Moszkva kész mindenkivel együttműködni, kivéve akivel nem, és ők sokan vannak

Oroszország kész együttműködni mindenkivel, aki az „igazságosság elvére épülő egyenlő interakciót” akar, érdekelt a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásában, és nincsenek számára másodlagos régiók – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz parlamenti felsőházban szerdán megtartott kormányzati óra keretében. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a nemzetközi politikában Oroszország „felelős irányvonala élvezi a világ államai többségének legszélesebb…

Vucicnak fontos a választási eredmény

Szerbia hamarosan óriási nemzetközi nyomásnak lesz kitéve, mert Koszovót az ország elválaszthatatlan részének tekinti, illetve azért, mert nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, ezért nagyon fontos, hogy a következő időszakban ki vezeti majd az országot – hangoztatta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a Szerb Haladó Párt (SNS) újvidéki nagygyűlésén szerdán. Hozzátette: a gazdasági növekedés Európában…

Az Unió lakosságának többsége Ukrajna mellett áll

Az európai uniós lakosság 28 százaléka szerint a bevándorlás, valamint az ukrajnai háború a két legfontosabb az Európai Unió előtt álló kihívások közül, továbbá a megkérdezettek háromnegyede támogatja az EU külső határainak megerősítését – derült ki az Európai Bizottság által szerdán közzétett Eurobarométer–felmérésből. A felmérés szerint a migráció és az ukrajnai háború kérdését a nemzetközi…

Aki megteheti: nem jelent meg a képviselőházi vizsgálóbizottság előtt Hunter Biden

Nem jelent meg a kötelező képviselőházi idézésre Hunter Biden szerdán, de az amerikai Kongresszus épülete előtt tett nyilatkozatban védte apját, Joe Biden elnököt, és közölte, hogy nyilvános meghallgatáson hajlandó válaszolni a kérdésekre. hirdetés hirdetés Joe Biden fiát, a Kongresszus alsóházának felügyeleti bizottsága tervezte zárt ajtók mögött meghallgatni a család üzleti ügyeinek és a hivatalban lévő…

Földön, vízen, levegőben támad az IDF

Az izraeli hadsereg szerdai közlése szerint több mint 250 célpontot támadott az elmúlt egy napban is a heves esők ellenére a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni Gázai övezeti hadműveletében a földön, a tengerről és a levegőből. Az eső az övezet civil lakosainak életét még inkább megkeseríti – tették hozzá. Sedzsajiában a hadsereg megölte egy olyan…

Romániát is megfenyegette Ruszijá

Ha az ukrán F–16–os harci gépeket lengyelországi, romániai és szlovákiai bázisokról vetik be orosz célpontok ellen, ezt Moszkva ezen országok részvételének tekinti a konfliktusban – jelentette ki Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője. hirdetés hirdetés Az EBESZ–fórum plenáris ülésén tartott beszédében Gavrilov kitért rá, hogy az…

Viktor Orbán: Aderarea rapidă a Ucrainei nu serveşte intereselor UE 

Aderarea rapidă a Ucrainei la Uniunea Europeană ar avea consecinţe imprevizibile şi nu ar servi intereselor Ungariei sau Uniunii Europene, a declarat premierul maghiar Viktor Orbán, miercuri, în Parlamentul Ungariei. În timpul dezbaterii generale privind propunerea de rezoluţie parlamentară a partidului de guvernământ cu privire la începerea negocierilor de aderare a Ucrainei la Uniunea Europeană,…

Jönnek az uniós pénzek Magyarországra

A 2021–2027 közötti kohéziós alapból a magyar kormánynak járó 22 milliárd euróból 10 milliárd eurót szabadítanak fel. Ugyanakkor a Bizottság szerint továbbra is vannak gondok a magyar jogállamisággal, így nem minden felfüggesztett forrás előtt adott zöld utat – írta meg tegnap este az Index. hirdetés hirdetés „A Bizottság alapos értékelése és a magyar kormánnyal folytatott…

Lábon lőni magunkat: Ukrajna EU-csatlakozása csak a brüsszeli elit alibizése

Vannak dolgok, amelyeknek eljött az idejük. És vannak, amelyeknek nem. Ukrajna EU-csatlakozása pedig az utóbbi közé tartozik, akár tetszik nekünk, akár nem, Spoiler: nekem spéci nem tetszik, de ez van. Előrebocsájtom: a Nethuszár soha, egy pillanatra sem ingott meg, első perctől fogva Ukrajna oldalán áll, és mereven ragaszkodunk ahhoz az állásponthoz, hogy Oroszországnak nem szabad…

170 nemzetközi díjat sepertek be a romániai tanulók

A nemzetközi diákolimpiákon jó helyezést elért tanulókat, a felkészítő tanáraikat és az iskoláikat díjazták kedden a fővárosi I.L. Caragiale Nemzeti Színházban. Az ünnepségen Ligia Deca tanügyminiszter arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy idén 144 diák több mint 170 díjat és elismerést kapott harminc különböző nemzetközi tantárgyversenyen. Közöttük 1,4 millió lej értékben osztanak szét díjakat a keddi…