Radu Bălașt jelöli polgármesternek a POL

Azóta, hogy Horatius Suciu marosvásárhelyi szívsebész egyrészt bejelentette, hogy indul a város polgármesteri székéért, illetve a román médiában már egész komolyan vehető hangok is szorgalmazták az egy és egységes támogatással bíró román jelölt indítását, nos, azóta kérdés az, hogy Soós Zoltán Marosvásárhely magyar polgármesterének sikerül-e újráznia, vagy a frontváros magyarsága ismét elbukik… hirdetés hirdetés Persze,…

Nem engedik utcán vonulni a székelyeket Marosvásárhelyen

Forrnak az indulatok az erdélyi magyar autonomikusat tömörítő Székely Nemzeti Tanács elnökségében, tagjaiban, szimpatizánsaiban. A hamarosan, azaz március 10-én sorra kerülő, évente megrendezett Székely Szabadság Napja rendezvényét követő felvonulást ugyanis Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán, illetve a helyi rendőrség és csendőrség ismét a járdára száműzte, a résztvevők nem vonulhatnak majd az úttesten – csak a járdán.…

Magyar néptáncosok akasztották ki a román zsűrit

Javíthatatlan tehetségkutató-fogyasztó vagyok, bár a magyarországi műsorokról már rég lemondtam: egyrészt egysíkúak, másrészt olyan szintű az arrogancia, a nyilvánvaló protezsálás a tehetséges versenyzők ellenében, hogy nem tehettem mást: lemondtam követésükről. hirdetés hirdetés Nem így a világ többi tehetségkutatójának esetében: követem az AGT-t, no meg a Romanii au Talent műsorát, ez utóbbiból igazán tanulhatnának a magyar…

Kövesi ügyészsége Romániában: 215 dosszié, 1,8 milliárd euró

A Laura Codruța Kövesi által vezetett Európai Ügyészség (EPPO) a tavalyi év során 215 korrupciós ügyekhez kapcsolódó vizsgálatot indított Romániában – számol be a hírről a G4Media. Az eljárások olyan pénzügyi bűncselekményeket vizsgálnak, amelyek összesen 1,8 milliárd eurónyi kárt okoztak, derül ki a hivatalos jelentésből. hirdetés hirdetés Az EPPO összesen 260 ügyben nyomoz Romániában, a…

A PNL semmilyen formában nem támogatja a progresszív adózást

Húsz évvel ezelőtt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezette be az egységes adókulcsot Romániában, és soha nem fog egyetérteni az adóemelésekkel vagy a progresszív adózással – jelentette ki szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében Nicolae Ciucă. A PNL elnöke elmondta, hogy a liberálisok „vörös vonalnak” tekintik az egységes adókulcs megőrzését, mert azt szeretnék, hogy „a dolgozó…

Ezeken a napokon megyünk szavazni!

A kormánykoalíció megállapodott abban, hogy az államelnök-választásokat szeptember 15-én és 29-én, a parlamenti választásokat december 8-án tartják. Ezt Marcel Ciolacu miniszterelnök nyilatkozta szerdán a România TV műsorában. Emlékeztetett, a PSD és a PNL alkotta koalíció döntése értelmében a helyhatósági választásokat és az európai parlamenti választásokat ugyanazon a napon, június 9-én tartják. hirdetés hirdetés Az államelnök-választások…

Cáfolat: nem kapnak fegyvert az adóellenőrök

Nem lesz pisztolyuk az adóhatósági ellenőröknek – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szerda este a România TV műsorában. Ciolacut arra reagáltatták, hogy Marcel Boloş pénzügyminiszter egy hétfői interjúban arról beszélt, hogy az adóhivatal (ANAF) felügyelőit fel fogják fegyverezni a kiszállások során, mert „kellemetlen helyzetek” állhatnak elő, például bizonyos törvénytelenül szerzett javak elkobzásakor. hirdetés hirdetés Ezzel…

Hunor szerint senkit nem érdekel Iohannis politikai jövője

Kelemen Hunor csütörtökön Erdőszentgyörgyön kijelentette, hogy a polgárokat nem igazán érdekli Klaus Iohannis politikai jövője, de azért nem ártana egy minimális átláthatóság az államfő részéről a szándékai tekintetében. Az RMDSZ elnökétől az újságírók azt kérdezték egy sajtóeseményen: számít-e arra, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára vagy az EU valamelyik intézményének vezetője lesz a mandátuma lejárta…

Terrorista-propaganda miatt börtönbüntetésre ítéltek egy nőt

Terrorista propaganda miatt 4 év és 11 hónap szabadságvesztésre ítélt csütörtökön a legfelsőbb bíróság egy radikalizálódott nőt. Florentina Liliana Gîdeaát hasonló bűncselekményekért már 2022-ben is elítélte a legfelsőbb bíróság, akkor 2 év és két hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. hirdetés hirdetés Az elítéltnek szabadságvesztése letöltése után további 4 évig és 3 hónapig nem szabad elhagynia Románia…

Több mint 18 millió palackot váltott vissza a lakosság

Több mint 18 millió italcsomagolást váltottak vissza eddig februárban a betétdíjas rendszerben – számolt be szerdai sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint ez hatalmas növekedés az előző hónapokhoz képest, decemberben ugyanis 30.000, januárban pedig 2,2 millió italcsomagolást sikerült begyűjteni a lakosságtól. Emlékeztetett arra, hogy februárnak még nincs vége, és elmondta, hogy számításai szerint ebben…