Hargita megye: ugyanannyi tanácsosi hely lesz, mint 4 évvel ezelőtt

Ugyanannyi helyi és megyei tanácsost választanak meg a Hargita megyeiek június 9–én, mint négy évvel ezelőtt, mert a stabil népesség száma nem változott jelentősen – nyilatkozta szerdán az AGERPRES–nek a Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője. Adrian Pănescu tájékoztatása szerint a Hargita Megyei Tanács és a helyi tanácsok tagjainak számát a prefektus határozta meg egy rendelettel,…

Greenpeace: az IKEA is felelős a romániai erdőirtásokért

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában, az IKEA pedig közölte, hogy komoly elemzésnek veti alá a vádakat – tájékoztatott a DPA. A Greenpeace vizsgálata megállapította, hogy a svéd vállalat ősi erdőkből, többek között a Kárpátokban található erdőkből származó…

Továbbra is fogy Románia lakossága

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9–szerese volt az élveszületésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból. Ezek szerint 2024 februárjában 11.130 gyermek született Romániában, 2613–mal (19 százalékkal) kevesebb, mint januárban. A halálozások száma 21.073 volt (10.950 férfi és 10.123…

Siralmas mélységekben a tanulók állampolgári ismeretei

A Bukaresti Egyetem pszichológiai és oktatástudományi kara által szerdán közzétett Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470–es pontszámmal az ICCS 2022–es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmérésben. Ezzel Románia a 16. helyen áll a 20 résztvevő ország közül. A tanulmány szerint a…

Mi vagyunk a NATO „stratégiai horgonya”

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy Románia visszafordíthatatlanul lehorgonyzott az euroatlanti közösségben, és a NATO „stratégiai horgonyának” számít a keleti szárnyon. A kormányfő a ROMÁNIA–NATO, 20 év című bukaresti rendezvényen szólalt fel. Beszédében kiemelte, hogy Románia továbbra is érett és hiteles szövetséges, amelyik képes proaktívan és kitartóan fellépni saját céljai elérése és a NATO értékeinek…

Kövér László: ne tegyék tönkre az Európai Uniót!

A magyarok elvárása az, hogy a valóságtól és az európai emberek érdekeitől elszakadt jelenlegi uniós politikai elit ne tegye tönkre az Európai Uniót – mondta az Országgyűlés elnöke kedden a Drezdában rendezett Közép–Európa Fórumon. Kövér László – a szászországi parlament által életre hívott eseményen – úgy fogalmazott, „bennünket, közép–európaiakat, sokkal gyakrabban oktatnak ki arról, hogy…

Beperelte a román hatóságokat a Huawei

Közigazgatási pert indított a Huawei a bukaresti hatóságok ellen, annak érdekében, hogy részt vehessen a romániai 5G távközlési hálózatok kiépítésében. A romániai bíróságok honlapján kedden közzétett bejegyzés szerint a kínai távközlési konszern az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsát (CSAT), Románia miniszterelnökét és a kutatási minisztériumot perelte be a bukaresti táblabíróságon, és annak a február 29–én hatályba…

Már 100 milliónál is több palackot váltottak vissza

Áprilisban meghaladja a 100 milliót a betétdíjas rendszeren (SGR) keresztül visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden az SGR-t működtető ReturRO vállalati ügyekért és kommunikációért felelős vezetője. Anca Marinescu egy szakkonferencián elmondta, a becslések szerint már elérte a 100 milliós mérföldkövet a visszaváltott italcsomagolások száma. Pontos adatokat jövő hétre ígért, ugyanis akkor kapják meg a…

Öt százalék alatti inflációt őszre – ezt szeretné Ciolacu

Marcel Ciolacu kormányfő szerint az infláció jelenleg csökkenőben van, de ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, „szeptember-októberre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt”. A Szociáldemokrata Párt elnöke az Antena 3 CNN-nek nyilatkozva hétfő este kifejtette, hogy makrogazdaságilag az ország jelenleg stabil, csökkenőben van az infláció, és a kormány megpróbálja lefelé szorítani az élelmiszerek…

Ciolacu szerint nem ő a legmegfelelőbb államfőjelölt

Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állítja, nincs meggyőződve róla, hogy ő lenne a legmegfelelőbb jelölt az államelnöki tisztségre, mivel jelenleg teljesen a kormányzásra összpontosít. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét arról faggatták az Antena 3 CNN egyik hétfő esti műsorában, hogy készül-e az államfőjelöltségről szóló bejelentéssel. A kormányfő azt válaszolta, szerinte az elnökjelöltségről a június 9-i választásokat…