Nyugatidiotizmus: túl öreg a népirtó, így már nem állítják nemzetközi bíróság elé

A hágai székhelyű nemzetközi törvényszék szerdán úgy ítélte meg, hogy a nyolcvanas éveiben járó Felicien Kabuga, az 1994–es ruandai népírtás vádlottja idős kora miatt nem állítható bíróság elé. Az egykori üzletembert 2020–ban fogták el Párizsban, több mint két évtizedes bujkálás után. hirdetés hirdetés A törvényszék azzal vádolta, hogy pénzügyi támogatást nyújtott az annak idején a…

Ciucă és Ciolacu politikai megállapodása: lesz tanárfizu-emelés

A koalíció vezetői politikai megállapodásban rögzítették, hogy szavatolják a tanügyi szakszervezetek által kért fizetésemelések belefoglalását az új közalkalmazotti bértörvénybe – jelentette szerdán a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt elnöke, Nicolae Ciucă és Marcel Ciolacu. hirdetés hirdetés Utóbbi politikus a Facebook-oldalán azt írta: ezekben a napokban több százezer diák tart attól, hogy nem fognak…

Kormánymemorandum a tanügyi fizetésemelésről

Memorandumot fogad el a kormány a csütörtöki ülésén a készülő új közalkalmazotti bértörvénybe foglalt tanügyi fizetésemelésekről – tájékoztatott szerdán a kabinet. A közlemény szerint Nicolae Ciucă miniszterelnök telefonon tárgyalt a tanügyi szakszervezetek vezetőivel, majd felkérte az oktatási és a munkaügyi minisztert, hogy készítsenek elő egy memorandumot a tanügyi alkalmazottak béremeléséről, amelyet a jövő évben hatályba…

Rafila elejét venné az egészségügyi sztrájknak

Alexandru Rafila szerdán kijelentette, keresik a megoldásokat, hogy elejét vegyék az általános sztrájk kirobbantásának az egészségügyben. A parlamentben nyilatkozó egészségügyi miniszter elmondta, napi szinten találkozik az ágazat szakszervezeti képviselőivel, szerda reggel is volt egy megbeszélése a Sanitas tagjaival. hirdetés hirdetés „Megpróbálunk megoldásokat találni, hogy megelőzzük az általános sztrájkot az egészségügyben. A tiltakozóakció természetesen figyelmeztető jelzés…

A specnyugdíjak megmaradásáért állnak sztrájkőrséget a zsaruk

A képviselőház előtt állnak sztrájkőrséget szerdán a rendőröket és a rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) tagjai. Azt követelik, hogy a katonai nyugdíjakra ne vonatkozzanak az országos helyreállítási terv különnyugdíjakkal kapcsolatos előírásai. hirdetés hirdetés A szakszervezeti tömb szerdai közleményében rámutatott, hogy a 2017/153-as törvény szerinti bérköveteléseiknek eleget tett a kormány, és a rendőrségi…

Földrengés Aradon, Erdély több városában is érződött

A kedd esti 5,2-es erősségű földrengés az Arad megyei Gyorok (Ghioroc) községben több száz házat és középületetet, köztük a helyi kórházat, rongált meg, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala. Corneliu Pop-Morodan gyoroki polgármester az AGERPRES-nek szerdán elmondta, már kedd este elkezdték a kárfelmérést, de olyan sok házat érintett a földrengés, hogy ezt szerdán…

Sojgu ismét fordítva olvasta fel az Excel-oszlopokat

Ukrajna az elmúlt három napban, a rég beígért offenzívája során a front különböző szakaszain 3715 katonát és 52 harckocsit veszített – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium Telegram csatornáján Szergej Sojgu védelmi miniszter. „A támadási kísérletet meghiúsították, az ellenséget megállították, az orosz katonák és tisztek bátorságot és hősiességet tanúsítottak a harcokban”– hangoztatta a tárcavezető. „Megismétlem,…

Greenpeace-kísérlet: egy zacskó bomlott le

A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer–üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat – közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI–vel. hirdetés hirdetés Mint írták, elérkezett az első mérföldkőhöz a Humusz Szövetséggel közös kezdeményezésük, amelyben lebomlóként…

Az EU és az Európa Tanács is elítélte a Nova Kahovka–i víztározó gátja elleni robbantásos támadást

Az Európai Unió és strasbourgi székhelyű Európa Tanács is elítélte a Nova Kahovka–i víztározó gátja ellen kedd reggel elkövetett robbantásos támadást, ami miatt – mint írták – civileket kell evakuálni a térségből, és súlyos ökológiai kár fenyeget. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos közös nyilatkozatban…

Egy hét múlva válnak ismertté a kahovkai vízerőmű felrobbantásának következményei

A kahovkai vízerőmű felrobbantásának következményei nagyjából egy hét múlva, a vízszint stabilizálódása után válnak ismertté – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, az újságírók ukrajnai napja alkalmából megtartott sajtótájékoztatóján. hirdetés hirdetés „Becslésünk szerint 35–70 település kerülhet víz alá. Tudjuk, hogy nagy gondok lesznek az ivóvízellátással az egész országrészben, és nemcsak Herszon megyében, hanem a…