Pesszimista a Világbank Romániát illetően

Tavaly 1,8 százalékkal nőtt a román gazdaság, a bővülés 0,8 százalékponttal elmaradt a várakozásoktól – közölte kedden közzétett jelentésében a Világbank. A nemzetközi pénzintézet lefelé módosította az idei és a jövő évi GDP növekedésével kapcsolatos várakozásait is. hirdetés hirdetés A friss jelentés szerint a román bruttó hazai termék ebben az évben 3,3 százalékkal, jövőre pedig…

Három halálesetet okozott a kanyaró

2023. január 1-től 2024. január 7-éig összesen 2942 kanyarós megbetegedést és a vírus okozta három halálesetet jelentettek Romániában – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). Az INSP szerint két hét hónapos Brassó megyei csecsemő (akik a koruknál fogva nem kaphatták meg a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen védettséget nyújtó háromkomponensű oltást) és…

Román fizetések: 2918 lej per kopf

A múlt év harmadik negyedévében 7301 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme és 2918 lej az egy főre jutó bevétel; ez 5,7, illetve 5,3 százalékos növekedést jelent a második negyedévhez képest – tájékoztatott szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). hirdetés hirdetés A közlemény szerint éves összevetésben a háztartások átlagjövedelme 9,5 százalékkal, az egy főre jutó…

Eljárást indít Gálfi Árpád ellen a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával büntetőeljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester ellen – értesült az AGERPRES ügyészségi forrásokból. hirdetés hirdetés Ezek szerint az ügy a polgármesteri hivatal és egy ügyvédi iroda közötti szerződéssel áll kapcsolatban. Azt kifogásolják, hogy az önkormányzat egy ügyvédi iroda szolgáltatásait vette igénybe, miközben az intézmény saját jogi osztállyal rendelkezik.…

A Hamász négy kamasztúszról készült videót tett közzé

A Hamász közzétett egy videofelvételt, amelyen négy izraeli kamaszlány látható. Ennyit azokról az ákhbarista propagandaszövegekről, miszerint a Hamász tejjel-mézzel és mindenféle földi jóval óvja túszait. hirdetés hirdetés It’s been 94 days Agam Berger (19) Liri Elbag (18) Daniela Gilboa (19) Karina Ariev (19) These girls are held captive for 3 months by the monsters of…

Hölgy vörös kendőben – így menekült meg a Hamász gyilkosai elől

Egy fiatal hölgy menekül a Hamász terroristái elől a Nova fesztiválon – a képek bejárták a világot, sokan csak találgattuk, hogy az illető végül túlélte-e a támadást, vagy az áldozatok között van, esetleg magukkal hurcolták Gázába túszként. Nos, Vlada Patapov, az ukrán anyától származó leány túlélte a terrorista támadást, a Daily Mail kamerái előtt mesélte…

Izrael legveszélyesebb katonái

Rövid ismeretterjesztő anyag a különböző izraeli egységekről. A videó angol nyelvű. hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés

Lemondott a francia miniszterelnök

Lemondott a francia miniszterelnök, Elisabeth Borne. A kormányfő hétfő délután nyújtotta be a lemondását Emmanuel Macron köztársasági elnöknek, aki azt elfogadta. hirdetés hirdetés (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés

Koronavírus: 2,5 ezer felett a heti fertőzések száma

A január 1. és 7. közötti héten 2525 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte kedden az egészségügyi minisztérium. Az új megbetegedések közül 805 esetben újrafertőződést mutattak ki, az érintettek az első megfertőződéstől számított több mint 90 nap elteltével kapták el ismét a vírust. Eddig összesen 3.514.894 koronavírusos esetet jegyeztek Romániában, a 14 nap alatt…

Deca: rossz idő esetén jöhet az online oktatás

A rossz idő érintette településeken online is meg lehet tartani a tanórákat, ha az infrastruktúra ezt lehetővé teszi – hangsúlyozta kedden a tanügyminiszter. Ligia Deca egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt több megye számos iskolájában és óvodájában felfüggesztették a fizikai jelenléttel zajló oktatást. hirdetés hirdetés „Ahol az infrastruktúra megengedi, át lehet térni…