Több mint aláírásgyűjtés: ez függetlenségi nyilatkozat! Támogasd!

Kedves olvasóink! A Nethuszár eddig sem volt az a portál, ahol mindenféle aláírásgyűjtések kapcsán arra buzdítottuk volna olvasóinkat, hogy szignáljanak egy-egy kezdeményezés mellett, hiszen ezek zömét vagy ostobaságnak, vagy a politikai szervezetek kampánycélból megfogalmazott üzeneteinek (és ezzel együtt adatgyűjtésének) tartottuk. hirdetés hirdetés Most kivételt kell tennünk, mert a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése végre a…

Dorin Florea visszautasította a DSP karanténra kijelölendő épületre vonatkozó kérelmét

Dorin Florea mai sajtótájékoztatóján, túl azon, hogy mindenkit bolondnak nevezett maga körül, aki az intézményben dolgozik (és, akiket zömében ő maga fogadott fel), azt is megmutatta, hogy egy tökös marosi polgárjenő a koronavírustól sem fél. Mi több, elutasította a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) kérését, hogy a város tulajdonában álló egyik szállót átengedje a karanténba helyezendő pácienseknek…

A székelyudvarhelyi MPP következetessége

A február 20-án tartott székelyudvarhelyi tanácsülés végén lemondott egy önkormányzati képviselő. Azt mondta, hogy fenyegetések áldozata lett és nem ér annyit neki az egész, hogy kitegye magát névtelenek játékszerének. Ő a városlakók, a szavazók érdekeinek képviseletét vállalta, nem pedig azt, hogy “bátor” névtelenek fenyegessék. Joga van-e bármilyen megválasztott tisztségviselőnek lemondani? Igen. Helyes döntés-e az ilyen?…

Guvernul Ungariei iniţiază stoparea plăţilor compensatorii pentru condiţiile improprii din penitenciare

Guvernul Ungariei va iniţia, de îndată, stoparea plăţilor compensatorii care au fost decise în favoarea deţinuţilor care ar fi beneficiat de condiţii improprii în penitenciare, a anunţat ministrul ungar al justiţiei, luni, la o conferinţă de presă care a avut loc la Budapesta. hirdetés hirdetés Judit Varga a spus: în cursul zilei, Parlamentului i se…

Örömhír Vásárhelynek: a magyarellenes Pascan is indul a polgármesteri székért

Mintha riadalmat okozott volna az erdélyi magyar sajtóban és politikai szférában a magyarellenességéről messze földön, de legalább Bukarestben is, híres Marius Pascan, aki nyilvánvalóvá tette: kész harcba szállni Marosvásárhely polgármesteri székéért. Soós Zoltán soha jobb hírt nem kaphatott volna, és mindezt igazán jókor – mondom én. Miért? hirdetés hirdetés Először is tisztázzuk: Marius Pascan egy…

A politikai apokalipszis lovagjai lecsapnak Udvarhelyen?

Az erdélyi politikai színtéren brutálisan erősnek számító cselekmény történt a legutóbbi székelyudvarhelyi tanácsülésen: Szarvas Zsuzsanna, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi képviselője bejelentette: az őt ért fenyegetések hatására lemond mandátumáról. hirdetés hirdetés Megismétlem: az őt és családját ért támadások miatt! Ráadásul ezek nem tegnapelőtt kezdődtek, huzamosabb ideje folyamatosan fenyegetik őt és családjának tagjait ismeretlen személyek a…

Nem vicc: majdnem autonómmá nyilvánította Székelyföldet az Orban-kormány – egy reformjavaslat tündöklése, és ideiglenes bukása

Amint arról a Nethuszár már korábban is beszámolt, a román politikai csetepaték közepette, pontosabban, azok mögött, a leendő Orban-kormány szándékai közül jól kivehető, hogy Románia alapos átalakítására készülnek, így a régiósítás ismét napirendre kerül a nem is olyan távoli jövőben. A legújabb hírek szerint pedig Székelyföld akár egy arasznyi közelségbe kerülhet az oly’ régen áhított…

Börtönbiznisz, romániai változat: felmentették a gyermekkel kereskedő maffia vezetőit, most kártérítésért perelnek (VIDEÓVAL)

A nyugat-európai román koldusmaffia tevékenysége sokszor szerepelt már a különböző újságok címlapjain, Párizstól Berlinig, Londontól Bukarestig mindenhol, ahogy a nyugat-európai rendőrség – összefogva a román nyomozókkal – előtt sem voltak ismeretlenek a maffia vezetői. hirdetés hirdetés A 2010-ben „Európa”fedőnév alatt indult nemzetközi nyomozás eredményeképp a román csendőrség nagy erőkkel vonult be a Ialomita (Jálomica) megyei…