Porlik a maroknyi székely Marosvásárhelyen

Emlékszünk még az első Székely Szabadság Napjára? Ha jól emlékszem 2013 tavaszán szervezte meg elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, de akkor majdhogynem az összes marosvásárhelyi magyar szervezet beleállt a szervezésbe, igaz, akkor még dübörgött az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete is, ahogy a Hatvannégy Vármegye is megmozdult – egyszóval, aki élt s mozgott az felvonulást…

Székely Szabadság Napja: autonómiát követeltek Marosvásárhelyen

Székelyföld területi autonómiáját követelő petíciót fogadott el vasárnap Marosvásárhelyen, az 1852-es Habsburg-ellenes székely szervezkedés vértanúinak obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából összegyűlt több száz tüntető. Az Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke által felolvasott, a román hatóságokhoz intézett dokumentum rámutat: a székelyek az európai gyakorlat mintájára, a szubszidiaritás elvét kötve, maguk akarják intézni…

Orbán Viktor: Sulyok Tamás a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak

Sulyok Tamás egy olyan köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak – jelentette ki a miniszterelnök az m1 aktuális csatornának adott interjújában vasárnap, amelyben Donald Trump volt amerikai elnököt a béke elnökének nevezte. Orbán Viktor jelezte: a vasárnap beiktatott Sulyok Tamás Magyarország hetedik köztársasági elnöke, és ő mind a…

Potápi Árpád János: támogatjuk a székely szabadság ügyét

A székelység, akárcsak a Kárpát–medence többi magyar közössége, számíthat a magyar kormány kiállására és támogatására – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az MTI–vel. Potápi Árpád János a székely szabadság napja alkalmából felidézte: március 10–én azokra a székely vértanúkra emlékezik a magyarság, akiket 1854. március 10–én a marosvásárhelyi Postaréten kivégeztek. „Ez a nap tisztelgés…

Politician ungar: Susţinem cauza libertăţii secuieşti

Secuii, ca şi celelalte comunităţi maghiare din Bazinul Carpatic, pot conta pe sprijinul şi angajamentul guvernului ungar – a declarat duminică secretarul de stat pentru politică naţională din cadrul Cancelariei Prim–ministrului pentru agenţia ungară de presă MTI. Cu ocazia Zilei Libertăţii Secuieşti, Árpád János Potápi a reamintit: la 10 martie, maghiarii îşi comemorează martirii secui…

Sulyok Tamás: a hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés

A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor–palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében. Az államfő köszöntötte a magyarokat a Kárpát–medencében és a nagyvilágban is Felidézte, hogy nem tervezett ezzel a szolgálattal, nem készült erre a feladatra, de megjegyezte, „ha a sors váratlan helyzetek elé…

Tánczos: lezártnak tekinthető a ciántechnológiás aranykitermelés ügye

Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter a Verespatak-perben született döntésre reagálva szombaton kijelentette, hogy ezzel lezártnak tekinthető a romániai ciántechnológiás aranykitermelés ügye. Az RMDSZ politikusa az AGERPRES-nek nyilatkozva szombaton elmondta, a ciántechnológiás kitermelést szabályozó romániai és európai uniós törvények is rendkívül összetettek és nehezen betarthatók, ezért szerinte lezártnak kell tekinteni a romániai ciános aranykitermelés kérdését. hirdetés…

Győztünk! Románia megnyerte a Verespatak-pert

Románia megnyerte a meghiúsult verespataki ciántechnológiás bányaprojekt ügyében a beruházó által Románia ellen indított kártérítési pert – tudatta közösségi oldalán Marcel Ciolacu román miniszterelnök pénteken éjszaka. Marcel Bolos pénzügyminiszter a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva bevallotta: meglepte, hogy éppen a kártérítést követelő kanadai Gabriel Resources vállalatot kötelezte a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) egy „jelképes” –…

Elfogadta a kormány a választások összevonásáról szóló rendeletet

Elfogadta a román kormány pénteki rendkívüli ülésén az idei önkormányzati és európai parlamenti (EP–) választások összevonásáról szóló sürgősségi rendeletet. A jogszabály szerint mindkét voksolást június 9–én bonyolítják le, de az újonnan megválasztandó önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei tanácselnökök csak szeptember végén lépnek hivatalba, amikor lejár a 2020–ban megválasztott helyi elöljárók négyéves mandátuma. A június 9–i…

Népszavazással döntene a kormány a verespataki aranykitermelésről

Marcel Ciolacu egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy népszavazást szervezne a verespataki aranykitermelés elkezdéséről. A miniszterelnök elmondta, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) nemzetközi választottbírósága várhatóan pénteken jelenti be annak a kártérítésnek az összegét, amelyet a román államnak kell fizetnie a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt. Hozzátette, hogy a kormány az ítélet függvényében dönt a…