Törökök építhetik a kolozsvári metrót

A kolozsvári polgármesteri hivatalhoz mindössze két ajánlat érkezett a kincses város első metróvonalának megépítésére kiírt pályázatra, mindkét ajánlattevő cég Törökországból származik. hirdetés hirdetés Emil Boc, Erdély fővárosának polgármestere korábban arról beszélt, hogy három nagy cég érdeklődik a munka iránt, köztük említve az Alstom céget is. Bukarestben tavasszal kezdik meg az M6 vonalának építését (Északi-pályaudvar –…

Orbán: Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem

Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. hirdetés hirdetés „Mi ügyesebbek vagyunk a gázbeszerzésben önállóan, mint ha másokra várnánk” – indokolta a kormányfő, hogy Magyarország miért nem vesz részt a közös uniós vásárlásban. Az ország csak rosszul járna…

Budaházy György végre hazamehet!

Portálunk is több alkalommal írt már Budaházy György ügyéről, és a hozzá kapcsolódó, igazságosnak egyáltalán nem nevezhető eljárásról, most pedig aprócska öröm az ürömben, hogy jó hírt közölhetünk. A Kúria végre úgy vélte, hogy Budaházy esetében nem áll fenn a szökés, elrejtőzés stb. veszélye, ezért a börtönt házi őrizetre változtatta. hirdetés hirdetés Szögezzük le: jó,…

Kanada egyik legrangosabb tudományos kitüntetését vette át Karikó Katalin

Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak. hirdetés hirdetés A Gairdner-díj Kanada egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező orvosi elismerése. A kitüntetést odaítélő alapítványt…

Putyin tárgyalna, de persze nem gondolja komolyan

Vlagyimir Putyin nem küldött tárgyalási hajlandóságával kapcsolatos üzenetet Zelenszkijnek Bissau-Guinea elnökén, Omar Sissoka Embalon keresztül – mondta Peszkov mai sajtótájékozatóján. hirdetés hirdetés Bissau-guinea elnöke október 25-én Moszkvában tárgyalt Putyinnal, másnap pedig Kijevbe utazott, hogy Ukrajna elnökével találkozzon. A Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatón Embalo elmondta, hogy Putyin arra kérte, hogy tolmácsolja a kijevi vezetésnek: az…

Politico: modernizált nukleáris bombákat szállít Európába Amerika

Az Egyesült Államok felgyorsította a korszerűsített B61–12 termonukleáris bombák kiszállítását a NATO európai bázisaira – írja a Politico egy amerikai diplomáciai tájékoztatóra, és két, a témában jártas személyre hivatkozva. hirdetés hirdetés Az Egyesült Államok felgyorsította az európai bázisain található nukleáris fegyvereinek korszerűbbre történő cserélését – számol be a hírről a Politico. Az eredeti tervek szerint…

Lebukott az orosz külügy: lopott 2010-es fotóval próbáltak kamuzni

Moszkva egyre keményebben tolja az ukrán „piszkos bomba” bevetéséről szóló elméletét, és, mivel egyre keményebben tolja, ismét lebukott a ruszki álhírgyár. A legutóbbi orosz hír, amely a ismét piszkos bombáról számol be, nem más, mint egy szlovén fényképes beszámoló a radioaktív hulladékokról, amelyet még 2010-ben tettek közzé. Hogy mondják azt oroszul, hogy az internet nem…

Iohannis: Románia különleges helyet foglal el a NATO-n belül

Románia különleges helyet foglal el a NATO-n belül, és vitathatatlanul hozzájárul a biztonság növeléséhez a fekete-tengeri térségben és az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán, mondta Klaus Iohannis államelnök a román hadsereg napján szervezett katonai ceremónián. hirdetés hirdetés Beszédében rámutatott továbbá, hogy Romániában folyamatosan nőtt az elmúlt években a NATO-jelenlét. Iohannis elnök kijelentette, hogy „a hadsereg a…

Kelemen Hunor szerint emelni kell a nyugdíjakat

Az RMDSZ elnöke a TVR Infónak adott interjúban rámutatott, a tervek szerint még novemberben elküldik a parlamentnek a 2023-as állami költségvetés tervezetét, és a pénzügyminisztérium az illetékes tárcákkal együtt már dolgozik rajta, a koalícióban azonban még nem tárgyaltak róla, így a nyugdíjemelés mértékével kapcsolatban sem született még végleges döntés. hirdetés hirdetés „Az álláspontunk az, hogy…

EP-elnök: Románia helye a schengeni térségben van!

Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola szerint Románia helye a schengeni térségben van. „Nem kell tovább vesztegetni az időt. Románia helye a schengeni térségben van”  – írta Metsola szerdai Twitter-bejegyzésében, miután az EP székhelyén fogadta a kétnapos brüsszeli látogatáson tartózkodó Nicolae Ciucă kormányfőt. hirdetés hirdetés Az EP elnöke több fotót is megosztott a Twitteren a…