Karinthy Frigyes: Barabbás

A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent, a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé. Megállt előtte, és csendesen így szólt: – Itt vagyok. Az pedig…

Török–román konzorcium építi a Magyarnádas–Nádasszentmihály közötti autópályát

Egy törökországi és romániai cégekből álló társulás nyerte az észak–erdélyi autópálya Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszának elterelésére kiírt versenytárgyalást – jelentette be pénteken a Facebook–oldalán a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója. Cristian Pistol bejegyzése szerint a konzorciumban az Ozaltin Insaat Ticaret ve Sanayi, az Ilgaz Insaat Ticaret és a Visio Construction Works vesz…

Akkor is át kell venni a flakonokat, ha az automata nem működik

Egy törökországi és romániai cégekből álló társulás nyerte az észak–erdélyi autópálya Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszának elterelésére kiírt versenytárgyalást – jelentette be pénteken a Facebook–oldalán a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója. Cristian Pistol bejegyzése szerint a konzorciumban az Ozaltin Insaat Ticaret ve Sanayi, az Ilgaz Insaat Ticaret és a Visio Construction Works vesz…

Románia ratifikálta a munkahelyi erőszak és zaklatás megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt

Kihirdette csütörtökön az államfő a munkahelyi erőszak és zaklatás megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt ratifikáló törvényt – számolt be csütörtökön a jogszabályt kezdeményező munkaügyi minisztérium. A közleményben a tárca emlékeztetett arra, hogy a törvénytervezetet március 4–én fogadta el döntő házként a szenátus. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Nemzetközi Munkaügyi Konferenciájának 2019. június 21–én Genfben tartott 108.…

Hamarosan kiírják a versenytárgyalást a Nyárádszereda és Sóvárad közötti autópálya-szakaszra

A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) csütörtökön továbbította jóváhagyásra az Országos Közbeszerzési Ügynökségnek a Nyárádszereda–Sóvárad autópálya-szakasz megépítésre kiírandó versenytárgyalás ajánlattételi dokumentációját – számolt be csütörtökön a Facebook–oldalán Sorin Grindeanu. hirdetés hirdetés A szállításügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a 23,4 kilométeres sztrádaszakasz része az A8–as jelzésű Marosvásárhely–Iaşi–Ungheni autópályának. A Nyárádszereda és Sóvárad közötti szakaszon két,…

Meghosszabbította a kormány az ukrajnai menekültek támogatását

Három hónappal, június 30–ig meghosszabbította egy sürgősségi rendelettel csütörtökön a kormány az átmeneti védelemben részesülő ukrajnai menekültek étkezési és szállásköltségét fedező átalányösszegek folyósítását. hirdetés hirdetés A döntésről beszámoló kormányközlemény szerint az ukrajnai menekülteket részben a költségvetési tartalékból, részben a katasztrófavédelem által uniós pályázaton elnyert 17.163.270 euróból támogatják. Az utóbbi összeg felhasználásának feltétele az átmeneti védelemben…

Románia elkötelezett a NATO értékei mellett

Románia teljes mértékben elkötelezett a NATO értékeinek megőrzése mellett – jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter az Észak–atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozás húszéves évfordulója alkalmából megfogalmazott pénteki üzenetében. A védelmi minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőnek meggyőződése, hogy a NATO „kiállja az idő próbáját, és az elkövetkező nemzedékek számára is biztosítja a szabadságot és a biztonságot”.…

2113 lejre emelkedett az átlagnyugdíj Romániában

Tavaly az előző évhez képest 13,9 százalékkal 2113 lejre nőtt az átlagnyugdíj Romániában – tájékoztatott pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A közlemény szerint 2023–ban a nyugdíjasok átlagos száma 4,980 millió volt, 24 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az állami társadalombiztosítási rendszerben nyilvántartott nyugdíjasok átlagos száma 4,601 millió volt, 6 ezerrel kevesebb, mint 2022–ben.…

Újabb orosz drón pottyant román területre

Csütörtök este egy repülő eszköz, valószínűleg drón roncsait találták meg Romániában, a Brailai Nagyszigeten egy mezőgazdasági területen – erősítette meg pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN). A védelmi tárca, a honvédelmi, nemzetbiztonsági és közrendvédelmi rendszer más, specializált alakulataival közösen helyszíni vizsgálatokat végez az incidens körülményeinek tisztázása érdekében – olvasható a közleményben. Szemtanúk beszámolói alapján a…

Robbanás a năvodari–i kőolaj-finomítónál

Húsz személyt menekítettek ki a vállalat területéről a katasztrófavédelem munkatársai a Petromidia Húsz személyt menekítettek ki a vállalat területéről a katasztrófavédelem munkatársai a Petromidia năvodari–i kőolaj-finomítójánál péntek reggel bekövetkezett robbanás után. A Konstanca megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) beszámolója szerint a korábban kiadott vörös riasztást 10 órakor lefújták, a helyszínen biztonsági megfontolásokból hat tűzoltóautó maradt. A…