Rafila: drogfüggők speciális kezelésén dolgozik az EM

Az egészségügyi minisztérium dolgozik a kábítószerfüggőknek szánt speciális kezelési és tanácsadási központok létrehozásán – jelentette be vasárnap Alexandru Rafila tárcavezető. hirdetés hirdetés A miniszter egy Facebook-bejegyzésben szolidaritásáról biztosította a drogfüggőket. Mint írta, a kábítószer-fogyasztóknak gondoskodásra, orvosi ellátásra, diszkrécióra és „a megbélyegzés elkerülésére” van szükségük. Ezért a minisztériumban már dolgoznak azon, hogy országszerte speciális kezelési és…

Rareş Bogdan szerint is önállóan indul a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) önállóan indít jelölteket mind a négy jövő évi választáson – jelentette be pénteken a Facebookon Rareş Bogdan. Az első alelnök bejegyzésében azt írta, a párt vezető testülete egyöntetűen úgy döntött, hogy a 2024-ben esedékes mind a négy választáson külön indulnak, nem lépnek szövetségre a Szociáldemokrata Párttal (PSD). hirdetés hirdetés A…

Ciucă erősít: önállóan indul a PNL

Nicolae Ciucă a párt vezetőtestületének sinaiai ülését követően azt nyilatkozta, egyöntetűen hozták meg ezt a döntést, és „optimizmussal, ambícióval, egységben” vágnak neki a 2024-es választási évnek, „A magunk erejéből” mottóval. „Megvan hozzá a kapacitásunk, az emberi erőforrásunk és a motivációnk” – fogalmazott. hirdetés hirdetés A PNL elnöke ugyanakkor leszögezte, ez nem jelenti azt, hogy kilépnek…

Szatmári karma: lopott taxival karambolozott, belehalt

A Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség arról számolt be reggeli közleményében, hogy egy 30 év körüli férfi életét vesztette, miután egy taxi jelzésű autóval nekicsapódott egy tömbháznak. hirdetés hirdetés Később a megyei rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy a 28 éves nagymadarászi (Mădăras) fiatalember a fuvardíjjal kapcsolatos szóváltás után ellopta egy 47 éves szatmárnémeti férfi taxiját, összeütközött egy…

Fast and fourios a Hargitán: ittasan, kokóval a zsebében ralizott egy etédi férfi

Ittas vezetésen értek a székelykeresztúri rendőrök egy 28 éves etédi (Atid) fiatalembert. Pszichoaktív hatású anyagnak tűnő fehér port is találtak nála, és mint kiderült, eltiltás hatálya alatt vezetett, mert korábban bevonták a jogosítványát. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint a férfit Etéd községben, a Küsmöd (Cuşmed) felé vezető 135-ös megyei úton állították meg a rendőrök.…

Kamion- és buszellenőrzés: 80 bírság kiosztva

Kamionokat és buszokat ellenőriztek egy hétfői akció keretében a közlekedésrendészet és a közúti szállítást ellenőrző felügyelőség (ISCTR) munkatársai; a razzia során 80 bírságot róttak ki, több mint 37.700 lej értékben. Az országos rendőr-főkapitányság közleménye szerint műszaki hiányosságok miatt áruszállító járművekre 61, személyszállító járművekre kilenc bírságot szabtak ki. Két esetben a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések,…

Leállt a CFR honlapja – nem tudhatod, mennyit késik a vonatod

Karbantartás miatt november 6-án 23 órától november 7-én 4 óráig nem lesz elérhető a Román Vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) honlapja – tájékoztatott hétfőn a vállalat. hirdetés hirdetés A közlemény szerint ebben az időintervallumban nem vásárolhatók elővételben, illetve helyfoglalással menetjegyek a jegypénztárakban, a vonatokon történő jegyértékesítés is helyfoglalás nélkül történik, az online jegyvásárlás pedig szünetel.…

25 millió euróval segíti a Hamászt az EU + KONTEXTUS

Az EU további 25 millió euróval növeli a Gázának nyújtandó humanitárius segítséget, és így összesen 100 millió eurót fordít a gázai civilek megsegítésére – jelentette be hétfőn Brüsszelben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Borrel pedig mindezt azzal is megfejelte, hogy az izraeli választ „túlzott reakciónak” nevezte. Alább az MTI híre, majd következzen…

Franciaország: egy hónap (se), máris több ezer antiszemita bűncselekmény

Franciaországban 1040–re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert előállítottak október 7–e, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta – közölte a kormány vasárnap. „Az antiszemita cselekmények száma robbanásszerűen megnőtt” – jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a France 2 közszolgálati televízió híradójában. A 486 letartóztatott személy közül 102 külföldi…

Éri Péter emlékére ad koncertet a Muzsikás a Fonóban

Éri Péter emlékének ajánlja november 11–i koncertjét a Muzsikás együttes a Fonó Budai Zeneházban. A Kossuth–, Liszt– és Martin György–díjas Éri Péter, a Muzsikás együttes tagja október 15–én hunyt el; az előre meghirdetett koncert napján, november 11–én lett volna 70 éves – közölték a szervezők az MTI–vel. „Éri Péter születésnapján a hozzá legközelebb álló zenészekkel,…