Porlik a maroknyi székely Marosvásárhelyen

Emlékszünk még az első Székely Szabadság Napjára? Ha jól emlékszem 2013 tavaszán szervezte meg elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, de akkor majdhogynem az összes marosvásárhelyi magyar szervezet beleállt a szervezésbe, igaz, akkor még dübörgött az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete is, ahogy a Hatvannégy Vármegye is megmozdult – egyszóval, aki élt s mozgott az felvonulást…

Irodalmi programokkal vesz részt a Petőfi Kulturális Ügynökség a Londoni Könyvvásáron

A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) szervezésében idén Magyarország irodalmi programokkal vesz részt a március 12. és 14. között zajló Londoni Könyvvásáron. Az esemény ideje alatt a világ minden tájáról érkeznek kiadók, könyvügynökök, jogkereskedők és jelen vannak a könyvszakma prominens képviselői is – olvasható a PKÜ MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. Felidézik, az 1971 óta évente megtartott…

Bírálja az energiaátállás megvalósításának menetét a német számvevőszék

A villamosenergia-ellátás terén az energiaátállás nem halad a helyes irányba, veszélybe került az ellátás biztonsága, a villamosenergia túl drága, és a szövetségi kormány képtelen átfogóan felmérni az energiaátállás tájra, természetre és környezetre gyakorolt hatását – állapítja meg a német szövetségi számvevőszék, a Bundesrechnungshof legfrissebb jelentésében, megjegyezve egyúttal, hogy a kockázatok összességében romlottak legutóbbi, 2021-es felmérés…

A kínai parlament jóváhagyta az Államtanács szervezeti törvényének módosítását

Véget ért az egy hétig tartó 14. Országos Népi Gyűlés második ülésszaka Pekingben, melynek hétfői záróülésén egy sor törvényt, köztük az Államtanács szervezeti szabályzatának módosítását is elfogadták. A csaknem háromezer tagú parlament 2883 szavazattal, nyolc ellenszavazattal és kilenc tartózkodás mellett hagyta jóvá a törvénymódosítást. A legtöbb ellenszavazatot a legfelsőbb bíróság éves jelentése kapta, amelyet 2834…

Székely Szabadság Napja: autonómiát követeltek Marosvásárhelyen

Székelyföld területi autonómiáját követelő petíciót fogadott el vasárnap Marosvásárhelyen, az 1852-es Habsburg-ellenes székely szervezkedés vértanúinak obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából összegyűlt több száz tüntető. Az Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke által felolvasott, a román hatóságokhoz intézett dokumentum rámutat: a székelyek az európai gyakorlat mintájára, a szubszidiaritás elvét kötve, maguk akarják intézni…

Zaharova szerint a pápa felhívása a Nyugatnak szólt

Ferenc pápa az ukrajnai békés rendezésről szólva a Nyugathoz fordult, amely Ukrajnát eszközként használja fel céljai eléréséhez – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva. „Én ezt így látom: a pápa arra kéri a Nyugatot, hogy adja fel ambícióit és lássa be a hibáját” – mondta Zaharova a TASZSZ által…

Orbán Viktor: Sulyok Tamás a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak

Sulyok Tamás egy olyan köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak – jelentette ki a miniszterelnök az m1 aktuális csatornának adott interjújában vasárnap, amelyben Donald Trump volt amerikai elnököt a béke elnökének nevezte. Orbán Viktor jelezte: a vasárnap beiktatott Sulyok Tamás Magyarország hetedik köztársasági elnöke, és ő mind a…

Két százalékra csökkent az éves infláció Csehországban

Két százalékra csökkent februárban az éves infláció Csehországban a januári 2,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Az éves szintű infláció 2023 februárja óta fokozatosan csökken az akkori 16,7 százalékról. A két százalékos éves infláció megfelel a Cseh Nemzeti Bank által kitűzött célértéknek. Legutóbb 2018 decemberében volt ilyen alacsony szintű a drágulás…

Viktor Orbán: Donald Trump este preşedintele păcii

Tamás Sulyok este un preşedinte care este stabil, previzibil, cunoscut, şi care ne poate transmite tuturor calmul său, a declarat premierul ungar Viktor Orbán, duminică, pe postul public de ştiri M1, într–un interviu în care l–a numit pe fostul preşedinte american Donald Trump, preşedintele păcii. hirdetés hirdetés Prim–ministrul a relatat că Tamás Sulyok, care a…

A ramadán első napján tovább folynak a harcok a Gázai övezetben

A ramadán, a muzulmán böjti hónap első napján, hétfőn tovább folynak a harcok Izraelben a Gázai övezetben és a libanoni határnál az izraeli hadsereg (IDF) szóvivőjének jelentése szerint. Az elmúlt napon újabb Hamász–fegyvereseket öltek meg az izraeli csapatok a Gázai övezetben. Az IDF szóvivőjének jelentése szerint az izraeli hadsereg katonái felszámoltak több ellenséges osztagot, letartóztattak…