs türelme végigolvasni,…

Új vérszerződés: a kormány támogatja a székely kezdeményezést

A magyar megmaradást szolgálná a nemzeti régiók létrejötte, ezért létérdek támogatni az erre irányuló aláírásgyűjtést – hangoztatta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparban, ahol részt vett a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés támogatásáról szóló sajtótájékoztatón. hirdetés hirdetés Az államtitkár úgy fogalmazott: november 7-éig folytatódhat az…

Koronavírus: van egy jó hírünk, és egy rossz, ráadásul egyik sem biztos

Azt sem tudom eldönteni, hogy az alábbi hír jó-e vagy rossz: az Európában és Amerikában terjedő koronavírus-mutáció, a D614G egyrészt tízszer fertőzőbb, mint az eredeti példánya, viszont kevésbé halálos – számol be a hírről a HotNews, Paul Tambyah-ra hivatkozva, aki a Szingapúri Egyetem munkatársa, és a Fertőző Betegségek Nemzetközi Szövetségének az elnöke. hirdetés hirdetés Paul…

Itt az újabb kormánybuktatás? A PSD benyújtotta a bizalmatlanságit

Újabb kormányváltás érik Romániában: Marcel Ciolacu, a PSD elnöke még a múlt héten jelentette be, hogy augusztus 17-én pártja leteszi a bizalmatlansági indítványt a Ludovic Orban vezette kormány ellen, ez ma meg is történt. Az ALDE és a Pro Romania jelezte, hogy támogatják, Victor Ponta pedig tegnap úgy fogalmazott az egyik román hírtelevízió adásában, hogy…