Aláírták: jöhetnek az uniós pénzek Magyarországra

Az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött – a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021-2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozó – partnerségi megállapodást – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön. A megállapodás részeként az igazgatási kapacitás, az átláthatóság és a korrupció megelőzésének megerősítése mellett éghajlatvédelmi és digitális átállást segítő beruházásokat finanszíroznak. hirdetés hirdetés A…

Jóváhagyta a szlovák parlament a 2023-as költségvetést

Jóváhagyta a szlovák parlament az ország 2023-as évi költségvetését csütörtökön, idei utolsó ülésén. A jövő évi büdzsé 6,44 százalékos GDP arányos hiánycéllal számol, az idei évre előirányzott 4,94 százalékos deficit után. A 2023-as költségvetést 93 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek tagjai közül 136-an vettek…

Tálibokat ítélet el az EU

Közös nyilatkozatban ítélte el az Európai Unió, annak több tagországa és néhány más állam, hogy az afgán felsőoktatásért felelős miniszter december 20-án azonnali hatállyal kitiltotta a nőket az egyetemekről Afganisztánban; a nyilatkozat aláírói arra figyelmeztetnek, hogy a lépésnek következményei lesznek a közép-keleti országgal fenntartott kapcsolatokra. Az Ausztrália, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Hollandia, Norvégia, Spanyolország,…

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója

A rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve – jelentette ki a miniszterelnök a Kormányinfó keretében tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország mégis rendkívüli teljesítményt nyújtott. hirdetés hirdetés Az ország által nyújtott rendkívüli teljesítmények közé sorolta a tavaszi országgyűlési választást, az ország háborúból történő kimaradását, azt, hogy az ország a migrációval szemben…

Girkin az ukrán frontról: elvesztettük

Sztrelkov Igor Ivánovics (Стрелков, Игорь Иванови, sz.: 1970, igazi neve Ígor Vszevolodovics Girkin /И́горь Все́володович Ги́ркин/ népszerű, jól fogalmazó közszereplő, publicista, író. 1996 – 2013 között az FSZB (egyik orosz titkosszolgálat. a ford.) munkatársa. hirdetés hirdetés A 2014-es kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus aktív résztvevőjeként vált ismertté. Az ú.n. Donyecki Népköztársaság fegyveres erőinek parancsnoka, később honvédelmi minisztere…

Putyin ötödik hadoszlopa lett az erdélyi magyarság? Egy felmérés eredményei

A Nethuszár nem egyszer és nem kétszer írt már arról, hogy az erdélyi magyarok körében terjedő és egyre erősödő oroszimádat komoly gondokat okoz majd a kisebbségi érdekvédelem és érdekérvényesítés területén. A Center for Civic Participation and Democracy – SNSPA szervezet nemrég napvilágot látott vizsgálata pont ezt a félelmünket igazolta: az alulképzettetekkel és az AUR-szavazókkal kerültünk…

Orbán Viktor Bukarestben: ez már rock’n’roll!

Szombaton, december 17-én Bukarestben megszületett egy olyan energetikai egyezség, amely vélhetően még sokáig meghatározza majd az energetikai piacok jövőjéről szóló beszámolókat. A Georgia, Azerbajdzsán, Románia és Magyarország részvételével kialakuló partnerség célja, hogy a világ leghosszabb tenger alatti kábel lefektetésével zöld energiát importáljon Azerbajdzsánból Georgián keresztül Romániába, ahonnan Magyarországra tart majd a vezeték, és innen pedig…

Az EMSZ esete Kisinyovval és a schengeni csatlakozással

Kedves feleim Erdélyben és azon is túl: van nekünk itten ez az új magyar pártunk, ha jól számolom sorban a negyedik, nem számolva az ezeknél is kisebbeket, az újonnan már régebbről létrejött Erdélyi Magyar Szövetség, azaz: eemesz. Mna, és ők most a Facebookon toltak egy Schengen-kampányt, hogy bebizonyítsák: hülyének lenni tényleg divatos a 21. században.…

Amerikai szakértő: a NATO katonai készletei alacsony szintre kerültek

A NATO és Oroszország számára is mintegy 5-7 évbe telhet, hogy katonai készleteit újrarendezze, ha lezárul az ukrajnai háború – mondta John Venable katonai szakértő, a washingtoni Heritage Foundation Nemzetvédelmi Központjának vezető kutatója, a légierő korábbi tisztje a közmédiának adott interjúban. A szakember hangsúlyozta, hogy a NATO-nak újra kell építenie magát, fokoznia a kollektív védelmi képességét. Megjegyezte,…

Ukrán főparancsnok: több mint hetven rakétát lőtt ki az orosz hadsereg Ukrajnára

Oroszország 76 rakétát lőtt ki pénteken Ukrajnára, közülük az ukrán légvédelem hatvanat semmisített meg a levegőben – közölte Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban kifejtette, hogy az orosz erők Tu-95-ös repülőgépekről H-555-es és H-101-es rakétákat lőttek ki, Kalibr típusúakat pedig a Fekete-tengerről.…