Itt a március, nyílnak a magyarok!

Itt a tavasz, nyílnak a magyarok – mondta volt a román kollégám minden március elején, s milyen igaza volt… Nem volt ebben semmi bántó, sőt, kicsit olyan szeretetteljes humornak éreztem, de a kijelentés önmagában igaz, és én tettem is magam mindig, hogy megsértődök, mert márciusban a magyar megsértődik a románra, így írja elő ezt a…

Már a Lottótársaság tagjai is tüntetnek

Tüntetést tart kedden 10 és 12 óra között a pénzügyminisztérium épülete előtt a Román Lottótársaság Országos Szakszervezete, mert a kormány nem teljesítette azt a követelésüket, hogy a vállalat alkalmazottai mentesüljenek a bérüket csökkentő 2023/296-os törvény előírásai alól. hirdetés hirdetés A szakszervezet keddi közleménye szerint ezen a héten csütörtökig minden nap kétórás tiltakozást szerveznek a minisztériumnál,…

Magyar projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Magyar projekt is szerepel az idei Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között. Az Európai Bizottság április 9. és 13. között immár második alkalommal rendezi meg Brüsszelben az Új Európai Bauhaus (ÚEB) Fesztivált. A rendezvény helyszíne a Cinquantenaire park, valamint a Művészeti és Történeti Múzeum. Az idei fesztivál három fő pillér, a Fórum, a Vásár és…

Legyen sztrájk? Az egészségügyi dolgozókat faggatja a szakszervezet

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSRR) szombaton bejelentette, hogy folyamatban van az általános sztrájk kihirdetésével kapcsolatos belső referendum. A FSRR közleménye szerint nem csak a szakszervezeti tagok, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó kifejtheti a szövetség honlapján a véleményét arról, hogy indokoltnak tartja-e a munkabeszüntetést. hirdetés hirdetés A válaszadókat egy online bérkalkulátor is segíti a döntéshozatalban. Ezzel…

Ismét bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Luminiţa Odobescu tárcavezető utasítására bekérették vasárnap a külügyminisztériumba Valerij Kuzmin orosz nagykövetet több orosz politikus nyilatkozata miatt. A diplomata berendelésének előzménye, hogy az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában sürgette az Oroszország által jogellenesen eltulajdonított román nemzeti kincsek visszaszolgáltatását. hirdetés hirdetés Erre reagálva Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese pénteken „ostobaságnak” nevezte az…

Romániában épül Európa legmodernebb lőporgyára

Marcel Ciolacu vasárnap este bejelentette, hogy Romána területén lesz a legmodernebb lőporgyár, amelyben az Európai Unió is partner lesz. A Digi 24-nek nyilatkozó kormányfőt arról kérdezték, hogy Románia fog vagy nem fog NATO-lőszereket gyártani. Ciolacu azt válaszolta, hogy az Európai Bizottság hétfőn vagy kedden tesz bejelentést egy közös projektről, egy Románia területén megnyitandó ultramodern lőporgyárról.…

Széleskörű drogellenes kampány indul az egyetemeken

Natalia Intotero családügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy széleskörű drogellenes tájékoztató kampányt indítanak jövő hónapban az ország 20 egyetemi központjában. A Focşani-ban sajtótájékoztatót tartó tárcavezető szerint az uniós alapokból az ifjúság éve keretében finanszírozott kampány április elsején kezdődik és a hónap végéig tart. hirdetés hirdetés „Az eddigi legnagyobb prevenciós kampányt indítjuk útjára a kábítószer-használat és a…

Bíróságon támad az Egyesült Jobboldal Szövetség

Az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) hétfőn bejelentette, hogy megtámadta a legfelsőbb bíróságon a Központi Választási Iroda (BEC) döntését, amellyel elutasította a választási szövetség megalapításáról szóló megállapodás iktatását. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy a BEC–nek „a Szociáldemokrata Párt kérésére” meghozott döntése antidemokratikus, célja megakadályozni, hogy a három ellenzéki…

Eddig 53 szervtranszplantációt végeztek Romániában

Az év elejétől 53 transzplantációt végeztek Romániában – közölte hétfőn az Országos Szervátültetési Ügynökség (ANT). A tájékoztatás szerint 39 esetben agyhalott donortól származott a beültetett szerv, 14 esetben élő személy volt a donor. hirdetés hirdetés Az év elejétől 14 szervkivételt végeztek az országban az agyhalál állapotába került donoron. Januártól 26 veseátültetésre (12 esetben élő donortól…