Orbán Viktor: meg tudjuk és meg is fogjuk nyerni az európai parlamenti választást

Orbán Viktor szerint „az európai parlamenti választást meg tudjuk és meg is fogjuk nyerni”. A Magyar Nemzet információi szerint a miniszterelnök elsősorban a közelgő választásokról beszélt a Fidesz–KDNP–frakció Balatonalmádiba kihelyezett évadnyitó frakcióülésén, a parlament tavaszi ülésszakát megelőző rendezvényen. Orbán Viktor – ahogyan azt már korábban is tette – most is kiemelte, hogy Brüsszelben változásra van…

Joe Biden tesója a Kongresszus előtt

Zárt ajtók mögött hallgatta meg James Bident, az amerikai elnök testvérét a törvényhozás alsóházának bizottsága a Joe Bidennel szemben indított vizsgálatban. Az üzletemberként dolgozó James Bident a testvéréhez fűződő üzleti és pénzügyi kapcsolatairól kérdezték a képviselőház felügyeleti bizottságának tagjai, akik tavaly novemberben adtak ki kötelező jellegű idézést. A hivatalban lévő elnök testvére a nyilvánosságra került…

Hunor: az erdélyi magyar érdek érvényesítése a tét

Kelemen Hunor szerint a romániai választások összevonása nem változtat semmin, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára 2024–ben is az erdélyi magyar érdek érvényesítése a tét. Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán szerda este reagált arra, hogy Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök és Nicolae Ciuca liberális szenátusi elnök bejelentette, hogy a két kormánypárt választási szövetségre lép, illetve összevonják…

Az orosz erők Iszkander rakétakilövőket telepítettek az ukrán határhoz

Oroszország mostanáig 48 darab Iszkander típusú rakétakilövőt telepített az ukrán határ mentén – jelentette ki Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője az Interfax–Ukrajina hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjújában. A hírszerző tiszt hozzátette, hogy az orosz hadseregben létrehoztak egy új taktikai csoportot, amely ballisztikus rakétákat indít orosz területről Ukrajnára. hirdetés hirdetés Szkibickij elmondta,…

Felmondták a Barents–tengeri halászati megállapodást a ruszkik

Megszavazta a Barents–tengeren folytatott halászatról Nagy–Britanniával kötött megállapodás felmondásáról szóló törvényt szerdán az orosz parlament alsóháza. Az 1956–ban megkötött megállapodás megengedte, hogy brit hajók a Barents–tenger orosz zónájában halászhassanak, a Kola–félsziget és a Kolgujev–sziget partjai mentén. „Putyin visszaadta nekünk a halainkat, mert a britek 68 éven át ették őket, gátlástalanul” – jelentette ki Vjacseszlav Vologyin…

Két frontszakaszon is támadnak a megszállók

Folytatták az előrenyomulást Avgyijivkánál és Donyecknél az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben három frontszakaszon 13 ukrán ellentámadást vertek vissza – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a legtöbb, szám szerint hét ellentámadás az avgyijivkai frontszakaszon hiúsult meg. Az ukrán fél a harcérintkezési vonal mentén csaknem 1200 katonát veszített, akik közül…

Angliában szigorítják a pedofiltörvényt

A gyerekek elleni szexuális támadások büntetőjogi szankcionálásának szigorítására jelentett be terveket szerdán a brit kormány. A londoni belügyminisztérium tájékoztatása szerint az új törvénytervezet alapján hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók mindazok, akik tevőlegesen segítik a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetőit. A tervezett jogszabály szerint azoknak – például a tanároknak és az egészségügyi szakellátás dolgozóinak –, akik…

Gazdatüntetések: Zelenszkij találkozót kért Tusktól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette szerdán, hogy utasította a kormányt, kezdjen haladéktalanul párbeszédet a lengyel kabinettel a két ország határán a lengyel gazdák tüntetései nyomán kialakult helyzet rendezéséről. Zelenszkij a közösségi oldalakon lengyel felirattal közzétett beszédében kifejezte készségét, hogy az ukrán kormánnyal együtt személyesen is részt vegyen a határ menti találkozón. Az államfő – szavai…

Történelmi mélypontra csökkent a születések száma Spanyolországban

Történelmi mélypontra csökkent a születések száma Spanyolországban tavaly – közölte a spanyol statisztikai hivatal szerdán. Az éves beszámolóból kiderült: tavaly 322 ezer gyerek jött világra a dél–európai országban, 2 százalékkal, 6600–zal kevesebb, mint 2022–ben. Ilyen kevés gyerek még nem született Spanyolországban azóta, hogy 1941–ben elkezdték regisztrálni ezeket az adatokat. Összehasonlításként: 2013–ban még 424 ezren születtek…

A NATO teljes mértékben támogatja Georgia szuverenitását és területi integritását

A NATO teljes mértékben támogatja Georgia (Grúzia) szuverenitását és területi integritását, és felszólítja Oroszországot, hogy vonja vissza a georgiai területek független államként való elismerését – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO–főtitkár szerdán Irakli Kobakhidze georgiai kormányfővel közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján. „Minden olyan fenyegetés Oroszország részéről, hogy annektálja Georgia megszállt területeit, elfogadhatatlan” – húzta alá. Mint mondta,…