Ciolacu terve: év végéig teljes schengeni csatlakozás

Románia kormányának megvan a terve, hogy év végéig megvalósuljon az ország teljes schengeni csatlakozása, de ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni – mondta Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken Temesváron. A román miniszterelnök a Temesvári Traian Vuia Nemzetközi Repülőtér nemzetközi járatoknak szánt új indulási terminálja avatóünnepségén vett részt. A terminál vasárnaptól, az…

Az április 9. előtt bejelentett tartózkodási helyen is lehet majd voksolni

Romániában azok is leadhatják szavazatukat a június 9–i önkormányzati választáson, akik frissen jelentették be ideiglenes lakcímüket az adott településen, de „iparkodniuk kell” a tartózkodási hely bejelentésével, mert a határidő április 9–én lejár – hívta fel a figyelmet szerdán a kolozsvári Maszol.ro hírportál. A kolozsvári magyar lap Toni Grebla, az állandó választási hatóság elnökének televíziós nyilatkozatát…

A legmodernebb telemedicinális eszközzel szerelnek fel 131 sürgősségi osztályt

A legmodernebb telemedicinális eszközökkel szerelik fel az ország 131 sürgősségi betegellátó osztályát – jelentette be csütörtökön az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila Facebook–bejegyzése szerint a szaktárca lezárta a sürgősségi betegellátást segítő telemedicinális eszközök beszerzésére kiírt nemzetközi versenytárgyalást, és csütörtökön aláírták az üzembe helyezési szerződést. Ennek értelmében 131 sürgősségi betegellátó egységet és kórházi osztályt látnak el informatikai…

Az uniós beruházásokat védő intézkedéseket hoz a kormány

Az uniós beruházások védelmében hoz intézkedéseket csütörtöki ülésén a kormány – jelentette be csütörtökön Marcel Boloş. A pénzügyminiszter a kormányülés előtt közölte egy Facebook–bejegyzésben, hogy az általa javasolt intézkedéscsomag az uniós alapokból megvalósuló beruházások védelmét szolgálja, illetve az önkormányzatok szerepét erősíti meg a helyi közösségek fejlesztésében. hirdetés hirdetés Az egyik intézkedés jogi keretet teremt a…

Törölték a napfényadót, 2025. március 31–ig marad az energiaár–sapka

Sürgősségi rendelettel törölte csütörtökön a kormány a 2022/22–es sürgősségi rendeletbe foglalt termelő–fogyasztói „napfényadót”, illetve módosított az energiaárak korlátozásának rendszerén, ami az energiaügyi minisztérium szerint az árak csökkenését eredményezi a következő 12 hónapban. hirdetés hirdetés A minisztérium közleménye szerint az áram esetében a megawattóránkénti 450 lejről 400 lejre, a földgáz esetében pedig a megawattóránkénti 150 lejről…

Emelkedőben a légúti megbetegedések száma

Nőtt a légúti megbetegedések előfordulása a március 18. és 24. közötti héten az előző héthez képest, de csökkent a laborvizsgálattal igazolt influenzás eseteké – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A jelentés szerint múlt héten 90.366 akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában, ami 13 százalékos csökkenést jelent a tavalyi…

A román közvélemény nem támogatja a hétvégi boltzárat

A közvélemény nem támogatja a hétvégi boltzárat – közölte Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülés kezdetén. hirdetés hirdetés A miniszterelnök azt mondta, szeretne pontot tenni az üzletek hétvégi zárva tartása kapcsán kialakult közvita végére. „A társadalom jelzései alapján egyértelmű, hogy nem indokolt az üzletek hétvégi bezárása” – mondta. Hozzátette, Románia már nincs abban a helyzetben, mint…

Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a munkaerőköltség

Az átlagos óránkénti munkaerőköltség tavaly az EU–ban 31,8 euró, az euróövezetben pedig 35,6 euró volt, míg 2022–ben az EU–ban 30,2 euró, az euróövezetben pedig 34 euró – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból. Az óránkénti munkaerőköltség terén nagy volt 2023–ban a szórás az uniós tagállamok között: Bulgáriában (9,3 euró), Romániában (11…

Nem az AUR ellen irányul a Tik–Tok szabályozása

Lucian Romaşcanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője szerdán kijelentette, hogy a TikTok korlátozására szerinte is szükség van, de nem azért, mert a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) nagy számú követője van a közösségi oldalon. A politikus kifejtette, hogy a TikTok ellen Románia nem tud egyedül fellépni, működését csak az Európai Bizottság szabályozhatja, ahogyan megtette a Google,…

A PSD–PNL nyeri a választásokat, legalább 17 euróképviselőjük lesz

Marcel Ciolacu szerdán kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási szövetsége meg fogja nyerni a választásokat, és legalább 17 európai parlamenti képviselője lesz. A kormányfő Bukarest autópálya–körgyűrűjének építőtelepén nyilatkozott a sajtónak. Kifejtette, hogy bízik a koalíció fővárosi főpolgármester–jelöltjének győzemében is. „Én hiszek abban, hogy a bukarestiek helyesen fognak dönteni,…