Jóváhagyta a BEC a PSD-PNL választási szövetségét

A Központi Választási Iroda (BEC) kedden jóváhagyta a PSD-PNL választási szövetség megalakításáról szóló protokollumot. A döntést a BEC honlapján tették közzé. A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt alkotta választási szövetség megalakításának jóváhagyásáról szóló döntés a kiközlést követő 24 órán belül megfellebbezhető a legfelsőbb bíróságon – áll a BEC elnöke, Vasile Bîcu bíró által…

Amit a Nethuszár előre látott: regionalizáció és magas részvétel, mint komoly problémák

Hosszas interjút adott Kelemen Hunor a Krónika erdélyi napilapnak, majd az M1 reggeli műsorába is hivatalos volt. A Szövetség elnöke mindkét interjújában a közelgő választásokról, illetve a választási szuperévről és annak jelentőségéről beszélt, szót ejtve azokról a problémákról is, amelyeket blogunk, a Nethuszár már több alkalommal is megfogalmazott. Két ilyen nagy problémát emelnék ki: az…

Az európai bíróságon perelte be Romániát a korrupt ex-polgármester

Beperelte Romániát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt Cătălin Cherecheş volt nagybányai polgármester – jelentette be kedden a volt elöljáró ügyvédje. Răzvan Doseanu elmondta, azért fordultak az EJEB-hez, mert szerintük a romániai büntetőeljárás során sérült Cherecheş tisztességes eljáráshoz való joga, és összeférhetetlenségi helyzetben levő bíró hozott ítéletet az ügyében. „Ezek…

Csökkent az éves kamatláb

A hétfőn jegyzett évi 6,06 százalékról 6,05 százalékra csökkent kedden a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). Az év elején 6,21 százalékos volt a három hónapos ROBOR, 2023. január 3-án pedig 7,56 százalékon állt. hirdetés hirdetés A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb…

A barnamedvék védettségi szintjének csökkentését kezdeményezte Fechet

A Környezetvédelmi Tanács hétfői brüsszeli ülésén Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter arra kérte az Európai Bizottságot: fontolja meg az európai barnamedve nemzetközi státuszának szigorúan védettről védettre történő módosítását. Erről hétfő este a Facebook-oldalán számolt be a tárcavezető. Bejegyzésében Fechet idézte a brüsszeli felszólalását, amelyben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szakértőire hivatkozva azzal érvelt: az európai barnamedve-populáció stabil,…

Hunor: a választások a következő fél évszázadról szólnak

Csak akkor tudjuk képviselni közösségünket, ha bejutunk az európai parlamentbe, mert ha nem vagyunk ott, akkor rólunk nem beszél senki – hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. hirdetés hirdetés Kelemen Hunor a június 9-i összevont európai parlamenti és a romániai önkormányzati választások kapcsán úgy vélte, a…

Jóváhagyta az igazgatóság a postások béremelését

A Román Posta igazgatótanácsa hétfőn jóváhagyta a béralapnak a törvényben előírt maximális szintre, azaz mintegy 105 millió lejjel történő növelését; a vállalat 2024-es költségvetés-tervezetét benyújtották a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztériumhoz. A vállalat hétfői közleményében hangsúlyozták, hogy az igazgatótanács „figyelemmel kíséri” a szakszervezettel folytatott tárgyalásokat a kollektív munkaszerződésről, és „pontosításokat” közöltek a múlt heti…

Üzent az EB: a költségvetési hiány és a külkereskedelmi deficit veszélyessé válhat

Románia gazdasága a költségvetési hiány és a külkereskedelmi deficit miatt továbbra is sebezhető – állapította meg hétfőn közzétett elemzésében az Európai Bizottság. A brüsszeli testület azokról a tagállamokról készített jelentést az úgynevezett riasztási mechanizmus keretében, amelyekben makrogazdasági egyensúlyhiányok léphetnek fel. A hétfőn közzétett elemzés Ciprusra, Hollandiára, Szlovákiára, Spanyolországra és Svédországra is kiterjed. A Romániáról szóló…

Szatmár és Marosvásárhely a PSD-PNL binom célkeresztjében

Blogunkon, a Nethuszáron már több alkalommal is írtam a Binom (PSD-PNL nagykoalíció, a következő évek kormánya) azon szándékáról, hogy elfoglalja a politikai közép erőterét, ahogy arról is tettem említést, hogy a közös jelöltek révén egyre kevesebb olyan tér marad, ahonnan egymástól vehetnek el szavazókat, így kénytelenek a jelenlegi USR-s, illetve RMDSZ-es helyi erőközpontokra rárepülni. Nos,…

Kormányra kerülése óta erodálódik a PNL – ismerte el Ciucă

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă azt mondta vasárnap egy Brăila megyei pártrendezvényen, hogy a PNL egyfajta „erodálódást” élt meg 2019–es kormányra kerülése óta, amely „meglehetősen komplikált” időszak volt, de a választókkal állandó és őszinte párbeszédet kell folytatni. Ciucă kifejtette, a PNL 2019–es évi kormányra kerülésekor „senki nem gondolta volna”, hogy ennyire „komplikált”…