Iszlamista terroristákat vett fel az EU a szankciós listájára

A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa hétfőn luxembourgi ülésén úgy határozott, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló mozambiki csoportot és két vezetőjét felveszi a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló listájára. hirdetés hirdetés Az uniós külügyi tanács tájékoztatása szerint az Iszlám…

Szigorítanának a fiatalok a droghasználati szabályokon

A 15-29 éves magyarországi fiatalok komoly nemzedéki problémának tartják a kábítószerek elterjedését, ezért ha a szabályozás szigorítása vagy enyhítése lenne a kérdés, kétharmaduk a szigorítás pártján állna – derült ki az Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásából, melynek eredményét hétfőn juttatták el az MTI-hez. Azt írták, hogy az intézet év elején publikált jelentéséből, melyet ezer 15-29 éves magyar…

Egyszerre 30 helyszínen tüntettek a berlini klímaaktivisták

Egyszerre harmincnál is több helyszínen kezdtek tüntetést klímavédelmi aktivisták hétfőn Berlinben, hogy a német főváros közlekedésének megbénításával kényszerítsenek ki fordulatot a szövetségi kormány klímapolitikájában. Az Utolsó nemzedék (Letzte Generation) nevű csoport több más szerveződéssel együtt nagyjából nyolcszáz aktivista mozgósításával indította el a határozatlan időre szóló tüntetéssorozatot. Rendőrségi adatok szerint 33 helyszínen – többnyire közlekedési csomópontokon…

Agybaj: az ET nekiment Litvániának migránsügyben

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében felszólította a litván parlamentet, hogy utasítsa el a határvédelmi törvény módosítási tervezetét, amely legalizálná a nemzetközi védelemre szoruló személyek visszatoloncolását. hirdetés hirdetés A strasbourgi szervezet biztosa szerint ezt a jogalkotási folyamatot az emberi jogi normáknak kellene vezérelniük, és a határvédelmi törvénynek védelemorientált megközelítést kell alkalmaznia…

Az EU és Ukrajna a jövőben elismeri és végrehajtja egymás bírósági határozatait

Az Európai Unió tagországainak külügyminisztereit tömörítő tanács luxembourgi ülésén megállapodott arról, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott unión kívüli határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezmény keretében szerződéses kapcsolatokat létesít Ukrajnával. hirdetés hirdetés Az uniós Külügyek Tanácsa közleménye szerint mivel Kijev 2022-ben ratifikálta az egyezményt, nincs akadálya annak, hogy Ukrajna és az Európai Unió…

Magyarországi árrekordot döntött Hantai Simon egy festménye 46 millió forinttal

A leghíresebb magyar absztrakt festő, Hantai Simon egy nagyméretű képe 46 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria 12. Háború utáni és kortárs művek aukcióján vasárnap este; Hantai-képért még soha nem fizettek ennyit Magyarországon – tájékoztatta a Virág Judit Galéria az MTI-t hétfőn. hirdetés hirdetés Hantai Simon 26 évesen költözött Párizsba, ahonnan többé nem…

Cseh Tamás-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Helyzetjelentések címmel emlékezik a nyolcvan éve született Cseh Tamásra a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) keddtől látható kiállítása. Egy hagyatékból akkor lesz örökség, ha kiállítást kap egy múzeumban – emlékeztetett a tárlat hétfő esti megnyitóján a PIM főigazgatója. hirdetés hirdetés Demeter Szilárd kiemelte: az emlékkiállítás különlegessége, hogy társkurátorai, Cseh Bori és Csengey Balázs Cseh Tamás, illetve a…

Létszámstop a közszférában? Ciolacu szerint szükséges

hirdetés hirdetés   A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a kormánynak létszámstopot kell elrendelnie a közszférában. Marcel Ciolacut arról faggatták kedden a parlamentben az újságírók, hogy milyen döntéseket hozott a koalíció a költségvetési kiadások lefaragásával kapcsolatban. A pártelnök azt mondta, több intézkedésről tárgyaltak, de még nincs végleges tervezet ezekről. Hozzátette, jelen helyzetben indokoltnak tartja a…

Ismét téma a regionalizálás: beolvasztják Székelyföldet?

Régi-új lemez került fel a politikai lejátszólistákra: a regionalizáció. A Nethuszár régi olvasói persze nem hökkennek meg ezen – anno, k.e. (értsd: kovidjárvány előtt) írtunk már a kérdésről, ahogy aztán a kovid ideje alatt is előkerült a téma, majd a székely aláírásgyűjtés idején nemegyszer hivatkoztunk erre a kérdésre, és az általunk írt cikkekre (lásd a…

Európa készül: többet költöttünk fegyverre 2022-ben, mint a hidegháborúban

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végén elért szintet; az elmúlt harminc év viszonylatában rekordmértékű növekedéshez meghatározóan hozzájárult Oroszország ukrajnai inváziója – közölte az AFP egy hétfőn közzétett összehasonlító jelentésre hivatkozva. hirdetés hirdetés A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint a globális katonai kiadások új csúcsot értek el tavaly: az összesen 2240 milliárd dollár…